Az alábbiakban vendégszerzőnk, abu írását olvashatják.
A rendszerváltáskor egy okos ember azt jósolta, hogy a politikai rendszerváltáshoz hat hónap elég lesz, a gazdasági rendszerváltás azonban hat évbe telik majd, míg a társadalmi rendszerváltáshoz egy generáció-váltás idejére lesz szükség. Ugyan talán nem évre pontosan így történt, de azt hiszem, egyelőre igaza van. Az új politikai berendezkedés egy éven belül kialakult, a ’90-es évek második felére pedig Magyarország gazdasága is a nyugati mintára kezdett mozogni. Gyakran bebizonyosodik azonban, hogy a magyar társadalom még nagyon mélyen, szinte kiirthatatlanul őrzi magában az elmúlt fél évszázad balsorsának nyomait, ezt állítja valójában az összes szociológus, amikor arról beszélnek, hogy itthon kiemelkedően magas a tekintély-elv iránti szimpátia, még ha ez sok esetben nem is tudatos.
Pető Péter Fiatal, baloldal című publicisztikája a mai Népszabadságban jól bemutatja egy megvilágításból a mai magyar (leendő) értelmiségi fiatalság politikai identitás-zavarát és kognitív disszonanciát. Annyival egészíteném ki a szerzőt, hogy annak, hogy a Jobbik igazi vox populija tudott lenni sok fiatalnak a legfőbb oka az, hogy nincs igazi, fiatalok számára vállalható alternatívája. Illetve aki volt, az most a kormányon van és nemhogy kiérdemelni nem látszik a fiatalok által megszavazott bizalmat, hanem épp az ellenkezőjén tevékenykedik, de erről később. Azt gondolom, hogy egy nyíltan antiszemita és rasszista, erőszak-elvű párt nem élvezhet széleskörű ideológiai támogatottságot olyan fiatalok közt, akik egy demokráciába és erőszakmentes jogbiztonságba nőttek bele. Ha lenne egy olyan politikai szereplő, aki a fiatalok számára őszinte és felvállalható módon mutatna rá a Jobbik összeférhetetlenségére a demokratikus Magyarországgal, akkor lényegesen kisebb támogatást élveznének ebben a körben. Az egyetlen parlamenti párt, aki még nem írta le magát ebben a választói körben az LMP, akiknek ugyan néhány dologban szimpatikus és szerethető ötletei vannak, azt azonban eddig nem sikerült elhitetniük, hogy a fontos kérdésekben is becsületesen és őszintén járnának el.
Mert ez a két dolog az, ami szerintem elvárható és el is várandó valakitől, aki politikusi pályára lép. Egy politikus az emberek választott képviselője és pontosan ezért elengedhetetlen a közvetlen bizalom számára, amit kizárólag becsületességgel lehet garantálni. Az őszinteségére azért van leginkább szükség, hogy az választók a választás pillanatában tudhassák, hogy az adott politikus legalább is a legfőbb kérdésekben az ő véleményüket fogja képviselni. A jelenlegi magyar politikai garnitúrában nagyon kevesen felelnek meg ennek a két feltételnek. Igaza van a jobboldalnak, amikor számon kéri a baloldalon, hogy politikusai közül sok az előző rendszerben is részt vett a közéletben. Ez valóban vállalhatatlan, fiatalként nem is tud jóérzéssel mögéjük állni az ember. Ugyanakkor amit a Fidesz az elmúlt közel egy évben véghez vitt, mióta gyakorlatilag teljhatalomra tett szert pontosan ugyanennyire vállalhatatlan. Velük a legnagyobb baj nem a becsületesség hiánya, mint az MSZP kormánnyal volt (ebbe nem számítom bele a Bajnai-kormányt, akik Magyarországon először megpróbáltak nem politikai alapon irányítani egy országot). Nem, hanem az, hogy a hatalomtól megrészegedve elfelejtették, hogy kiknek is a választott képviselői ők (habár Orbán Viktor annyira szívesen hangoztatja a „nép felhatalmazása” frázist) és hogy mire vállalkoztak a választások előtt, hogy elnyerjék ezt a tisztséget. A Fidesz ezzel azt hiszem ugyanolyan menthetetlenül hitelét vesztette a fiatalság szemében, mint az MSZP Medgyessy Péter megválasztásakor, vagy az SZDSZ a rendszerváltáskori szimpatizánsai közt ’94-ben. Ezt nem lehet kijavítani, aki egyszer hatalmat kapott és visszaélt vele, az nem kaphat többször.
