Tegnap volt a Holokauszt áldozatainak emléknapja. Ez alakalomból blogunk egy megemlékezést közölt arról, hogy mit gondolunk. Ugyan Horváth Andor neve alatt jelent meg, mégis konszenzusos álláspontot képviselt, ami közel sem elvárás a Sárdobálón. Alap értékeink miatt nagyon fontosnak gondoljuk az emberi és polgári jogokat, természetes volt, hogy az egyik legnagyobb, gépesített népirtásról szó legyen. Tettük ugyanezt, szintén Horváth Andor neve alatt a kommunizmus áldozatainak emléknapján is. Akárhogyan is nézzük, ez a két népírtás, terror volt a legnagyobb hatással életünkre nekünk, magyaroknak, ezért kezeltük ezeket kiemelt helyen, és hasonlóan fogunk eljárni a következőkben is.
Amikor megbeszéltük, hogy lesz ez a poszt, kimondatlanul, de számítottuk antiszemita kommentekre, hiszen ismerjük, a kommentelők szokásait, bele volt tervezve a témába. Azonban nem számítottunk ennyire kiterjedt és megalapozottnak látszó holokauszt-relativizálásra. Minden szokásos, és nem szokásos érv előjött a zsidó bankokról, a mostani Közel-keleti helyzetről, és az elmúlt évszázadokban történt népirtásokról, mintha ezek gyengítenék a Soá borzalmát. Az összeesküvés-elméletek, illetve a holokauszt mértékének és súlyosságának kicsinyítése mellett, természetesen a zsidókat egy nagy összefüggő, csöpögős orrú masszaként képzelték el, akik így, konglomerátumban tudnak fellépni. Megjelent a zsidókat bűnösként beállító érv is, szerintük voltak háttéralkuk, tőkejuttatások, és kollektív zsidófelelősség. Ez egy nagyon jól ismert jelenség, amikor az áldozatokat valamilyen módon megpróbálják felelőssé tenni a történtekért.
Sokakat zavar valamiért a kárpótlás, az áldozatok és leszármazottaik kárpótlása. Nehéz érteni, hogy miért fáj ez, a nyers irigységen kívül. Ha valaki emberiességi alapon nem tudja elfogadni (bár kártérítést szoktak bíróságok ma ismegítélni néhány év börtönért, amit rossz bírósági döntés miatt kellett letölteni, akkor vajon mit kapna a család, ha egy téves ítélet miatt végzik ki a rokont?), hogy az áldozatoknak jár kártérítés, akkor fogja fel úgy, hogy ez a koncentrációs táborokban elvégzett munka fizettsége és az azóta eltelt idő kamata. Így talán, már mindenkinek elfogadható.
Azonban ezek mind teljesen hibás beállítások. Az áldozatok számáról lehet vitatkozni, csak nincs értelme, mert nincs jelentősége, hogy négy, öt, vagy hatmillió embert öltek meg. Ezen nem változtat az sem, hogy más népirtások alkalmával hány ember pusztult el, ugyanis egyetlen ember meggyilkolása is bűn, és tegnap a magyarzsidókról is szó volt, hiszen magyarok vagyunk. És ha bármelyik népirtást egy másikkal próbálunk összehasonlítani, akkor az áldozatok emlékét gyalázzuk meg: ártatlan gyerekek, nők, férfiak és idősek emlékét. Ilyen módon relativizálva, jelentéktelenné téve halálukat.
A holokausztot nem mi követtük el, de magyarok követték el magyarokkal, ahogy írja Ablonczy Balázs. Értelmes írás, mely nagyon régen jelent meg az UFI-ban. És pontosan a közös múlt miatt kell ezzel az egyetemes bűnnel foglalkozni. Ha hajlandóak lennénk szembenézni saját múltunkkal, elődeink hibáit felismerni, akkor sokkal egészségesebb társadalomban élnénk, kevesebb feszültséggel és kirekesztéssel. Az, hogy foglalkozunk ezzel, nem jelenti, hogy más népirtás ne lenne tragédia. Mindegyik az. Azonban itt magyarokról van szó, akikre gyakran annyira büszkénk vagyunk, de csak addig, ameddig nem kerül szóba a holokauszt és a zsidóságuk.
Ablonczy Balázsnak egy másik munkája is megjelent a témában, amelyet Novák Attilával írt közösen. Ez a 12 állítás a Soáról. Zárásul álljon itt a 12 állítás, hogy világos legyen álláspontunk:
"1. A holokauszt zsidó, egyetemes és magyar tragédia.
2. A holokauszt megtörténtét tagadni és az áldozatok tudományosan megállapított számát politikai vagy ideológiai okokból kisebbíteni morálisan és történelmileg elfogadhatatlan.
3. A holokauszt áldozatai ártatlanok voltak
4. A holokauszt annyiban zsidó ügy, hogy a zsidóságot érintette, ezért érthető a (magyar) zsidó történelemben és történeti tudatban játszott kiemelkedő szerepe. Ugyanakkor a holokauszt magyar ügy is, mert magyarokkal történt, akik ugyanolyan polgárai voltak az országnak, mint bárki más.
5. A holokauszt egyetemes ügy, mert az ártatlanok szenvedése univerzális fájdalom, nem korlátozható fajra vagy nemre. Erre éppen a Szentírás tanít bennünket.
6. Az áldozatok tiszteletet érdemelnek.
7. Magyarország ugyan megszállt ország volt, azonban a gettósítás majd a deportálás nem mehetett volna végbe a társadalom jelentős részének közönye és a magyar hatóságok közreműködése nélkül. Ebben áll a magyar felelősség.
8. Ha egyetértünk azzal, hogy a nemzet történetileg kialakult kulturális közösség, az utódokat összeköti az elődökkel a közösen vállalt múlt. Ezért szembe kell néznünk azzal, amit az ősök a múltban elkövettek. Ez felelősséget jelent, a történelmi hibák számbavételét, valamint a teljes nemzeti történelmi múlt felvállalását és a megfelelő következtetések levonását.
9. A magyar múltat nem sajátíthatja ki senki, sem ideológiai, sem pártalapon.
10. Meg kell emlékeznünk azokról, akik életüket kockáztatták az üldözöttekért. Az ő történetük feltárása fontos feladat, helytállásuk hagyománya a magyar történelem egyik fontos és tiszteletreméltó fejezete.
11. Nem üres aktuálpolitikai kijelentések kellenek a felelősség feltárásához, hanem személyes és kollektív önvizsgálat illetve párbeszéd.
12. Nem méltó a holokausztot politikai játszmák terepévé tenni, mert ezzel éppen áldozatainak emlékét gyalázzuk meg."
