Novák Attila amellett érvel a mai Népszabadság vélemény rovatában, hogy a ma oly gyakori fasisztázásnak a növekvő cigány- és zsidóellenesség ellenére sincs valós alapja, sőt mivel fő művelői a lejáratódott baloldali-liberális politikai-közéleti elit emberei, a fasisztázás még kontraproduktív is. Részben egyetértek Novákkal, részben vitáznék vele, részben hiányolok bizonyos dolgokat elemzéséből. Egyetértek azzal, hogy a fasisztázás visszafelé elsülő, manipulatív politikai fegyver. Nem értek egyet azzal, hogy a fasizmus és a mai szélsőjobb között húzott minden párhuzam erőltetett. És hiányolom a két politikai formáció összevetését, hogy akár a hasonlóság, akár a különbség nyilvánvalóvá váljék. Kezdjük a legutóbbival.

A politika- vagy a történelemtudomány nem rendelkezik olyan egzakt definíciókkal, mint a természettudományok, de azért nagyjából megmondható, mi is az a fasizmus. A fasizmusra kirekesztő, harcos nacionalizmus jellemző, sőt sok esetben rasszista, szociáldarwinista nézetek is. A fasizmus a közösség érdekét teljes mértékben az egyén érdekei fölé emeli, ezért aztán kritizálja a személyes szabadságjogokat. A fasizmus demokrácia-ellenes, vezérelvű, a politikai hatalmat sokszor misztikus fogalmakkal magyarázza. A fasizmus erős államot, és azon belül erős erőszakszervezeteket akar. A fasizmus önellátó gazdaságot preferál, erős állami ellenőrzéssel, sőt tervezéssel. A fasizmus széles népjóléti programokat ígér. A fasizmus megveti a hagyományos elitkultúrát, és ellenkultúrát hoz létre. A fasizmus alapja a jól szervezett tömegpárt, különböző korosztályos, szakmai, korporatív és félkatonai testületekkel. Végül a fasizmust, illetve különböző változatait vagy más felfogásban rokon-ideológiáit (nácizmus, falangizmus, hungarizmus stb.) a két világháború közötti Európában találjuk meg. Ha ebben egyetértünk, akkor megnézhetjük, hol áll ehhez képest a magyar szélsőjobb, pontosabban mai vitathatatlan vezérpártja, a Jobbik.

Természetesen rögtön beleütközünk abba a problémába, hogy nem fedi egymást teljesen a Jobbik leírt programja, képviselőinek retorikája, pláne nem társszervezetének, a Magyar Gárdának néhány kiszólása. Ennek ellenére próbáljuk meg elhelyezni őket. A kirekesztő és harcos nacionalizmust hivatalosan sem tagadják, a „magunkfajta-magukfajta” szóhasználat pedig magáért beszél. A cigánysággal kapcsolatban a leírt szövegek mindig defenzívek („csak a problémákra mutatnak rá”), szóban azonban sokszor eljutnak a nyílt rasszizmusig. A Jobbik bizonyos szabadságjogokat harcosan véd, de csak a saját közössége számára: tiltakozik a rendőri erőszak ellen, de betiltaná a melegfelvonulást. Hivatalosan a demokrácia kiszélesítésén dolgozik (pl. az EU „diktatúrájával” szemben), de pl. az Alkotmányt a Szent Korona-tan alapján írná át, akármit is jelentsen ez. Visszaállítaná a magyar holokausztot lebonyolító csendőrséget. A mezőgazdaságban önellátásra, az iparban a globalizáció-ellenes országokkal való együttműködésre (?) törekszik, az állam fellépését követeli a multikkal szemben. Az ingyenes oktatás és egészségügy fenntartását ígéri. Kifejezetten kultúrapárti, de megválogatja, mit tekint a magyar kultúra részének, bizonyos kérdésekben (őstörténet) viszont saját ellenkultúrát működtet. A Jobbik sosem állította, hogy egyeduralkodó párttá akarna válni, és egyelőre csak egy működő társszervezete van, a félkatonai Magyar Gárda.

Elég-e mindez ahhoz, hogy a Jobbikot fasisztának nevezzük. Szerintem nem elég, hiszen sok esetben csak részleges, vagy felületes hasonlóságot mutat a klasszikus fasiszta eszmékkel. De az sem állítható, hogy a különbség fényévnyi. Az pedig, hogy a fasizmust korhoz kötött fogalomnak tartjuk-e, végül is konvenció. A mai liberalizmus vagy pláne a konzervativizmus is csak néhány vonásában emlékeztet 19. századi elődjére. Ha valaki megindokolja, hogyan és miért teszi, szerintem tudományos alapon használhatná a fasiszta jelzőt mai politikai alakulatokra. Még akkor is, ha azok magukra nem használják, sőt elutasítják. De pont itt van a kutya elásva, ugyanis az elutasításnak jó oka van.

Mivel a fasizmus 1945-ben történelmi vereséget szenvedett, az európai közemlékezet a szóhoz alapvetően annak legvisszataszítóbb változatát (vagy rokonát), a nácizmust, illetve az általa kirobbantott háborút és véghezvitt népirtást köti. Ez az oka annak, hogy a mai szélsőjobb nem használja a szót magára, és ugyanez az oka annak is, hogy balliberális politikusok ezzel akarnak stigmatizálni. Ezért értek egyet Novákkal abban, hogy a fasisztázás zömmel tudatos manipuláció, ami azonban mára ahhoz vezetett, hogy a valóban aggasztó jelenségek felett is elsiklunk. Ne fasisztázzunk. Mondjuk meg mindig konkrétan, mi nem tetszik a Jobbik politikájában. Ugyanis nem az a baj, ha hasonlít valamire, csak az, ha embertelen vagy káros. A konkrét kritika meghallgatásra is találhat, a stigmatizálás csak elutasításra, anti-antifasiszta egységfrontra. Ami ugyan nagy ostobaság, de az emberiséget sosem az eszéért szerettem.