Cigány témában politikailag nehéz felülmúlni a miniszterelnököt. Nehéz elképzelni álságosabb, károsabb tevékenységet, mint amit Gyurcsány Ferenc csinál. Visszahelyezteti Pásztort, de azért mondja, hogy nem cigányozunk, aztán össze-visszabeszél. Tulajdonképpen legitimálta Pásztor cigányozását, majd rendkívül hiteltelenül beszólt a Magyr Hírlapnak, Bayer Zsolt messze nem legdurvább írása miatt. Bayer Cigányliszkás írását még önnön maga sem fogja tudni felülmúlni.
Lássuk be. Cser-Palkovics Andrásnak sikerül Gyurcsánnyal versenyeznie, vagy talán túl is tesz rajta. A következőket mondja:
"A brutális bűncselekmények számának drámai emelkedése újabb területen tette világossá, hogy a kormány kudarcot vallott. A dolgok nem mehetnek így tovább, itt az ideje az őszinte beszédnek. A cigány származású emberek által elkövetett súlyos bűncselekmények száma aggasztó módon növekszik. Változatlanul azt követeljük, hogy a kormány a bűnelkövetők származás alapján való mentegetése helyett kerítse kézre az elkövetőket, és biztosítsa az áldozatok védelmét!"
Cser-Palkovics persze nem magától beszélt, a főnök kezdte, ő csak lemásolta. Nézzük mit is mondott Orbán Viktor:
"Orbán Viktor hangsúlyozta továbbá, hogy világossá kell tenni, a közbiztonság esetében a cigány származású súlyos bűncselekményeket elkövetők aránya jelentős mértékben növekszik. Cigánybűnözés nincs, cigánybűnözök vannak - mondta."
Néhány kérdés azonban felvetődik, miért is cigányozik Cser-Palkovics és Orbán. Mihez képest nőtt a brutális bűncselekmények száma? Honnan tudja, hogy nő a cigány száramzású emberek által elkövetett bűncselekmények száma? A kormány mikor mentegette származásuk alapján a bűnelkövetőket? (A megélhetési bűnözés jólismert fogalom a szociológiában/kriminológiában, Cser-Palkovicsnak és Orbánnak is ismernie kellene ezt, és nem összekennie, hogy ki, mikor, mit mond. Ha ezt a fogalmat ismerjük, akkor lehet kezelni a problémákat, ha a származás alapján kategorizáljuk a bűnözést, akkor csak a gyűlöletet lehet nölveni.) Honnan tudja, hogy cigányok követik el a bűncselekményeket? És még folytathatnánk a kérdésfelvetéseket.
Közben a héten írt a HVG-be Kis János filozófus egy hosszú esszét a témával kapcsolatban. Azt írja, hogy Orbán a fent is idézett beszédmóddal kriminalizálja a cigányságot, rasszista, cigányellenes indulatokat kelt. Ezt pedig nem tehetné meg egy felelős politikus, ilyen módon nem csökkentve az indulatokat, hanem gerjesztve azokat. A cikkhez tartozik Kézdi Gábor és Kertesi Gábor írása, mely emiprikus adatok alapján mutatja be a cigányság helyzetét 1993 óta készített kutatások eredményei alapján. Az adatokból az a már ismert kép rajzolódik ki, hogy ha a cigányok tehetik akkor erőn felül is iskolába járatják gyerekeiket, így próbálva meg kitörni a szegénységből. A foglalkoztatottság valóban tragikusan alacsony körükben, még a hasonló végzettségű nem-cigányokhoz képest is. Ez részben azzal is indokolható, hogy főként az ország válságövezeteiben élnek, tulajdonképpen gettósodva, a munkalehetőségektől távól.
*
A Magyar Narancs múltheti számában van egy interjú Kádár Andrással, a Helsinki Bizottság társelnökével. Az interjút Varró Szilvia készítette, álljon itt egy fontos részlet a szövegből, mely a cigánybűnözéssel foglalkozik.
"MN: Magyarországon az 1000 főre jutó igazoltatások száma meglepően magas más európai országok adataihoz képest. Ennek mi az oka?
KA: Az emögött rejlő rendészeti stratégia alapja az a meggyőződés, hogy a többé-kevésbé véletlenszerűen és nagy számban végrehajtott igazoltatások hatékony eszközt jelentenek a bűnmegelőzésben és bűnüldözésben. A kutatási adatok szerint azonban csak az igazoltatásoknak kb. egyötödét követi valamilyen további rendőri intézkedés, ami ráadásul az esetek 18 százalékában szabálysértési eljárás megindítása vagy helyszíni bírság kiszabása. Elfogás a mintánkban az igazoltatásoknak mindössze 1 százalékát követte.
