Vajon mi kínosabb az eljövendő generációk történelemkönyveiben? Horn Gyula 1994-es miniszterelnöki kinevezése, vagy Schmitt Pál küszöbön álló köztársasági elnöki mandátuma? Horn védelmében elmondható, hogy akkor még fiatal volt a demokráciánk, éppencsak lezajlott a rendszerváltozás, és a régi struktúrák jelentős része érvényben volt. Talán nem volt olyan nagy csoda, hogy az egy évtizeddel azelőtt még erős hatalmú ex-kommunista köröknek sikerült megfelelő támogatást szerezniük.

Schmitt pedig nem is olyan ciki, mint Horn. Horn '56-ban pufajkás volt, meg '89-ben is hosszú ideig zárva tartotta a műszaki határzárat. Olyan igazi komcsi. Schmitt csak sportolni szeretett volna, meg a sportpolitikában akart részt venni, azért vállalt miniszterelnök-helyettesi rangot.

Ugyanakkor lassan 21 éve történt a rendszerváltás-rendszerváltozás. Most már kicsit érzékenyebbnek kell lenni, mint 1994-ben - nem mintha akkor nem lett volna vérciki olyan embert választani vezetőnek, aki valószínűsíthetően '56-os forradalmárokat gyilkolt. 1998-ban 2000-ben Mádl Ferenc még megfelelt köztársasági elnöknek, bár az ő múltja is kétes, hiszen például 1961-ben nem akárkit engedtek ki Strasbourgba egyetemistának. De most a Nagy Megtisztulás ideje van. Elvileg új, a '49-es törvénytől alapjaiban és szerkezetében különböző alkotmányt kapunk, vége lesz a korrupciónak és a pazarlásnak, törvény és rend lesz itt, és vége a kommer-uralomnak. Ehhez képest nem elég, hogy az alkotmányt az MTV-n "kizsákmányoló külföldi nagytőkésekről" óvni próbáló Pozsgay lesz az egyik újraalapító atya, de az alkotmányváltás idejére a Fidesz egy ilyen kedves, kisportolt kádert tehet meg köztársasági elnöknek.

A megoldás: Horn '94-ben és Schmitt most egyaránt elfogadhatatlanul kínos. A Fidesz nem cáfol rá az újra és újra bebizonyosodó tételre: Magyarországon az exkommunisták hatalma akkor ér véget, amikor meghalnak. És ha Pozsgay 80 évesen még ilyen aktív, akkor ez az időszak még évtizedekig eltarthat. Örüljünk, hogy Schmittnek legalább a fogai tisztességesen állnak.