Öt nappal a rémes tatárszentgyörgyi gyilkosság után nem maradt más, mint a kétségbeesés és tehetetlenség. Meghalt egy fiatal cigány apuka és az öt éves kisfia, a család többi része pedig megsérült, házuk leégett. A különböző véleményformálók megnyilvánulásai kiábrándítóak. Senki nem mond ki semmit egyértelműen, a Klub Rádió műsorában az erősödő szélsőjobbot okolják a történtek miatt, pedig a cigánygyűlölet a szocialista pártból is fakad. Nincs igazi különbség a két tábor előítéletessége között. Csak ezt Orosz József nem akarja tudomásul venni.

Az áldozatok hozzátartozói feljelentették a rendőrséget, a mentőket és a tűzoltókat is. Az eddigi információk elég ellentmondásosak, az mindenesetre valószínűnek tűnik, hogy a hatóságok nem jártak el szakszerűen. Hagyták a nyomokat összemaszatolni, későn érkeztek a mentők a helyszínre (egy órával a bejelentés után), a rendőrök nem nagyon akartak sokáig tudomást venni a töltényhüvelyekről, benzines palackról, a tűzoltók szerint elektromos tűz volt. Az ügy hatóságok általi kezelésében teljes az irracionalitás. Az egész számomra teljesen megfoghatatlan, mintha eleve nem akarták volna teljesen komolyan venni az egészet. Az ügy kezelése az állam részéről csak kérdéseket vet föl, mintha eleve el akarták volna kenni az egészet, eleve nem lett volna fontos, hogy kiderüljön az igazság. (Napokkal később kiderül, hogy valami mégsem volt rendben, ejnye-bejnyét is kapott a helyszíni főnök. Közben a rendőrség bűncselekmény-sorozatról beszél cigányok ellen.)

Most kivételesen nem szabadultak el az indulatok, mindenki csöndben ül tovább a kis pozíciójában. Nincsenek éjszakába nyúló több száz kommentes viták. Végül is csak egy borzasztó, megrázó állatias gyilkosság történt, két cigánnyal szemben. Ők nem voltak híresek, mint Marian Cozma, a szintén brutális és felfoghatatlan gyilkosság áldozata. 

Az ügyben három nagyon jó megszólalás történt, az egyiket Kállai Ernő kisebbségi ombudsman tette a parlamentben, a másik egy levél a köztársasági elnökhöz, a harmadik pedig egy nyilatkozat.

Kállai nagyon okosan és pontosan beszél a parlamentben az indulatokról, valamint a jövőről, amit nem szabad megvárni, meg kell előzni a még nagyobb bajt. Ehhez az kell, hogy ne maradjon ilyen a helyzet:

"Tagadhatatlanul nagy szerepe volt ebben a politikai elit gyakran képmutató és kétértelmű politikai nyilatkozatainak.
Hozzájárultak a súlyos társadalmi helyzet kialakulásához az elvtelen hallgatások, a
népszerűséget nem veszélyeztető „beszédes csendek” is."

Úgy tűnik, ez a tragédia sem hoz el semmilyen változást a társadalomban, egy-két nap szomorkodás után marad minden a régiben. Maradnak a "beszédes csendek", a mellébeszélések, a cigánybűnözésről szóló diskurzusok, minden. Közben esik szét a társadalom szövete és ezért mi vagyunk a hibásak.

Az  egész ügykört csak még fájdalmasabbá teszi Sólyom László hozzáállása. A köztársasági elnök mindig és hangosan szólal meg, ha neki fontos témáról van szó, kisebbségvédelmi ügyekben viszont rendre csöndben marad. A Hollán utcában is csak ímmel-ámmal jelent meg, az elmúlt egy évben a  cigányok ellen elkövetett támadások után csöndben maradt. Most megszólalt, de amit mondott az teljesen semmit mondó, sajnálkozó. Az elnök felelőssége hatalmas, tekintélyét azonban csak a bánáti bazsarózsa érdekében veti be, több százezer magyar mellett nem áll ki.

Pedig ezekkel a támadásokkal mindannyiunkat bántanak, az egész magyarságot.