MN: Az idézett legfrissebb vizsgálatukban hat hónapon át, három rendőrkapitánysággal együttműködve azt nézték, hogy hatékony-e az igazoltatási gyakorlat. Mire jutottak?
KA: Hogy a rendőrök hajlamosak inkább romákat igazoltatni, az nem volt igazán meglepő. Az azonban kérdés volt, hogy mindennek van-e racionálisan igazolható oka. A három kapitányságon együttesen - szemben a populáción belüli 6-8 százalékos arányukkal - 22 százalék volt a romák aránya az igazoltatottak között, ám a jogsértésekben való részvételük nem volt magasabb a nem romákénál. A három helyszín eredményeit összesítve a romákat érintő igazoltatások 78 százaléka volt "sikertelen" abban az értelemben, hogy nem követte további rendőri intézkedés. A nem romák esetében ez az arány 79 százalék volt. Külön megnéztük, hogy a konkrét bűncselekmények gyanúja miatt kezdeményezett igazoltatások mennyire eredményesek: arra a sokak számára talán meglepő eredményre jutottunk, hogy a romákkal szemben kezdeményezett igazoltatások szignifikánsan ritkábban eredményesebbek. A romákkal szemben ilyen okból indított igazoltatások 37 százalékát nem követte semmiféle intézkedés, szemben a nem romákkal, ahol ez az arány 25 százalékos volt. Mindez meggyőzően cáfolja a romák igazoltatásának magasabb hatékonyságáról vallott nézeteket.
MN: A közhangulat ezzel ellentétes: vidéken éppen az a téma, hogy a rendőrök nem mennek ki a tyúklopásokhoz, húszezer forint alatt nem indítanak eljárást. Ez ellentmond az önök tapasztalatainak. A rendőrök pedig épp erre hivatkozva mondhatják, hogy a bűn megelőzése miatt szállnak rá inkább a romákra.
KA: A rendőrség nem veheti figyelembe a közvélemény alakulását, kizárólag a jogszabályokra támaszkodva végezheti munkáját. A mi mintáinkban a tyúklopásos ügyek is benne vannak, hiszen a rendőrnek intézkedési kötelezettsége van nemcsak bűncselekmény, de szabálysértés esetén is. Azt nyilván nem tudtuk mérni, előfordul-e, hogy a rendőr megvonja a vállát a három tyúk láttán.
MN: Nem pótcselekvés ezzel foglalkoznia egy szervezetnek? Mi a baj a sok igazoltatással? Sokba kerül, vagy államszocialista maradvány?
KA: Mindkettő. A rendszerváltás előtt az államnak ez arra volt jó, hogy nagyjából tudja, ki mit csinál, merre mozog, legyen egyfajta kontrolleszköz a kezében. A kutatásunk viszont azt mutatja, hogy ez nagyon nem hatékony. Szegeden például kevesebb igazoltatás mellett több körözött személyt fogtak el; kétfős elfogási csoportot hoztak létre, amely kevesebb igazoltatás mellett, koncentrált tevékenységgel több körözött személyt fogott el, mint az előző évben jóval magasabb igazoltatásszám mellett. A főváros VI. kerületében a kutatási időszakban radikálisan csökkent az igazoltatások száma, az eredményesség valamennyit esett, de sokkal kisebb mértékben.
MN: A kutatás során milyen hozzáállást tapasztaltak a rendőri vezetés részéről? Változott-e ez a kép a miskolci üggyel?
KA: Pozitív, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság engedélyezte a vizsgálatot, amely három kapitányság állományának fél éven át jelentős többletmunkát adott. Ráadásul a főkapitány nem söpörte le az eddigi gyakorlat hatékonyságát cáfoló elemzésünket az asztalról, hanem nyitottan állt a kérdéshez. Ugyanakkor nyilvánvalóan a rendőri szervezeten belül is jelen van a romaellenesség: a 45 ezer fős állomány e tekintetben is pontosan leképezi a társadalmat, gondoljunk csak a rendőrségi intranetre felkerülő rasszista megjegyzésekre. A miskolci esetben ehhez a belső feszültséghez hozzáadódott az elképesztő - és elképesztően egységes - politikai nyomás is. A rendőrség vezetése ennek a kettős nyomásnak nem tudott vagy akart ellentartani."
Az adatok magukért beszélnek. Mostantól senki ne beszéljen cigánybűnözésről, mert továbbra sem létezik!