Miután Lodovik barátom posztja komoly vitát kavart, úgy döntöttem, sorozatom második részében a sokszor idézett genetikus, evolúcióbiológus Richard Dawkins Isteni téveszme (Nyitott Könyvműhely Budapest, 2007, az angol eredeti: The God Delusion, Bantam, New York, 2006) című könyvét veszem górcső alá. Most sem áll szándékomban az egész könyv ismertetése, csupán három lényegi szálat emelnék ki, és ezeket megvizsgálva fogok rámutatni arra, hogyan tud kudarcot vallani egy tudományos ismeretterjesztő mű. Nézzük tehát Dawkins három sarkalatos állítását. 1. Isten nem létezik, tehát a vallás csak emberi kitaláció. 2. A vallás kifejezetten káros: akadályozza a tudományos fejlődést, bűntudatot, sőt gyűlöletet kelt az emberek között. 3. Az előző kettőből következően a vallás evolúciós szempontból káros melléktermék. A három állítás igazolása során Dawkins három súlyos hibát vét: a témát nem definiálja, a tudományos bizonyítás alapját képező empirikus kutatást nem végzi el és végül rossz kérdésre rossz választ keres. Menjünk sorban.

Dawkins sehol nem definiálja a vallás, a hit és az isten fogalmakat. Kijelenti, hogy bár könyvében elsősorban a monoteista vallásokat (kereszténység, judaizmus, iszlám) bírálja, elméletét kiterjeszti az összes vallásra. Rendben, de akkor meg kellene határoznia, mi is a vallás. Nem minden vallás tételez fel teremtő és mindenható istent, ha tehát sikerülne is cáfolnia egy ilyen isten létét, még akkor sem következik ebből, hogy a vallás kitaláció. A kelet-ázsiai vallásokban ilyen istenalak ugyanis nem létezik. Hasonló a helyzet a nyugati értelemben vett bűn, bűntudat, megbocsátás fogalmakkal. Ezek fontos elemei a monoteista vallásoknak, de teljesen idegenek az ázsiaiaktól. Tegyük fel, hogy Dawkinsnak igaza van, és Jahve kultusza pusztán egy barbár pásztortörzs agyréme, amit aztán dörzsölt próféták mint Pál és Mohamed (Jézus ugyanis szerinte „színtelen-szagtalan”, sőt „nyámnyila kirakatfigura”) fejlesztettek terjeszkedő vállalkozássá. Mennyiben bizonyítja egy ilyen elmélet a hinduizmus, a buddhizmus, a kínai univerzizmus hamisságát és kárát? Ha valaki könyvet ír, határozza meg a tárgyát.

Dawkins hosszasan ecseteli a vallások káros hatásait, anélkül, hogy adatokkal alátámasztaná állításait (ezek helyett csak szellemesnek szánt személyes megjegyzéseket és csöpögős olvasói leveleket kapunk). Megtudjuk például, hogy a vallás akadályozza a tudomány fejlődését. Elmarad annak a bizonyítása, hogy miért és hogyan, pl. az, hogy miért az általa legkárosabbnak tekintett nyugati monoteizmus kultúrkörében született meg a modern természettudomány. Megtudjuk azt is, hogy a vallás felelős a legtöbb vérontásért. Ez utóbbi állítás különösen a két világháború soktízmillió áldozata után hat furán. Dawkins nem vesz tudomást a pszichológia, a szociológia és a történettudomány eredményeiről, nem támaszkodik ellenőrzött adatokra. Sehol nem említi a nacionalizmust, mint a csoportközi konfliktusok modern kori legfontosabb tényezőjét, és feltehetőleg arról sem tud, hogy ezt egyre többen tekintik a modern Európa valláspótlékának, azaz olyan csoportképző erőnek, amely a másság elleni agresszív fellépéseket is ösztönözheti. Ha figyelembe venné ezt is, rájönne, hogy a csoportképzés és az ellenségkép megteremtése olyan folyamatok, amik függetlenek a transzcendensről vallott nézetektől. Ha valaki könyvet ír, tekintse át a rendelkezésre álló adatokat, és ismerje meg az odavágó szakirodalmat.

