Barabási Albert-László erdélyi születésű, Amerikában élő és dolgozó fizikus, hálózatkutató. Minimális tehát az esélye, hogy éppen az ő könyvét olvassam el, de hát pont erről, az esélyekről, és arról, hogy mégsem minimálisak, szól Villanások című könyve – vagy mégsem? (Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2010; az angol eredeti: Bursts, Dutton, New York, 2010). A könyv ugyanis könnyed, csevegő stílusban íródott, de szerkesztése sokszorosan próbára teszi az ember türelmét: Miről van szó? Mi a műfaj? Előrejutunk-e a gondolatmenetben? Ugyanis nem egyszerűen a villanások jelenségével ismertet meg minket a szerző, hanem egyben az elmélet kidolgozásának történetével is, melybe természetesen egy sor szórakoztató közjáték ékelődik, bár ezek egyikéről két fejezettel odébb lehull a lepel, miszerint csupán az olvasót tesztelő hoax volt. És ha mindez még nem lenne elég, minden második fejezet a Dózsa-féle parasztháború történetét meséli el (esküszöm!), mégpedig természettudóstól meghökkentően szakszerűen, egyedül az tűnik soknak a jóból, hogy a szereplők között rendre feltűnnek a szerzői ősei – ez azonban mégsem bizonyul átverésnek. Ha a kedves olvasó türelme még nem fogyott el, akkor a következőkben megpróbálnám felvázolni a könyv néhány gondolatát, ahogy én értettem.
Az atomfizika és a csillagászat elég pontos jóslásokra képes: a megközelítőleg zárt rendszerekben mozgó testek pályája kiszámítható, a túl nagy sokaság esetén pedig statisztikailag megragadható. Megjósolhatóak-e azonban az emberek cselekedetei? Bizonyos tekintetben igen, ahogy ezt Poisson, egy 19. századi francia matematikus is már leírta: az esküdtszékek tévedési aránya kiszámítható, pont ezért érdemes nagyobb létszámú esküdtszékeket összeállítani, mert így csökkenthető a tévedés esélye. Poisson az emberi döntésekkel úgy számolt, mintha teljesen véletlenszerűen lennének, akárcsak az atomok mozgása. Barabási szerint azonban ez a kiindulópont téves. Az USA-ban néhány lelkes ember lepecsételi az egydolláros bankjegyeket, majd a helyszínt és időpontot felviszi egy honlapra. Aki ilyen pecsétes bankjegyet kap valahol, az szintén felviheti az adatokat, így lehet követni George útját. Az eredmény: a bankjegyek nem úgy oszlanak szét, mint a diffundáló gázok, hanem jó részük helyben marad, míg néhány akár a világ túloldalára is ugorhat. A mobilszolgáltatók is hasonlóról számolnak be: általában helyben telefonálunk, néha viszont egészen máshonnan, ráadásul időben is villanunk, gyors egymásutánban több hívás, majd több órányi szünet.
A villanások legfőbb magyarázata a prioritás-sorrend. A feladatainkra nem véletlenszerűen ugyanannyi idő jut, hanem fontossági sorrendbe állítjuk őket. Ebből következően aztán bizonyos feladatok rettenetesen sokáig elintézetlen maradnak, hiszen folyamatosan generálódnak magasabb prioritású feladatok, mások viszont azonnal terítékre kerülnek. Einstein és Darwin levelezése is hasonló mintázatot mutat: hosszú szünetek között villanásszerű, lázas levelezés; néha folyamatos, rövid határidejű válaszadás, máskor meg hosszú lappangás az íróasztal valamelyik kupaca alatt. Barabási nem állítja, hogy a villanások kutatásának rövid távon haszna lesz (bár alapvetően erre gyanakszik), de úgy véli, hogy nagyon sok mindent lehet majd a segítségével megmagyarázni. Az egyes weboldalak látogatottsága épp úgy villanásszerű, mint a háborúk: a rengeteg alacsony intenzitású konfliktusból kiemelkedik néhány nagy háború, és (egymástól nem is távol) két gigászi világháború. De mi köze mindennek Dózsa Györgyhöz, illetve a magyar kiadás sokat sejtető alcíméhez: A jövő kiszámítható? (The Hidden Pattern Behind Everything We Do – ezt sikerült így magyarítani, de egyébként sem zártam szívembe a fordítót, miután Miksa császárt Maximiliannak hagyta, Brassót Kronstadtnak, ráadásul még a hadsereg középső szárnyáról is értekezett.)
Leginkább az, hogy a viselkedésünk a múltbeli cselekvéseink alapján jelezhető előre. Vizsgálatok tanúsítják, hogy a legtöbb ember tartózkodási helye nagy biztonsággal előre jelezhető, csak nagyon kevesen elég spontának ahhoz, hogy váratlanul bukkanjanak fel valahol a világban. (Ilyen a könyv egyik visszatérő szereplője Haszan Elahi, akit saját weboldala segítségével bárki követhet.) Mivel a fejlett világban egyre több adat gyűlik rólunk, csak az a kérdés, ki, mikor és miért kapcsolja ezeket össze: Barabás át is veri az olvasót, amikor a LifeLinear szolgáltatásról értekezik, amelyik a köztéri kamerák adatainak kiértékelésével megmutatja, hol jártunk tegnap, vagy a múlt héten – legalábbis Barabási képzeletében, mert ez a cég egyelőre még csak ott létezik. De mindez csak idő kérdése, a fogyasztók leendő viselkedése nagyon értékes, ezért lesz, aki megpróbálja megismerni. Dózsa György rémtetteit Telegdi István a keresztes hadjárat meghirdetése előtt megjósolta. Pontosabban a hadjárat után harminc évvel íródott humanista krónika szerint: valóban semmi sem könnyebb, mint megjósolni a múltat. Barabási rengeteget hivatkozik könyvében a mai popkultúrára, csodálkozom is, hogy Asimov nem jutott az eszébe, pedig a könyvön végighúzódik Hari Seldon árnyéka.