Orbán Viktor felelőssége azonban ennél sokkal nagyobb. Ahhoz, hogy a magyar rendszerváltás befejeződjön olyan szereplők túlsúlyára lesz szükség a közéletben és a politikában, akik már a demokratikus, jogállami Magyarországon nőttek fel. Erre utalt az első mondatban idézett jóslat, ez az egyetlen módja, hogy Magyarország valaha is tovább tudjon lépni és maga mögött tudja hagyni a XX. század viszontagságait. Amikor Orbán Viktor és rendszerváltó társai ’89-ben véget vetettek az előző rendszernek, akkor ennek a továbblépésnek az alapját és az első lépését tették meg. Ezért egész Magyarország, leginkább pedig az én majdani gyerekeim Magyarországa hálával tartozik. Ahhoz azonban, hogy ez a továbblépés be tudjon fejeződni, szükség lesz arra, hogy a közélet azon szereplői, akik még a szocializmusban nőttek fel hátralépjenek és átengedjék a színt azoknak a fiataloknak, akik már egy demokratikus, jogállami Magyarországban szocializálódtak és ezt a szerkezetet nem is tudják máshogy kezelni, mint alapvetésként. Hiszem, hogy akik bábáskodtak a magyar demokrácia megszületésekor, rendelkeznek olyan objektivitással és önbírálattal, hogy amikor eljön az idő, ezt meg is tegyék. Egyelőre azonban nagyon fiatalok vagyunk mi, a demokratikus Magyarország szülöttei, a rendszerváltáskor születettek hozzám hasonlóan alig nagykorúak. Nem vagyunk tehát még készen az igazi politikai szerepvállalásra.
Ahhoz viszont már elég idősek vagyunk, hogyha valami ellenkezik az olyan zsigeri szinten bennünk lévő alapelvekkel, mint az emberi alapjogok tiszteletben tartása, a sajtó- és vélemény-szabadság vagy a demokrácia, kifejezzük az ellenérzéseinket tüntetéseket és cikkeken keresztül, ahogy egy demokráciában szokás. A klasszikus pszichológiai kísérletben azonban hogyha a patkányt folyamatosan áramütések érik vagy jeges vízben kell úszni függetlenül attól, hogy mit tesz ez ellen, akkor egy idő után már a közeledő elektróda láttán sem kezd menekülő magatartásba. Ez az ún. tanult tehetetlenség, amely kiterjesztve jól igazolódik a poszt-szocialista országok társadalmi magatartásában, ez az egyik olyan hagyatéka az előző rendszernek, amitől szinte lehetetlen szabadulni. Ha azonban az a generáció, aki egyelőre töretlen lelkesedéssel hallatja a hangját, amikor úgy érzi, hogy igazságtalanság érte idővel nem tapasztalja ezeknek az igazságtalanságoknak az enyhülését, egy idő után a szüleihez hasonlóan elfogadja, hogy ami rossz történik, azon változtatni nem lehet és ezért nem is érdemes megpróbálni, és hogy így a passzív ellenállás az egyetlen módja a rendszer züllesztésének.
Orbán Viktor felelőssége itt óriási, szinte elképzelhetetlenül nagy. Mert Magyarország valahogy csak kihúzza a következő 10 évet, amikor már elindulhat a közéleti garnitúra átalakulása. De van-e még 30 év ebben az országban ahhoz, hogy fél lábon állva kibírja, amíg a mi gyerekeinknek talán tényleg nem kell már megtapasztalnia, hogy milyen is az elnyomás?
