Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.

Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

Viola remegett belül a dühtől, a szégyentől, a megalázottságtól. Nem látszott persze rajta, és nem csak híresen érzelemmentes, maszkszerű arckifejezése miatt, hanem mert most tényleg maszk volt rajta. Úgy hírlett, hogy hamarosan elrendelik a kijárási korlátozást mindenféle szigorításokkal, és akkor biztosan nem lehet vizsgázni sem. Sosem lesz jogosítványa. De nem a szigorításokra volt dühös, sőt most kivételesen nem is a koronavírusra. Az oktatója váltotta ki belőle ezt a sötétzöld – igénytelenebb szerzők azt írnák, méregzöld –, nyúlós, buborékokat öklendezve fortyogó indulatot. Hogy megint átverte, megint lehúzta. Most is elkaszálják a vizsgán, most is az oktatója intézte így és most is fizetni fog. Pedig nem így indult. Tibi, az oktató nagyon jófejnek tűnt. Laza volt, türelmes, sőt igazából sármos, úgyhogy Viola azon kapta magát, hogy egyre gyakrabban simítja a füle mögé hosszú, mézszőke haját. A barátnői rég kiszúrták, és nagyon jól szórakoztak rajta, hogy ez a legbiztosabb jele, ha egy pasi bejön neki. És Tibi figyelmes is volt. Amikor Viola egyszer alig bírt koncentrálni, kihúzta belőle, hogy aznap van a papája szülinapja, és még nem vett ajándékot. Tibi csak pár kérdést tett fel, és máris megvolt a megoldás: az órát a Mammutnál fejezik be, Viola beugrik a Media Marktba és vesz egy Braun férfiborotvát. Akkor teljesen elolvadt attól, hogy Tibi így segít, utólag persze a düh zöld trutymója a borotva krómozott emlékét is korrodálta.

Nem gyanakodott hát, amikor a vizsgája – az első vizsgája, hogy pontosak legyünk – előtt Tibi azt mondta, hogy azért legyen nála egy tízes. Mert ha mégse sikerülne, ami persze ki van zárva, akkor rögtön befizethet néhány pótórára, és akkor tuti őnála marad, ami azért csillesebb lenne mégis, mint egy random oktatót kapni, akit meg kell szoknia, meg amúgy is tuti pocakos, kopasz és öreg lenne. Aztán, amikor vizsga közben befordult jobbra a kis csendes mellékutcába, Tibi felszisszent. Íííí, mondom balraaaaa! Viola lefagyott. Eskü, hogy jobbot hallott. Belenézett a tükörbe, de a vizsgabiztos belemélyedt a papírokba. Amire visszaértek a rutinpályához, már alig bírta visszanyelni a könnyeit. Most Tibi biztos csalódott benne. Csak fátyolosan látta, hogy Tibi és a vizsgabiztos kiszállnak és elsétálnak az iroda felé. A saroknál, az árnyékban megálltak, mintha nagyon vitatkoztak volna valamin, gesztikuláltak, járt a kezük, papírok ide-oda. Aztán Tibi visszajött, vonogatta a vállát, szomorkásan biggyesztette az ajkait, majd kinyögte. Ez most bukó, kéne akkor az a tízes, és csütörtökön tali, pár óra még aztán minden szipi-szupi. Bár azért a második vizsgára is hozzon egy tízest, ha gondolja, akár egy húszast is, abból nem lesz baj.

Na, a csütörtöki tali kicsit átrendezte a dolgokat. Óra közben elkezdett zuhogni az eső, és egyszer csak megszólalt Tibi mobilja. Egy pillanatra tétovázott, de aztán felvette. Először csak egyszavasokat vakkantott, és idegesen pillantgatott Violára, de aztán látszott, hogy feladja. Oké, szívem, nyugi, megyünk érted. Kinyomta és Violához fordult. Na, az van, hogy a csajomat elkapta a zuhé, amikor kijött az Allee-ból. Szóval most menjünk arra, hogy hazavigyük. A csaja. Jó, nem volt ez komoly semennyire sem, még csak flört se. De akkor is. Hát elmentek, és felvették. A csaj, fényes, fekete haj, ragasztott szempillák, rózsaszín ajakfény – jó, ez nem látszott a maszk miatt, de Viola így képzelte ­–, hátra ült be. Tibi harsány lett, tette az eszét. Viola próbált koncentrálni, de alig lehetett látni a kurva maszktól. Zuhogott, így nem vette le a szemét az útról, és normálisan látta perifériásan a sebváltót, de most nem. Hm, nos, ez nem a sebváltó, ez a Tibi combja. A csaj fekete szeme a visszapillantóban kikerekedett. Ha ölni tudna. Hoppá! Hát akkor váltsunk megint. Amikor kitették végre, Tibi is kiugrott, rohant utána, mert az a magassarkúban is elképesztően bírt rohanni. És miután visszaszállt a kocsiba, csak idegesen igazgatta a maszkját, próbálta elrejteni a vörös ujjnyomokat az arcán. Mindez hirtelen beugrott Violának a második vizsga végén. Ahol újra balt hallott jobb helyett. És akkor már tudta, hogy nem ő hallotta rosszul. Hogy az első vizsga után Tibi egy ötezrest csúsztatott a vizsgabiztosnak, felezték a balektól kicsalt pénzt. És most a húszason lenne a sor. A vizsgabiztos már kiszállt, és Tibi is kicsatolta magát. Viola hirtelen felé fordult és a combjára tette a kezét. Adjam a húszast? És akkor tuti nálad maradok? Mosoly és enyhe szorítás a combon. Tibi menekült a kocsiból. Nem, dehogy, nem volt ez akkora hiba szerintem, megdumálom vele tutira, semmi para, várj egy pillanatot! Viola hátradőlt, lehúzta a maszkot és a visszapillantóban nézte magát, ahogy mosolyog. Ahogy senki se szokta látni.