Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

A fejlődéslélektan sima ügy, muszáj, hogy az legyen, ismételgette magában Nóra. Előtte a jegyzetek, a bekapcsolt laptop, jó most éppen a facebookon, mert még gyorsan megnézte, hogy megjelent-e az Instagramra felrakott kép, de amúgy a szakkifejezéseknek akart utánanézni, ha szükség lesz rá, hatalmas bögre kávé, és persze az aszpirin. Szemezett vele egy ideig, nem lehet ennyire hülye, hogy kiüti magát este, most, hogy tényleg hajnal volt-e arról ne nyissunk vitát, aztán reggel, oké, délben, csak aszpirinnel bír leülni tanulni. Ráadásul fejlődéslélektant. Ami nyilván sima ügy. Minden fontos vizsga megvan, mindig a pepsziket hagyta a végére (pedagógia-pszichológia), ezzel is finoman jelezve, igazából nem is finoman, hogy ugye a fontossági sorrend, szóval, hogy ki nem szarja le, milyenek ezek a pepszi jegyek. De azért megbukni nem kéne, szóval be az aszpirint, és nézzük, mit is kéne tudni. A handoutok érdektelenek, az órai jegyzete kivehetetlenül kusza, meg különben is, nem-nem, nincs különben is, tessék figyelni. Csak épp a tegnap este, izé hajnal, oké-oké, tényleg hajnal lehetett már, meg a Peti. Micsoda hülyeség, komolyan venni. Nem, nem fogja komolyan venni, csak kicsit át kell gondolni, mit is mondott meg csinált, úristen, ugye nem, nem, biztos azt nem, annyira nem lehetett … Most mi van? „A regressziót személyes példákkal lehet a legjobban érzékeltetni :-)” Ez volt a jegyzetében. Emlékezett is arra az órára.

Fannival ültek a túlfűtött teremben, viszonylag hátul, firkáltak, de leginkább csak hülyültek. Fanni rajzolni kezdett, aztán Nóri elé tolta, ő folytatta, persze átrajzolt mindent, a térdére hajtott fejű, magába roskadt fiú laptopozni kezdett, a nőnek meg copfja lett és pórázon kutyája, aztán elkezdték álmokhoz meg emlékekhez kötni a képeket. És akkor mesélte el Fanninak a Lacit tizenötéves korából. Szeptember volt, de még igazi nyár, és a Kingával sétált haza, nyalókáztak és persze a fiúkról beszéltek. Akkor fékezett le mellettük Laci. Nóri rögtön elvörösödött, leginkább azért, mert nem tudta, mit szól majd Kinga, és mit mesél holnap a többieknek, és biztos holt ciki lesz. Laci izzadt volt, leszállt a sárga kempingbicajról, lihegett, pattanásai vöröslöttek, ahogy a csapzott haját véletlenül eltúrta a homlokáról, világoskék pólójának hónaljánál nagy foltok, kezében meg egy skálás reklámszatyor. Tényleg nagyon gázul nézett ki. És mindezt azután, hogy tegnap a suliban rálépett Nóra lábára a folyosón, teljesen direkt, észre is vették a csajok, volt is belőle pusmogás, hogy a Nóri meg a Laci, iszonyú dühös lett. Annyira, hogy nem is értette, most mit motyog, aztán elképedve látta, hogy a hülyegyerek lehajol, és letép a virágágyásból egy hervatag rózsát, egy öreg néni át is kiabált a padról, hogy te meg mit csinálsz, szemtelen kölke. És a hulló szirmú rózsát Nóri kezébe nyomta, a szatyorból meg elővett egy rajzot.

A rajzon is rózsa volt, és hullott is a szirma, de gyönyörű volt, egyszerű tollrajz, pirossal és kékkel, alján bukdácsoló betűkkel, hogy „Nórának”, és újra elpirult. Tudta, hogy ebből baj lesz, Kinga nyerített a röhögéstől, gúnyosan hátba verte, sok szerencsét kívánt hangosan és elrohant, nyilván mihelyt hazaér, hívja a Krisztit meg a Beát, és holnap mindenki róluk beszél. Ő meg állt a mérhetetlenül idétlen, izzadt, pattanásos kamasz előtt és nézte a képet. Maga sem értette, miért, megpuszilta és elrohant. A képet kitette a falra, majd rögtön lekapta, és a fiók mélyére dugta, de hetekig minden délután elővette, amikor egyedül volt otthon, az ágyára feküdt és nézte, miközben a The Cure-t hallgatta. Persze nem lett belőle semmi, mert a suliban egyikük sem ment oda a másikhoz, az idő rosszabb lett, busszal járt, Laci sem bicajozott. És jobb is így, múltkor összefutott vele, hát meghízott a tíz év alatt, kopaszodik is, a bajsza meg iszonyat. Ezt megúszta. Ilyet soha többet, fogadta. És akkor erre tegnap este, vagy hajnalban, a szigorlatot megünneplő buli végén, a Peti. Az este elején szinte észre sem vette, hogy ott van, sokan voltak, dumált ezzel-azzal, aztán persze vele is, főleg, amikor kimentek az utcára cigizni. Aztán bezárt a hely, mentek tovább, egy még lepukkantabb helyre. Peti egyre hangosabb lett, copfját kibontotta, hullámos fekete haja a válláig ért, de ahhoz persze nem volt már elég sűrű, hogy ez jól is nézzen ki. Aztán az új helyen Nóri mellé ült, megfogta a kezét, a másikkal meg mintha mikrofont tartana, belebúgott, akkor most Liptai tanárnőt kérdezzük, mondja, maga mi elől menekül, és az imaginárius mikrofont Nóri orra elé dugta, és a nagy barna szemeivel mélyen és érzően nézett. Válasz híján hajtogatott a szalvétából egy sárkányt, megfogta Nóra kezét, és beletette, aki a maga számára is teljesen váratlanul megcsókolta.

Az aszpirin kezdett hatni, megrázta a fejét, személyes példának ez talán jó lesz, gondolta, és továbblapozott a serdülőkori identitásproblémákhoz.

Kolbenheyer kommentpolitikája