Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.
Ildikó szerint igazán kerek volt a világ. Az augusztusi vasárnap késő délelőttjén a Böszörményi út teljesen kihalt volt a vakító napfényben, csak a Rendészeti Akadémia kapusfülkéjében hortyogott egyenletesen a portás. Balázs, Ildikó férje az Állatkertbe ment, hogy négyéves lányuk, Anna szülinapi ajándékához állatokat fotózzon. Maga Anna az egyik barátnőjénél töltötte a napot. Ildikó mosolyogva legeltette a szemét a kétéves Árminon, aki kismotorján gurult előtte. Közben pedig néha gyöngéden végigsimított strandlabda méretűre gömbölyödött hasán, melyből most már bármelyik nap kibújhat a harmadik, egy kis Boldizsár vagy Emma. Inkább talán mégis Emma legyen, a fiú után újra kislány. De aztán arra gondolt, ha fiú lenne, milyen jól játszhatnának együtt Árminnal, a két év korkülönbség később alig fog számítani. Nagyon szerette ezeket az édes gondolatokat, miközben a zacskónyi kis lény rugdosásaira figyelt, és csak ragyogott és ragyogott. Igazán kerek volt a világ. Éppen ezért csak néhány másodperc múltán tűnt fel neki, hogy Ármint már nem látja, a hangja viszont kétségbeesetten hangzik fel valahonnan nagyon mélyről.
Kétségbeesetten felsikoltott és előrehaladott állapotát meghazudtoló gyorsasággal rohant a nyitott vízakna felé. Közben agyában visszatekerte az elmúlt pillanatok filmjét, és látta, ahogy Ármin motorjával rágurul a vízakna vas fedőlapjára, az megbillen, Ármin és a motor beesik, majd a fedél is utánuk hull kongva. A gyereksírás ugyanakkor megnyugtató volt, mégsem lehet olyan nagy a baj. Nem hallott csobbanást, az aknában tehát nem volt víz. Zihálva nézett le a sötétbe, és hamarosan rájött, hogy a fedőlap megakadt a betonfalba eresztett vaslépcsőn, így nem esett a kisfiú fejére. De ugyanezért nem is látta Ármint, csak a sírását hallotta. Kiabálni kezdett: Segítség! Segítség! Majd a kapualjból kilépő fiatalemberhez fordulva hadarni kezdte: Beesett a kisfiam! Segítsen! Másszon le, kérem, hozza ki, gyorsan! A fiatalember válaszát nem is hallotta a saját hangjától, csak a mozdulatát követte, lefelé mutatott a lábára: a combjától a sarkáig gipszben volt.
Mint a görcsös öklendezést fojtotta vissza a feltörő pánikot, és elkezdett lemászni az aknába. Két kézzel gyúrta hatalmas hasát, hogy beférjen az áramvonalasabb vízszerelőkre méretezett nyíláson, és hogy Ármin megmentése érdekében mégse kockáztassa Boldizsár vagy Emma testi épségét. Sikerült. Még épp időben elkapta a fedőlapot, ami a lépcső mozgásától csúszni kezdett lefelé. Mikor leért, a feje már nem látszott ki a több mint két méteres mélységből. Magához ölelte a könnytől csatakos fiút, akinek szerencsére az ijedtségen és gyakorlatilag a teljes szabad bőrfelületét elborító horzsolásokon kívül nem látszott semmi baja. Persze így volt ez egy éves korában is, amikor ugyanezzel a motorral legurult egy ártalmatlannak tetsző lejtőn, elesett, és csak otthon derült ki, hogy mindkét karját eltörte. A dupla gipsz miatt nem tudott négykézláb mászni, így kényszerűségből még a nővérénél is hamarabb tanult meg járni. Óvatosan feladta a gyereket a sánta fiatalembernek, majd maga is elkezdett felfelé mászni. De ami lefelé ment, az felfelé már bonyolultabbnak bizonyult. Beszorult az akna nyílásába.
A fiatalemberrel együtt kiabált tovább segítségért. A Rendészeti Akadémia portása egy ideje már éberen figyelte fülkéje ablakából az eseményeket, miközben homlokredői mögött jól látható módon vívott harcot az emberség és a szabályzat. Szigorúan tilos volt ugyanis elhagynia őrhelyét, hiszen az amerikai mintára, pénzből és know-how-val működő intézmény dolgozóit ravasz terrorista támadások elhárítására trenírozták. Végül mégis győzött veleszületett jó szíve, kirohant, és kiráncigálta szegény asszonyt a lukból. Ildikó könnyei némán potyogtak, ahogy a földön ülve bal kézzel magához szorította Ármint, jobbjával pedig hasát simogatta, hogy megnyugtassa a bent háborgó apró teremtményt. Minden ellenkező látszat ellenére a világ kerek volt.
