Megint egy biológus, és nem is „csak” az emberi történelemről ír, de az egész emberi társadalomról erkölccsel, vallással, művészettel. Edward O. Wilson The Social Conquest of Earth című könyve (A Föld társadalmi meghódítása; New York-London, Liveright, 2012) egyfajta opus magnum, az érdeklődő laikus számára készült összegzés arról, mit tud mondani az evolúcióbiológia emberi mivoltunkról, arról, hogy miért és hogyan élünk társadalomban. Biológiai értelemben a Föld legsikeresebb fajai a társadalomépítők, egyszerűsítve: a hangyák és mi. (Nem erről szeretnék írni, úgyhogy csak zárójelben: a rovarok között nem csak a hangyák, de a termeszek, méhek és darazsak is lehetnek társadalomépítők.) Wilson végigvezet az emberré válás útjának ma ismert lépcsőin és a társadalomépítő rovarok elképesztő világán. Mindezt azért teszi, hogy bemutassa, milyen evolúciós erők hozták létre és tartják fenn ezeket a társadalmakat, és hogyan magyarázhatók evolúciós okokkal az emberi társadalmak leginkább emberi, az embert az állatvilág többi tagja fölé emelő vonásai.

Az, hogy egy tulajdonság előnyösebb másoknál, még nem jelenti, hogy ki is fog alakulni. Az evolúció véletlen mutációkból és az azok közül válogató természetes szelekcióból áll. A végeredmény ebben az értelemben véletlenszerű: a korábbi mutációk más-más okból maradtak fenn, de azok teszik lehetővé a következő lépést. A hangyák és az emberek mindenben különböznek, mi értelme van a közös vizsgálatuknak? A társadalomépítés Wilson szerint ugyanazokkal az előnyökkel jár, és hasonló előfeltételekből fejlődhetett ki. Ha egy faj valami miatt védhető fészket (táborhelyet) épít, akkor lehetővé válik a munkamegosztás, és ha véletlenül kikapcsol az ivarérett fiatalokat elköltözésre szólító ösztön, akkor máris kész egy mini-társadalom. A változások tehát nagyon aprók, és sokszor nem új tulajdonságot írnak elő, hanem megszüntetnek régieket. Ha megfelelő elő-adaptációba ütköznek és a természetes szelekció is azonos irányba nyomja őket, akkor megindulhat a társadalom-építés. A fogásra alkalmas kéz vagy a mindenevés teljesen független a fészeképítéstől, de véletlenül ugyanannál a fajnál történt meg, és így részévé vált az intelligencia gyorsuló fejlődésének.

A társadalomépítő fajok sikeresebbek a magányosaknál, hiszen a tagjaik közötti munkamegosztás nagyobb szaporulatot tesz lehetővé. (Bár fontos különbség, hogy a hangyák fejlődése évmilliókat vett igénybe, így a bioszféra „hozzájuk szokott”, míg az emberé pár százezer évet legfeljebb, és épp azon van, hogy tönkretegye.) De van versengés a társadalmak között is. Ez újabb kemény dió, hiszen az evolúció a gének mutációjáról, és természetes szelekciójáról szól. Hogyan szelektálódhatnak hát a társadalmak? Wilson hosszasan ecseteli korábbi elméletének, a rokonszelekciónak a bukását: sokáig úgy vélte, és sokan még mindig úgy vélik, hogy az élőlények a rokonaik érdekében altruisták, hiszen azok osztoznak velük a génjeikben, tehát a közös örökség továbbélését teszik lehetővé. Nem sorolom a példákat és a matematikai modellt, amik bizonyítják, hogy ez nem így van. Wilson ma már úgy véli, hogy a természetes szelekció egyéni és csoportszinten is hat. Az altruista tagokból álló csoport sikeresebb lesz az önzőknél, így génjeiket is nagyobb eséllyel adják tovább, amik között több lesz az altruista. A csoportszelekció tehát technikailag ugyanúgy a gének szintjén működik, de a csoportok közti verseny működteti, és arra hat vissza.

És ez a kettős szelekció szolgál magyarázatul az emberi társadalom és kultúra legkülönösebb jelenségeire. Mert a csoport számára az altruizmus a jó, de ez jelentheti az egyén halálát, de legalábbis szaporodási esélyének csökkenését. Ezért aztán a potyautas-magatartás lehet kifizetődő: altruista csoporton belül önzőnek lenni. Ennek sikere viszont tönkreteheti a csoportot, ami más altruista csoportok győzelméhez vezethet. A két ellentétes erő dinamikája alkotja érzelmi életünk jelentős részét, és ez az, amit erkölcsnek nevezünk. A csoportszelekció tol minket a becsület, és az egyéni szelekció a bűn felé. Ezért imádjuk kibeszélni egymást, lerántani a leplet az álszentekről, és megbüntetni a csalókat, személyes érdekeltség nélkül. Mert ez tarja fenn a csoportkohéziót. A törzsi mentalitás emberi mivoltunk leglényege. Ezért háborúzunk, ha máshol nem a sportpályán. És ezért vagyunk vallásosak. Mert a vallás, Wilson szerint, az evolúció, pontosabban a csoportszelekció terméke, fontos kohéziós erő és egyben erkölcsi világmagyarázat. A vallás az egyik alapvető eszköz, ami sikeressé tette az emberiséget, most már csak arra kell vigyázni, hogy miután rájöttünk, hogyan és miért működik, ne váljon az emberiség eggyéválásának és önmagára ismerésének akadályává.

Kolbenheyer kommentpolitikája