Végül Dawkins a vallást evolúciós mellékterméknek tartja, hiszen bizonyítottnak látja fiktív és káros mivoltát. Ha ugyanis a vallásnak nincs valós alapja (isten nem létezik), ráadásul még káros is az egyénre és a csoportra nézve (gyűlöletkeltés), akkor csak úgy maradhatott fenn, ha valamilyen más, előnyös tulajdonság kialakulásának mellékterméke. Erre példa a lepkék vonzalma a fényforrások iránt, ami a halálukat okozza. Eredetileg a csillagok fénye alapján tájékozódnak, ám azok fénysugarai a hatalmas távolság miatt közel párhuzamosak, míg a közeli fényforrásoké széttartóak: ezek vezetik a lepkéket spirálisan a halálba. Ez a példa önmagában is rossz, hiszen a lepkék többsége nem pusztul el, mert nem találkozik gyertyával. Az emberiség többsége viszont jelenleg vallásos. De ennél is nagyobb baj, hogy Dawkins eleve kizárja, hogy a vallásnak lehet evolúciós előnye. Megemlíti, hogy ez csak akkor lenne lehetséges, ha nem csak egyének, hanem a csoportok között is működne szelekció, amit a darwinista evolúcióelmélet cáfolt. Ugyanis – Dawkins érvelése szerint – ha egy csoport tagjai saját érdekeiket a csoporté alá rendelik, ezzel a csoport sikeresebb lehet, de ki fog alakulni a parazita-magatartás, azaz néhány egyednek az önfeláldozó csoporton belül jobban megéri saját érdekeit követni, hagyni, hogy a csoport sikeres legyen, és ennek segítségével saját génjeiket továbbadni (hiszen az önfeláldozó egyedek gyorsabban pusztulnak el). Tehát a csoportszelekció bukásra van ítélve. Ezzel száll vitába legjelentősebb kritikusa David Sloan Wilson, aki szerint Dawkins félremagyarázza Darwint, ráadásul a kérdést is fordítva teszi fel. Ha eleve felteszi, hogy a vallás káros, akkor az nem lehet a (nem létező) csoportszelekció eredménye. Ha viszont először felmérné, milyen haszna van a vallásnak, akkor feltehetné, hogy ez egy csoportszelekciós folyamat eredménye. Ha valaki könyvet ír, a helyes kérdést tegye fel, mert anélkül nem kap használható választ.

Külön érdekes, hogyan reagált Dawkins a kritikákra. Azt kénytelen volt beismerni, hogy a csoportszelekciós elméletet nem képes megcáfolni. Erre kijelentette, hogy ez nem is lényegi eleme könyvének, nyugodtan kihagyható, hiszen az pusztán arról szól, hogy nincsen isten. Ez viszont egyszerűen nem igaz. Isten léte vagy nem-léte lehet intellektuálisan érdekes kérdés, de gyakorlati következménye önmagában nincsen. Dawkins viszont azt állítja, hogy a vallás káros, és ezért evolúciós mellékterméknek tekintendő. Ha viszont mégsem az, hanem csoportszelekció eredménye, akkor kell, hogy legyen evolúciós haszna. Dawkins sajnos mellébeszél.

Összegezzük az eddigieket. Milyen alapon érdemes a vallást vizsgálni? Először definiáljuk a fogalmat: a vallások közös ismertetőjegye nem a teremtő-mindenható isten feltételezése, hanem a csoportszervezés és a csoport tagjaival szemben támasztott elvárások. Ezek alapján lehet az egyes vallásokat vizsgálni, illetve összevetni más csoportszervező elvekkel, mint a nacionalizmus, a fajelmélet vagy a politikai ideológiák. Azután végezzünk empirikus kutatásokat, hogy kiderítsük, mennyiben sikeresek a vallások. Csíkszentmihályi Mihály pszichológus nagyszabású kísérlete arra utal, hogy a vallásos emberek szociálisabbak és inkább terveznek előre: ezeket joggal tekinthetnénk sikernek, haszonnak vagy előnynek. Végül csak ezután tegyük fel a kérdést, hogy milyen evolúciós mechanizmus hozta létre a vallásokat.

A legszomorúbb az egészben az, hogy Dawkins pont azt hányja a hívők szemére, amiben maga is bűnös: a tudomány módszereinek és etikájának megsértését. Így könyve nem tudományos ismeretterjesztő mű, hanem vitairat. Ő maga pedig – hogy ismét Wilsont idézzük - „csak egy dühös ateista, aki evolúcióbiológusi és tudományos ismeretterjesztői hírnevét használja fel arra, hogy a vallásról alkotott személyes véleményét hirdesse.” Mit tehetnénk ehhez hozzá? Kár érte.