Mielőtt "duck and cover!"-felkiáltással az asztal alá ugranánk, gyorsan hozzáteszem: az Aranysas magazin októberi száma szerint. Hogyhogy? Az Aranysas? Indulása óta (akkor még Top Gun néven futott) rendszeres olvasója vagyok, és annyi bizonyos, hogy valóban hozzáértők, komoly szakemberek írják ezt a katonai repülésről szóló havilapot. Azaz vagy igaz, amit írnak (bár milyen forrásból tudják ilyen biztosan?), vagy a legjobb szándék és felkészültség ellenére is akkora hülyeséget írtak, amekkora miatt még az amerikai elnököt is megfeddnék. Mindenesetre az Aranysas megválaszolta a kérdést, amelyet Oroszország és Amerika évek óta nem tud eldönteni.
A pontos idézet a MOP (Massive Ordnance Penetrator) óriásbomba fejlesztéséről szóló kishírből:
...[a bomba] nagy mélységben létesített vezetési pontok megsemmisítésére szolgál, de háborús konfliktus idején ezekkel támadnák az iráni atomfegyver-fejlesztő üzemeket is, amelyek egy része betonozott bunkerekben működik.
Miután a bomba 2010 júliusától áll szolgálatba, és az Aranysas nem szokott viccelni, ki tudja, még az is lehet, hogy az iraki háború hetedik évfordulóját az USA új offenzívával ünnepli. Végülis már 1996-ban megjósolták azt is, hogy az Államoknak tíz-tizenöt éven belül lesz lézerfegyveres repülőgépük, és láss csodát: ebben a számban fénykép is van a világító orrú Jumbo Jetről. Duck and cover!