A nyáron vízitúrán voltam. Pozsonyból indultunk és Esztergom lett volna a vége,de oda nem jutottunk el különböző okok miatt. Egyik este a bulizás közben, amikor már bezárt a kocsma elkezdtünk énekelgetni, természetesen a szar és kevésbé szar tábori és nem tábori dalokat. Hozzánkcsapódott 3-4 szlovákiai magyar, körülbelül annyi idősek voltak mint mi. Egyszer csak az egyik lány ezt mondta: "menjük oda bulizni, ott vannak az igazi magyarok". Ez a mondat nagyon megérintett, mert itthon, Budapesten, ez nem is kérdés, hogy mi vagyok. Nekik valószínüleg azzal, hogy az "igazi magyarokkal" énekelgethettek szereztünk egy nagyon kellemes estét, és félelem nélkül élhették át identitásuk egyik nagyon fontos részét, magyarságukat. Ennek azóta is örülök, azóta is jó visszagondolni a közös élményre. A túra többi részén is tapasztaltam, hogy az ottani magyarok örömmel fogadnak minket, kérdezgetnek, hogy mi van Budapesten, és még egy-két történetet is elmeséltek, hogy a budapesti hajógyárban mit és hogyan dolgoztak.
Ez a történet persze nem lenne érdekes, ha nem ma lenne a 2004-es népszavazás évfordulója. Ezt ugyanis nagyon könnyű úgy interpretálni, hogy a gonosz szocik a saját nemzetük elleni szavazásra bíztattak. És valóban, elég gusztustalan eszközökkel is éltek a szavazás előtti kampányban. Azonban ez túl egyszerű így, szerintem. Ahogy nekem kiderült, a határontúli magyaroknak önmagában a kérdésfelvetés is sértő volt, hiszen róluk szavaztak, hogy ők, akkor most magyarok-e vagy sem? Ez számomra is sértő lenne, hiszen tudom magamról, hogy mi vagyok, nem kell erről szavazni. Ezt a sértő kérdést azonban nem az mszp dobta föl és nem az mszp próbált meg ebből szavazatokat szerezni.
Hogy is van ez akkor?