Ebben a viszonyban nem létezik kompromisszum, nem léteznek sikeres tárgyalások. Jeruzsálem mindkét felét akarja mindkét fél, és inkább kiirtaná a másikat (Hamasz), illetve inkább meghalna (Izrael), semhogy ezt a célt feladja. Természetesen a kiirtás nem fog sikerülni, Izrael túl erős ahhoz, hogy csak úgy eltűnjön a Föld színéről. A kompromisszum, amelyet mindenféle tárgyalás során elértek már, mindössze annyi, hogy a háború folytatódik.

Ugyanis ameddig a palesztin területeken nyomor van, addig harc is lesz. Ameddig nincs Palesztina, addig senki nem fog tőkét, vállalkozásokat, ipart vinni Palesztinába. Mert nincs hova. A nyomorgó palesztinok egy izraeli katonák által őrzött senkiföldjén élnek. Senkiföldjén pedig nem terem pénz - így marad a nyomor. S míg nyomor van, harc is lesz: ördögi kör.

A tárgyalásokat az arab államok és Izrael belső megosztottsága teszi végképp lehetetlenné. Az arab államok - síiták és szunniták - csak két dologban értenek egyet. Egyrészta abban, hogy Izraelt mennél hathatósabban kell támadni. Az iráni rakéták valahogy átjutnak a szunnita Szaúd-Arábián és Egyiptomon a Gázai-övezetig, ahonnan a jó Hamasz kilövi őket a gonosz izraeli civilekre. A másik dolog, amiben egyetértenek: a palesztinok, különösen a menekültek, csak arra jók, hogy ürügyet szolgáltassanak Izrael támadására. Még hogy letelepedjenek Egyiptomban vagy bárhol másutt? Allah ments, kinek kellenek azok a büdös cigányok palesztinok?

Izraelben pedig az ostoba bal-liberálisok és az ostoba ortodox-konzervatívok csatájában vész el a megoldás. Ehud Olmert korrupt módon igazgatta az országát. Amikor végül felajánlott egy, a palesztinok számára elképesztően előnyös megoldást, már nem hittek neki. Erre megtámadta a Gázai-övezetet - de nem ám azért, hogy a Hamaszt, mint helyes lenne, az utolsó szálig kifüstölje onnan. Megállt a hadjárat vége előtt, kivonult, és a gázai palesztinok ismét a Hamasz segítségével mászhatnak ki az izraeli hadsereg által robbantott bombatölcsérekből. Pedig ha ezt a hadjáratot lezárta volna az izraeli véderő, akkor ma egy lépéssel közelebb volnánk a megoldáshoz.

A rengeteg halálos áldozattal igen, de jelentős stratégiai eredménnyel nem járó erőfitogtatás politikai sikere elmaradt: a szélsőjobbal koalícióban kormányzó Netanjahu került a miniszterelnöki székbe. Ő pedig elődjéhez hasonló mértékben ostoba: fölösleges telepeket épít, faltörő kosnak használva a civileket, hogy olyan helyre jusson el, amelyre nincs szüksége. Megint csak erőfitogtatás, megint nincs stratégiai nyereség. Hiszen az egyetlen nyereség a szabad palesztin állam volna. Ott lehetne befektetni, azzal lehetne tárgyalni. Ahhoz azonban, hogy egy ilyen állam létrejöjjön, radikális lépésekre volna szükség.

Le kellene mondani Jeruzsálem feléről mindkét félnek. Az izraeli hadseregnek minden gázai sarokra kéne állítania egy katonát, és a Hamasz katonai szárnyával le kellene számolnia. Ezután amerikai vagy ENSZ-békefenntartókkal kellene lecserélni az izraeli katonákat, és a NATO-nemzetek támogatásával kellene világi iskolákat létesíteni az övezetben. Ellenőrzésmentes folyosót kellene nyitni a Gázai-övezet és Ciszjordánia között, és az Európai Uniónak, valamint Törökországnak vámmentességet kellene biztosítania az új Palesztina termékei számára. Az államnak kellene adni egy konzervatív, de teljes mértékben szekularizált alkotmányt, és támogatni a kialakuló demokratikus pártokat. Ezek a lépések, valamint az ezekhez szükséges többi, megoldanák a palesztin-izraeli konfliktus lényegét. Azt, ami miatt emberek halnak meg.

Vajon a tárgyalások során felmerülnek majd ilyen javaslatok, különös tekintettel az elsőre? Ha fel is merülnek, várhatóan ismét csak azért, hogy legyen miért rávágni az ajtót a másik félre.

Izraelnek meg kell maradnia. Nem fogadhatunk el olyan szervezetet politikai pártnak, amely Izrael elpusztítására esküdött föl. A palesztinok élesztínvonalát és biztonságát, csakúgy, mint az izraeli lakosság biztonságát, gyökeresen javítani kell, akármennyire is nem érdeke ez a környező arab államoknak. Létre kell hozni a független, szabad, élhető és demokratikus Palesztinát.

De ez minden bizonnyal nem a tárgyalóasztalnál fog eldőlni. A mostani izraeli vezetők csak arra jók, hogy többé-kevésbé fenntartsák az izraeli lakosság biztonságát. A jelenlegi palesztin vezetők pedig csak arra jók, hogy megpróbálják rontani ezt a biztonságot, és fenntartsák a palesztinok nyomorát. A kiutat egy új, józan, de határozott izraeli vezetés fogja jelenteni egyszer.