Jared Diamond-ról írtam már, és még fogok is. Most egy olyan könyvét ismertetném, melyben biológus létére a történelemszemléletünk formálására tesz kísérletet. Mit tehet hozzá a biológia a történelem jobb megértéséhez? Meglepően sokat. A Háborúk, járványok, technikák című könyv (Typotex, Budapest, 2001, az angol eredeti: Guns, Germs and Steel, Norton, New York, 1997, melyből ismeretterjesztő filmsorozat is készült) a cajamarca-i csatával kezdődik, ahol Pizarro 106 gyalogosa és 62 lovasa legyőzte Atahualpa kb. nyolcvanezres seregét, megpecsételve az Inka Birodalom sorsát. Mi okozta az európaiak elsöprő fölényét? Többek között az, hogy rendelkeztek óceánjáró hajókkal, acélfegyverekkel és lovakkal. Másrészt az amerikai indiánokat ismeretlen, új betegségek tizedelték meg, melyek az európaiakra alig hatottak. Diamond szerint a technológiai fölény legfontosabb oka egyszerűen az, hogy Eurázsiában hatezer évvel korábban kezdődött az élelemtermelés, ami a komplex társadalmak kialakulását lehetővé tette (az ún. Termékeny Félholdon Kr.e. 8500 táján, míg az Andokban és Mexikóban csak 3500 körül). A biológus kérdése tehát az, hogy mi a korai földművelés, a sikeres állattenyésztés és az aszimmetrikus immunitás oka?

A földművelés minden civilizált régióban egy-egy alapvető élelemnövényre épül: a Közel-Keleten a búzára (és más gabonafélékre), Dél-Kínában a rizsre, Amerikában pedig a kukoricára. Felfedezhetünk-e biológiai különbségeket ezek között a növények között? A gabonafélék nagy magvú fűfajták, a mediterrán környezet enyhe, csapadékos teléhez és hosszú, forró nyarához alkalmazkodtak. Önbeporzóak, ezért könnyen nemesíthetőek, hiszen nem kell tartani a vad rokonok beporzásától, ami visszavetheti a nemesítési folyamatot. Ezzel szemben a kukorica nemesítése rendkívül nehéz, többször megakadó folyamat volt, nem véletlen, hogy őse, a teosinte alig emlékeztet a nemesített növényre. Mediterrán környezetben tehát sokkal egyszerűbb növényeket nemesíteni. A Földön azonban csak egyetlen nagy területű mediterrán régió van: ez a Földközi-tenger medencéje. Itt él a világ 56 nagy magvú fűféléjéből 32. A többi mediterrán régió (Kalifornia, Chile, Dél-Afrika és Dél-Nyugat-Ausztrália) túl kicsi: sem elegendő nemesítendő növény, sem elég nagy lélekszámú populáció nem élt itt. Később, az Európából importált nemesített növények hasznosításával virágzó agrárvidékekké váltak. De elkezdeni a földművelést Eurázsiában volt a legkönnyebb.

A világ állattenyésztését mind a mai napig öt faj dominálja: a juh, a kecske, a szarvasmarha, a sertés és a ló. Mindegyik faj eurázsiai. A nagy növényevők jelentős része nem háziasítható. Ha egy állat lassan nő, nem szaporodik fogságban, agresszív, hajlamos a pánikra vagy nincs hierarchikus csoportszerkezete (amiben az ember átveheti a vezérállat szerepét), akkor nem lesz belőle háziállat. Miért nem élnek a többi kontinensen ilyen fajok? Afrikában az ember és a nagy növényevők evolúciója több millió évig párhuzamosan haladt, így az itteni élővilág alkalmazkodott az ember jelenlétéhez, túl agresszívvé vagy túl óvatossá vált. A zebrából nem lett Afrika lova, és az elefánt is legfeljebb megszelídíthető (bár inkább csak Ázsiában), de nem tenyészthető. Amerika állatai viszont az embertől függetlenül alakultak ki, az ember csak sikeres vadászként érkezett meg. Túl sikeresként: szinte az összes nagytestű növényevő kihalt az ember megjelenése után közvetlenül. A legnagyobb amerikai háziállat a láma: sem a hús- és tejhozama, sem az izomereje nem vethető össze a szarvasmarháéval és a lóéval. Az eurázsiai térség az, ahol az állatok nem adaptálódtak az ember ellenében, de az nem is irtotta ki őket domesztikálásuk előtt.

A földművelés és az állattenyésztés esetében is fontos tényező még, hogy mindkét „találmány” viszonylag könnyen elterjedt az eurázsiai kontinensen, míg Amerikában mind a kukorica, mind a láma útja rögösebb volt (a láma ma sem él Mexikóban). Ennek oka pedig Diamond szerint elsősorban a kontinensek főtengelyének iránya. Eurázsia alapvetően kelet-nyugati kiterjedésű, azaz azonos klimatikus övben terjedhetnek a nemesített növények és háziasított állatok. Amerika ezzel szemben észak-déli tengelyű, a növényeknek és állatoknak új és új éghajlati körülményekhez kell adaptálódni. Ez szerepet játszik a harmadik biológiai előny, a járványok esetében is. Az első kérdés természetesen az, hogy miért voltak halálosak az európai betegségek Amerika és Óceánia lakóira, míg ez fordítva nem igaz (nincs bizonyíthatóan újvilági eredetű járványos betegség)? A fertőző mikrobák valószínűleg állati eredetűek: az állattenyésztés során kerültek át az emberre. Az állattenyésztő kultúrák azonban immunizálódtak is egyben, lassan kiválasztódtak az ellenálló gének. A korai földművelés, az ebből adódó nagyobb népsűrűség és a könnyebb közlekedés miatt ráadásul Eurázsiában jobban el is terjedtek. Amerika lakói viszont az európaiak megjelenésével egyszerre szembesültek a kórokozókkal, és jórészt bele is haltak az első találkozásba. A Mississippi-völgye halott táj volt a spanyol konkvisztádorok megérkezésekor, ők maguk sem tudták, hogy biológiai fegyvereik megelőzték őket.

Az európai fölény alapvető okai tehát a földrajzi és biológiai környezetben keresendők. A 19. századi imperializmust áthatotta még az a gondolat, hogy az európaiak felsőbbrendűségük miatt jogosultak a világ leigázására, sőt ez egyfajta civilizatórikus erkölcsi kötelességük is. Ennek apoteózisaként olvasták Kipling The White Man’s Burden (A fehér ember terhe) című versét. Mi már nyugodtan letehetjük ezt a terhet, nem kell civilizálnunk a vadakat: egyszerűen jó helyre születtünk.