Pac-Manizáció holnap 2-kor! Hogy mi az? Innen megtudhatja!
Fodor Gábor nyílt levelet intézett Kedves Viktorhoz. Ez a levél igazi kincs: lépten-nyomon megtalálható benne az, ami miatt az SZDSZ megbukott. Ilyeneket ír:
Nem szabad visszamenőleges hatállyal törvényeket alkotni, a független intézmények hatáskörét és funkcióit, a sajtó szabadságát korlátozni.
Igaz: nem szabad visszamenőleges hatállyal törvényeket alkotni, a sajtó szabadságát korlátozni. Viszont a független intézmények hatáskörét, funkcióit korlátozni szabad, kell is, meg kell változtatni, újakat kell létrehozni, miközben a rosszul működőket (Alkotmánybíróság) meg kell szüntetni vagy átalakítani. A probléma a Fidesszel nem az, hogy független intézményeket korlátozott, hanem hogy gyakorlatilag amit tudott (szinte mindent), amikor csak akadályt támasztott, kinyírt.
Nem az a baj, hogy az AB jogköreit korlátozta, hanem hogy azóta sincs semmi más szerv, amely akadályozhatta volna a magánnyugdíjak kommunista mintájú államosítását. Kedves Viktorék felelevenítették a politikát: "jó lesz belépni a kolhozba, mert ha nem, úgyis elvesszük".
Mi mindannyian azért vettünk részt a rendszerváltásban, hogy szívvel, ésszel, tisztességgel teremtsünk jobb életet Magyarországon.
Igen, ez az. Ezért érdemes volt nyílttá tenni a levelet: hogy a hajdani SZDSZ-szavazók ama töredéke, aki még mindig bízik Fodor Gábor és barátai szívében, eszében és tisztességében, szembehelyezkedjen a Fidesz-kormánnyal. Kedves Gábor, ezek az emberek már definíciójuk szerint is szembe vannak helyezkedve kedves Viktorral.
[...] a kormánytöbbség nem alkotmányozó többség.
Magyarország Alkotmánya értelmében "Az Alkotmány megváltoztatásához, valamint az Alkotmányban meghatározott egyes döntések meghozatalához az országgyűlési képviselők kétharmadának a szavazata szükséges". Tehát Fodornak megint igaza van. A kormánytöbbség nem alkotmányozó többség. De a kétharmados kormánytöbbség - sajna! - alkotmányozhat. Kivitelezheti ezt jogszabálymódosítással is, vagy egyszerűen az egész tákolmányt lecserélheti, megvan rá a joga.
Nem ez a baj, hanem az, hogy hazánk ideiglenes demokratikus alkotmánya helyére olyan kerül, amelynek születésénél gerinctelen kommunisták, Pozsgayk és Schmittek bábáskodnak. Ilyenkor a "kereszténység nemzetmegtartó szerepe" belekerül az alkotmányba, de a "kereszténység nevében elkövetett népirtások" nem kerülnek bele. Az új alkotmány nem ismeri el az 1949-es törvény jogfolytonosságát, amely alapján az említett Pozsgay és Schmitt a '80-as években kormányzott, és (mivel az van ma is hatályban) amely alapján a kétharmados kormánytöbbség szavazni kíván az alkotmányról. Az új alkotmány egyetértést ír elő, mintha tilos volna az egyet-nem-értés. Az új alkotmány még a történelmet is meghamisítja.
Fodor Gábor levelével az a baj, hogy minden szava álszent, pontatlan, rettegve próbálja jogi úton megfogni az igazán csak erkölcsi szempontból támadható kormányt. Ugyanis az SZDSZ ezt felejtette el 1994-ben és azután mindig: hogy a politika, a jog, a világ igenis megítélhető erkölcsi alapon. Ha "nem-lesz-koalíció-az-MSZP-vel"-ek, Tocsikok, Kókák, illetve Pozsgayk, Schmittek, Horn Gyulák, Medgyessyk, Gyurcsányok és persze Orbánok kezébe kerül az ország, akkor a politikai erkölcsrendszer, amelyet a rendszerváltás lendülete adott nekünk, leépül. És mostanra elérkeztünk oda, hogy az erkölcsrendszer hanyatlása a jogrendszert is magával rántja. Ugyanis a jogrendszernek lehetősége van önmaga elpusztítására. Csak erkölcstelenség kell hozzá.