Kevés siralmasabb dolgot tudok elképzelni, mint hogy egy jóérzésű ember vasárnap hajnalban Nap-keltét nézzen. Szerencsére én sem tettem, de valaki szólt, hogy a tegnap reggeli adásban rémségek történtek. Fellépet az ABBA-feeling zenekar, akik több, mint 20 percet töltöttek a közszolgálati tévé stúdiójában. (A Nap-kelte hülyeségeivel szerencsére gyakran foglalkozik a Comment:com.)
A következő videó inkább ide vagy ide való lenne, mint a Sárdobálóra, de ez akkorra szenny, hogy muszáj kiraknom.
Esküszöm nem értem, hogy ezt hogyan engedheti meg magának a tévé. Teljesen ízléstelen díszlet előtt, hihetetlenül hamisan és igénytelenül zenélnek az abbások. Ehhez hasonlót életemben két helyen láttam. A tardosi élménykombinátban, ahol a szintis nem szintizett, viszont a helyi alkoholisták nyomultak a hamvas gimnazista lányokra. A másik hely a közkedvelt Budapest tv. A klippek és a díszletek ott is hasonlóan színvonaltalanok, vidéki művházak produkcióinak minőségét idézik.
Az egész jelenséget csak úgy tudnám jellemezni, ahogy Rákay Philip tette azt, az értelmetlenül sokat kérdező nézővel:
Az interjút csak az menti, hogy Lakat T. Károly egyetlen focis hasonlatot sem engedett meg magának. Ezt köszönjük meg neki!