Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

Balázs mindig szerette a skolasztikát tanítani, a 12. c faktos csoportjában meg igazi élmény lesz. Nagyon régen volt ilyen intelligens és elkötelezett csoportja, a lányok meg szépek is ráadásul, de ez most nem tartozik ide. Szóval skolasztika, először is Aquinói Tamás. Az istenérveken mindent be lehet mutatni, nem csak az egész skolasztikát, de az egész középkort. Amikor azonban újra olvasni kezdte, libabőrös lett a háta: „Vajon van-e Isten? Úgy tűnik, hogy nincs Isten. Mivel ha az ellentétesek közül az egyik végtelen, akkor a másiknak tökéletesen el kell pusztulnia. Ha tehát volna Isten, semmi rossz nem lehetne. De találunk rosszat a világban. Tehát nincs Isten. Továbbá, ami megvalósulhat kevesebb princípium révén, nem fog több révén megvalósulni. Mármost úgy tűnik, hogy a természeti jelenségek a természetre, a céltudatos tevékenységek pedig az emberi észre vagy akaratra vezethetők vissza mint princípiumra. Semmi szükség tehát Isten létének feltevésére.” Úgy érezte, hogy Aquinói egész további érvelése lufihámozás, fingreszelés; itt az elején kimondta az igazságot, amivel játszani lehet, de megcáfolni nem.

Szombat délelőtt Balázs bement a kórházba az anyjához. A szívrendellenességet régóta kezelték, nem volt annyira meglepő, amikor az orvos pacemakert javasolt. De a sokórás műtétet végigizzadta és -imádkozta a kórházi vaspadon. Sikerült. Szépen gyógyult, egy hét múlva hazaengedték. Jól volt, nagyokat sétált a szép napsütésben Balázs apjával. Meleg őszük volt, a sötétedés után is még kellemes volt a levegő, nagyot jártak hát, és épp hazafelé tartottak. A biciklin nem volt lámpa, bár hátulról jött, úgysem láthatták volna, későn fékezett, és csúnyán elütötte Balázs anyját. Két bordája tört el, meg a medencecsontja. Azt, hogy a pacemaker is elmozdult, csak a kórházban vették észre. Hetekig feküdt, pokoli volt a fájdalom, és amikor hazaengedték, akkor is kérdés volt, hogy fog-e még önállóan járni. Az első ápolónő, akit felvettek, részeges volt, és sértegette, amiért pelenkázni kellett. Balázs már arra gondolt, hogy ha egy élet elér a végére, akkor szépen be kell fejezni, de ezt senki sem érdemli. Hol van Isten?

Ilyen hangulatban ült le a skype elé, hogy váltson pár szót Misivel, a Bostonban dolgozó barátjával. Valahogy Hawking új könyvére terelődött a szó, és természetesen újra a régi, megunhatatlan vitatémájuknál tartottak: kizárja-e a természettudomány Isten létét. Balázs nem volt formában, így csak a régi érvébe kapaszkodott, miszerint a tudomány és a hit más-más aspektusból közelít a világhoz, és a tudomány per definitionem nem mondhat semmit hittételekről. De most nem csak Misit nem győzte meg az érv (nem csoda, vagy ötvenedszerre hallotta), de magát Balázst sem. Az evolúcióelmélet hiánytalan magyarázatot kínál az élet keletkezésére és fejlődésére, sőt újabban az etikai alapelveinkre és dilemmáinkra is. A pszichológia nem tudja elválasztani a lelket és a testet, a betegségek, és fordítva, a gyógyszerek is módosítják a tudatot, a jellemet. Balázs egyre többször gondolkodott azon, hogy milyenek lehetnek a Down-kórosok, vagy az autisták a túlvilágon? És mi történik egy alzheimeressel? Hol van Isten?

Az esti misére rutinból ment. Jobb szeretett szombat este menni, kisebb a tömeg, és József atya általában érdekesen beszél. De most nem volt vele igazán lélekben. Az evangélium a talentumokról szóló példázat volt. Balázs unta. És nem is szerette, mélységesen igazságtalannak tartotta: a gazda megjutalmazza azokat a szolgákat, akik a rábízott talentumokkal üzleteltek, és nyertek, és megbünteti, aki csak elrejtve megőrizte. De akkor József atya elkezdett prédikálni, és Balázs azon kapta magát, hogy figyel. A talentumok meséje nem arról szól, hogy legyünk szorgalmasak. Hanem, hogy kockáztassunk. Akinek tehetséget adott a Jóisten, az ne rejtse el, használja, kockáztasson. Olvasson, hallgasson, vitázzon. Kételkedjen. Mert nem azért adott a Jóisten értelmet és lelkiismeretet, hogy ne járjunk körbe vele minden kérdést. Csak aki kockáztatja a hitét, az használja jól a talentumokat. Hiszen a példabeszédben van egy ki nem mondott szolga is, aki kockáztat és veszít, és a mese logikája szerint ő is jutalomban részesül. Mert Isten azt akarja tőlünk, hogy kérdezzük meg, hol van. Balázs kilépett a templomból, felnézett a csillagokra, elmosolyodott: Most sem sikerült túljárnom az eszeden.

Kolbenheyer kommentpolitikája