Rakovszky Zsuzsa új, Szilánkok című regényét (Budapest, Magvető, 2014) csak erős családi buzdításra olvastam el, mivel tartottam tőle, hogy nem fog tetszeni, mint ahogy annak idején A kígyó árnyéka sem tetszett. És lőn. A dolog persze ennél bonyolultabb. Merthogy itt a történet érdekelt, a környezet még inkább, volt olyan figura is, akivel azonosulni lehetett (bár persze kevés), sőt a közvetített világszemlélet sem áll távol tőlem (iskolásabban szólva: nagyjából egyetértek a mondanivalóval). Sokkal jobban zavartak az írói eszközök. A cím az elbeszélésmódra is vonatkozik, a folyamatos történet helyett időbeli ugrásokkal tarkított részleteket kapunk, gyakran különböző szereplők szemszögéből, sőt különböző műfaji megoldásokkal. Ezzel önmagában semmi gond, sőt nagyon is izgalmas lehet, de nekem túl sok volt az elhallgatás. Nem annyira a cselekményből, mert abból azért olyan túl sok nincsen, inkább a motivációkból. A betoldott ál-újságcikkek kezdetben szórakoztatóak, de a múlt századelő dagályos pátosza idővel unalmassá válik. A naplórészletekkel pedig mindig az a baj, hogy terjedelmükkel eleve hiteltelenné válnak. Rakovszky a lezáráshoz még egyfajta krimi-szálat is előkészített: a váratlan fordulat szereplői, eszközei, motivációja mind megjelent időben, de fel sem tűnt, hiszen semmi sem utalt arra, hogy jeleket keressünk.

Annak idején már A kígyó árnyéká-t is leginkább azért olvastam el, mert Sopronban játszódott, de csalódást okozott, mert a 17. századi városleírás alig volt felismerhető. Most más a helyzet. A Szilánkok-beli Sók sokkal inkább a ma is látható Sopron. Természetesen a közterek neveit gyakran megváltoztatja Rakovszky (néha kifejezetten bosszantóan egy másik létező köztér nevére), sőt a regény Sókjának térképe is eltér Sopronétól. Mindezek ellenére a hangulat letagadhatatlan: a dombon fekvő temető, a Belvárosnak a városfalra tapadó házai és szűk utcái, a (Széchenyi-)tér a középületekkel és a bronzszoborral, a Valéria-liget (Erzsébet-kert) sétányai, a villanegyed (Lőverek) gesztenyéskertjei, a vasúton túl fekvő erdő a kilátóval tapintható módon van leírva. Az autenticitást tovább fokozza a helyi intézmények és hagyományok természetes kulisszaként való használata a fenyőággal jelzett borkimérésektől, a németes nevek elterjedtségén át az egyetemisták fáklyás felvonulásáig. Az író persze itt is önkényesen bánik a részletekkel, hiszen a regény idején még Selmecbányán működő, és csak az I. világháború után Sopronba költöző erdészeti akadémia lényegül át jogakadémiává.

És ezzel el is érkeztünk egy kulcskérdéshez. A Szilánkok első pillantásra történelmi regény: bemutatja, hogyan jutott el a történeti Magyarország az 1918-19-es forradalmak zűrzavarába. Ezt a sejtést erősíti a majdnem valós helyszín és a majdnem valós főszereplők: Barsi László és Rauch Géza alakjában nem nehéz felismerni Bors Lászlót és Kellner Sándort, a Tanácsköztársaság soproni vezetőit (bár kettejükbe az író belegyúrta Entzbruder Dezsőt is). A regény nyitánya, az Építőbank csődje, szintén valós esemény, bár igazából egy évvel később történt. Mindezek ellenére azt mondom, nem szabad a Szilánkok-at történelmi regényként olvasni. Nem fog, mert nem is akar választ adni arra, miért jutott az ország oda, ahova, nem kapunk teljes társadalmi tablót, nem tudunk meg semmit a politikai és ideológiai mozgásokról. A regény konkrét ideje és tere inkább csak a hiteles világépítésben játszik szerepet, de talán a sok távolítás (a nevek megváltoztatása) is jelzi, hogy az elbeszélés tárgya általánosabb. Fontos a korszakos változás, hiszen szereplőink ebben mutatkoznak meg, de nem fontos, hogy ez éppen mikor és miért történik.

A Szilánkok nekem inkább a nemzedékekről, a gyerekkor meghatározó szerepéről, illetve a világjobbító akarat kudarcáról szól. Az újabb nemzedékek lázadása, mindent ósdinak láttató pökhendi hangja örökké visszatérő témája az emberiség történetének. Ahogyan az az idősek merevsége, minden újítást gyanakodva szemlélő önhittsége és kényelmessége is. A konfliktus tehát örök és elkerülhetetlen, de hogy miként éljük meg, az már egyedi és izgalmas. A könyv ifjabb szereplői apát keresnek maguknak: vagy mert árvák, vagy mert örökbe fogadottak, vagy mert szégyellik az igazit. Gyerekkora mindenkit meghatároz, ez sem új a nap alatt, de hogy kiből mit hoz ki, mit nyomorít meg, az megintcsak regénybe kívánkozik. Az ember mániája az igazság keresése, mert a világ igazságtalan. Az igazságtalanságok felszámolásának utópiája viszont életveszélyes, a világmegváltás egyszerre erőszakol meg minden különvéleményt és igazol minden jellemhibát. A Szilánkok nem rajzol hiteles képet a Tanácsköztársaságról, sőt még csak vezetőiről sem, csupán felkapja ezt a történelmi kulisszát és ezeket a bábokat a lélek diktátori torzulásainak bemutatásához.

Kolbenheyer kommentpolitikája