Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

Boldizsár körbe-körbe harapdálja az almát, amíg a piros héja teljesen el nem tűnik: – Azt játszom, hogy ez a fehér itt a tenger, ezek a pirosak a szigetek meg a  sziklák, és én vagyok az évszázadok.

*

Lili reggeli közben, pontosabban két teli kanál csokoládés müzli közben: – Mama, én csak egy dolgot szeretnék! Ja nem, kettőt! Hogy a mennyországba kerüljek, és hogy szőke legyen a hajam.

*

A Gyűrűk Urát kezdjük esti mesének olvasni. A harmadik oldalnál Boldizsár felkiált: – Én tudom, miért az a címe, hogy A Gyűrűk Ura! Mert az a gyűrű nagyon szép és fontos. Olyan mintha főszereplő lenne. De mi az a kura?

*

–    Az óriáskígyó érzi a testünk melegét.
–    Tényleg, Boldi, nem is tudtam!
–    Pedig már mondtam.

*

Az óvodában meseolvasás van: – És akkor jött egy kicsi, kövér, kopasz ember …
–    Én tudom, ki az! Rákosi Mátyás!

*

–    Mama meglepi, hajolj le!
–    Jaj de jó, szeretem a puszi-meglepit!
–    Nem az!
–    A simi-meglepit is nagyon szeretem!
–    Nem az!
Ildikó lehajol, Boldizsár megpuszilja, megsimogatja, majd diadalmasan: – Puszi simivel!

*

Gondolkodtam sárkány-kardom hüvelyébe dugni – de nagyon kakilnom kellett.

*

Ha nincs is szülinapunk, akkor is kicsit növekszünk.

*

–    Mi az, ami jepül és bője van?
–    Denevér.
–    Nem. Tojása van.
–    Madár?
–    Bője van!
–    Nem tudom.
–    Akkoj mondd azt, hogy szabad a gazda!
–    Szabad a gazda!
–    Dinószajvusz!

*

–    Megvejem! Pofán júgom!
–    De Boldi!
–    De Mama, ez egy jossz boszojkány!
–    Akkor sem beszélünk így!
–    Jó. Akkor adok neki egy jossz csokit!

*

–    Pipi keke nem ham. Na ku bele. Hatya dén.
–    Anna, mit mondott Boldi?
–    Azt, hogy a kis kecskét nem kapja be. Nagy követ raknak a hasába. És aztán felvágják a hasát.

*

–    Én úgy képzeltem a boldogságot, hogy az egy madár, ami nagyon színes. De nem csíkos, hanem mindig más színű, mindig három színű. A hasa fekete, vagy az a legfeketébb. És abba a házba, ahol jók az emberek, hoz egy levelet. És mindig odamegy az Istenhez, és kap még levelet.
–    És itt már járt a madár?
–    Igen. Hozott vagy negyven levelet!

*

Amíg kicsi voltam, és nem tudtam, hogy mi a fütyizacskóm, azt hittem, és úgy is hívtam, magamban, hogy az a fütyi háza. Azt gondoltam, hogy éjszaka, amikor alszom, bemegy oda a fütyim, ott alszik, és nappal kijön. Még kibújik, mielőtt fölébredek, és onnan nézelődik.

Kolbenheyer kommentpolitikája