Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

Elég sűrűn járok Erdélybe, és egy csomó ottani barátom véleménye ez. – mondta Csabi, közben sercintett egyet és a vagon lépcsőjére csulázott. A Bautzen-be tartó vonat nagyon hangos volt, rémesen zakatolt, főleg itt kinn a vécé mellet, de a focidrukkerek közé nem akartunk, nem mertünk beülni. Undorodva néztem Csabi buborékos csuláját, és tudtam, hogy most egy fél óráig őt kell hallgatnom. – Az ottani kezelési módszerek sokkal ésszerűbbek, és célravezetőbbek, mint nálunk. Az eredményt ott is az összetartás hozta meg, mármint a székelyek összetartása- a parazitákkal szemben. Egy kis csíki faluban többször is belebotlottunk a helyi önkormányzat teherautójába, mely a cigány portákon itt is ott is letett egy kupac tüzelőt. Kérdeztem helyi barátomat, hogy mi ez?  Mire mosolyogva elmondta, hogy tudod nálunk más a cigányok segélyezése, mint nálatok. Itt pénzt egyáltalán nem kapnak, csak ha családi szinten 180 nap munkaviszonyt fel tudnak mutatni. A 180 napot összehordhatják többen egy háztartásból, de ez a minimum követelmény, hogy egyáltalán kaphassanak valamit. Így aztán amikor az idénymunkák elkezdődnek a földeken, a cigányok szépen elindulnak napszámba, mint a többi rendes, dolgos ember. Ott nincs tele a kocsma, léhűtő, segélyből játékgépező, késelő cigányokkal.

Aztán meg a székelyek megvédik egymást, ha kell. Például, ha a cigány elköti a székely biciklijét a templom elől, akkor a székely fél tucat komájával bemegy a cigány portájára. A minimum az, hogy elhozza a biciklijét, de ha szükséges, úgy elverik a cigányokat, mint szódás a lovát. Alap, hogy az a cigány munkát senkitől se kap, ugrik a 180 nap, nulla segély. Ennyi. Lehet cihelődni. Tetszik a polgármesterek hozzáállása is. Akár naponta is kaphatnak valamit a cigányok, de szigorúan csak "természetben". Egyik nap kenyér, másik nap cukor-liszt, harmadnap egy zsák pityóka. Az önkormányzat is ellátja munkával őket, és azok szorgalmasan festik is az iskolát, takarítják az árkokat, gereblyéznek a templom kertben. A pénzből kifizetik a villanyszámlájukat, mint más tisztességes ember. Alapvetően másként néznek ki, mint az itteni züllött fajtársaik, nem ér derékig a szar a portájukon. Amit még tapasztaltam, hogy a megfelelő bánásmód miatt, sokkal udvariasabbak, például tudnak köszönni, ha bemennek barátom boltjába, és lássatok csodát, nem mernek a boltban lopni! –

Csabi egy pillanatra abbahagyta, mert hátulról meglökte az ajtó, pontosabban az azt kitaszító kopasz kigyúrt Cottbus-drukker. Picit tántorgott, nem csak a vonat zakatolásától, a nyakába tekert sálba kapaszkodott mindkét kezével, szája bal sarkán vékony nyálcsík csorgott, mint aki most ébredt, szeme véreres volt. Ahogy ellépett Csabi mellett, az folytatta: – Nagyon tetszik ez a rendszer. Tetszik, mert értelmes, mert igazságos, mert humánus, mert láthatóan eredményes. Láttam a cigánygyerekeket suliba menet. Láttam cigányt templomba menni. Látom az összetartás erejét, és látnám nálunk is! Példának biztos hogy nem rossz. Ha már mi vagyunk itthon egy-két ezer éve! – Csabi feje nagyot koppant a mocskos vonatablakon, ahogy a kopasz Cottbus-drukker megfordulva, visszkézből pofon vágta. Felhasadt a felsőajka, az arca tiszta vér lett. – Schmutziger Ausländer! Geh nach Hause, raus hier! Nimmst unsre Jobs weg, kriegst auch noch Sozialhilfe! Kannst nicht deutsch sprechen? Dann raus mit dir! – Végre sikerült elráncigálnom a kopasz hadonászó karjainak hatósugarából. Csabi csak támolygott, de nem csak a hirtelen ütés kábította el. – Nem értem. – motyogta – Mi a baja? Én nem cigó vagyok!

Kolbenheyer kommentpolitikája