Nem szoktam az ismertetett könyvek szerzőivel hosszasan foglalkozni, de most muszáj. Joseph Henrich repülőmérnöknek és antropológusnak tanult. Miután a mérnöki munkát megunta, egyetemi tanár lett: pszichológiát és közgazdaságtant tanított. Jelenleg éppen a Harvard evolúciós biológiai tanszékét vezeti. Nem véletlenül nagy rajongója Jared Diamondnak, aki orvosnak tanult, majd ornitológusból lett földrajztanár: mindketten kívülről néznek rá tudományterületeikre, no meg a történelemre, és egészen meghökkentő, amit látnak. A The WEIRDest People of the World (A világ legfurább emberei; New York, Farrar, Straus and Giroux, 2020) ugyanis arra keresi a választ, hogy miért a nyugati (western) civilizáció az, amelyik a leginkább iskolázott (educated), iparosodott (industrialized), gazdag (rich) és demokratikus (democratic). Egy nagyon szemléletes példával indít. Tudta-e a kedves olvasó, hogy nagy valószínűséggel módosították az agyát, aminek következtében pl. romlott az arcfelismerő képessége, de javult a részletlátása? Mindez fiziológiai elváltozásokkal is jár, de ennek részleteit most hagyjuk. És azt, hogy kik módosították és miért? A tanítónénik, amikor megtanították olvasni. És azt, hogy mikor és miért vált tömegessé az olvasnitudás? A reformáció után, mert az európaiak meggyőzték magukat, hogy csak az Írás ismeretében üdvözülhetnek. Mit szemléltetnek ezek a példák?

Azt, hogy az evolúció nemcsak biológiai, hanem kulturális folyamat is. És a kulturális evolúció nemcsak magát a kultúrát, de az azt hordozó embert is alakítja, akár testileg is, de ami a lényeg: lelkileg. Márpedig az emberiség történelme során rengeteg különböző kultúrát produkált, így aztán az ezekben élő emberek pszichológiailag is különböznek. Henrich egyik legfontosabb állítása, hogy a pszichológia – és ebből következően aztán a szociológia és a közgazdaságtudomány – feltevései az emberi természetről alapvetően problémásak. A feltevéseket alátámasztó kísérleteket ugyanis szinte kivétel nélkül nyugati (európai, észak-amerikai) embereken végezték. Mihelyt megismétlik ezeket máshol, az eredmények egészen mást mutatnak. Az analitikus gondolkodás pl. nyugati tulajdonság jellemzően, más társadalmakban inkább a holisztikus, és/vagy a kapcsolatokra fókuszáló gondolkodás elterjedt. A nyugati gondolkodás általános szabályokat keres, és azok betartását tartja igazságosnak, máshol mindez inkább kontextusfüggő. A nyugati ember számára fontosabb érték az egyéniség, máshol inkább a közösség. Ezekből is fakadóan nyugaton nagy fontosságot tulajdonítunk a szándéknak, és következetes viselkedést várunk el, máshol fontosabb a kimenetel, és a viselkedés akkor számít helyesnek, ha az adott szerepnek megfelelő.

A könyv címében is szereplő, a nyugati civilizáció jellemzőiből képzett betűszó arra utal, hogy történelmileg, sőt akár még ma is földrajzilag, a nyugati psziché a furcsa, különös, a többitől lényegesen elütő. De miért? Antropológusként Henrich válasza erre az, hogy a nyugati civilizációban hihetetlen mértékben eltűntek a vérségi alapú intézmények. Minden emberi civilizáció alapja a család, de szinte az összesben, sőt régebben az európaiban is, a nagyobb szervezeti egységek is vérségiek voltak: klánok, nemzetségek, törzsek. Az emberek ezek tagjaiként határozták meg magukat, a térben és időben kiterjedt közösség adott értelmet életüknek. Az szervezte a gazdasági életet (pl. közösen tulajdonolta a földet), a vallást (pl. ahhoz kötődtek a beavatási rítusok), de magánéletet is (pl. a házasságot). És megérkeztünk a másik csomóponthoz. Az európai házassági modell is nagyon furcsa: szigorú a monogámia, viszonylag késői és kölcsönösen beleegyezéses a párválasztás, tilos a rokonházasság elképesztően széles körben és elvárt az új háztartás alapítása. Mindez együtt lehetetlenné teszi a vérségi közösségek fennmaradását. Ugyanakkor felértékeli az egyéniséget: az önállóságot, a nonkonformitást, a vállalkozószellemet, az önbizalmat.

De miért ilyen furcsa a nyugati házasság? A katolikus egyház miatt. A Római Birodalom vallási erjesztőkádjában rengeteg vallási elképzelés született különböző szexuális tabukkal. Ezek közül Európa nyugati felében a katolicizmus győzedelmeskedett és közel ezer év szívós munkájával felőrölte a törzseket és nemzetségeket sajátos házassági politikájával. Már ahol tudta. A sokáig önálló kelta peremvidéken vagy a muszlimok uralta Délen nem, ha valakinek a skót klánok vagy a maffia jutna eszébe. Ahol viszont igen, ott a megszűnt származási közösségek helyét átvették az önkéntes társulások: a kiváltságolt városok, a szerzetesi kolostorok, a kézművesek céhei és az egyetemek. Az önkéntes társulás pedig előnyben részesítette az általános szabályok elfogadását, a szituációtól függetlenül következetes jellemet és az idegenekkel való együttműködési hajlamot. A vérségi közösségek védő, de egyben ellenőrző hálózatának hiánya pedig erősítette a magántulajdon, a szorgalom, az újító szellem szerepét. Ezeknek a pszichológiai vonásoknak és a belőlük következő társadalmi és jogi intézményeknek köszönhető Európa látványos előretörése a kora újkorban, majd ennek felgyorsulása az ipari forradalom korában. Azt, hogy beleegyezéses monogám házasság nélkül a romantikus szerelem vagy a női egyenjogúság képzete sem születik meg, már csak én teszem hozzá. Ecclesia vere triumphabat.