Kilenc éve halt meg Petri György. Ő volt a huszadik század második felének egyik legjelentősebb magyar költője, a saját elveihez való ragaszkodás páratlan példája, aki inkább vállalta, hogy versei tíz éven keresztül ne jelenjenek meg, mint hogy kihagyjon akárcsak egyetlen verset is a kötetéből a kádári kultúrpolitika felszólítására.
Az SZDSZ alapítója volt, egy interjújában már 1991-ben kristálytisztán látta az éppen csak kialakuló politikai rendszer és pártok évekkel később bekövetkező teljes elkurvulását.
-"Azt hiszik, a politika fortélyai / foglalkoztatnak, azt hiszik, Mükéné sorsa. / Hercig érzékeny Krüszothemisz kishúgom / erkölcsi túlajzottságot tulajdonít / szegény nekem, azt képzeli, apánk / fonák halálát nem bírom kiheverni. / Bánom én az otromba geci-gejzírt, / gyereke gyilkolkosát! Túl szappanos / volt a kád lépcseje - a bárd meg túl éles. / De hogy ez a borbélyseég-lépű Aigiszthosz / uralg s pöffeszkedik nyomorult városunkon, ! s anyánk éltes, tokás vén kurvaként / enyeleg véle, negédeskedik - s mindenki úgy tesz, / mintha nem tudna-látna semmit. Színarany / hazugságként tündököl a Nap is / fölöttünk - istenek hamis pénze! / Hát ezért!" Ezért? Gondolom, Aigiszthosz: Kádár.
- Igen. Rákosit gyűlöltem, Kádárt megvetettem. S e második érzelem nálam mindig meghatározóbb volt, mint az első.
- De hát megtörtént a rendszerváltás... Végül is beteljesült, amire várt.
- Rendszerváltás nem történt, csak a garnitúra cserélődött ki. soha ilyen komor nem volt még a politikai nézőpontom. Annyira így van, hogy az elmúlt hónapokban még a kivándorlás gondolata is foglalkoztatott, persze elvetettem. Amíg benn voltak az oroszok, már csak azért sem emigráltam volna. Most viszont, hogy ezt az egészet mi csináljuk, mindez saját erőből történik... Ez a hatalmi berendezkedés véleményem szerint egy kádárista struktúra rákosista elánnal.*
Emlékezzünk rá néhány versével.
Leonyid Iljics Brezsnyev emlékére
Felfordult a ferdeajkú vén trotty,
az orosz-magyar monarchiának kezd vége lenni.
Jaru és Csau, a két rossz arcú temetőőr,
Kelet-Európa csődtömeggondnokai,
latolgatják, hogy lesz-e borravaló.
Szuszognak, piszmognak a koszorúkkal.
Fülelnek: tán már lövik is az üdvöt.
Mindenesetre: halott.
Nem veszi elő többé
a húgyfoltos sliccből a Nagy Októberit.
Amikor a cigánytelepen
Amikor a cigánytelepen
sok kutya, sok gyerek, sok
gyöszös fa között
hagytam a vénasszonyt
a tenyeremből jósolni
(jó sok hülyeséget
összebeszélt azért a húsz forintért),
és a barátom azt mondta: húsz forintot
adok, de a sorsomra nem vagyok kíváncsi,
és a cigánynő nem fogadta el,
hanem (átkozódva ugyan) elkullogott,
igencsak
eltöprengtem: ki vagyok én,
ki növényt nem tartok
s nem védek állatot
Marx
Ó, Marx Károly! Te szerencsétlen hülye!
Mely igaz rád a szólás: ha egy zsidó okos,
akkor nagyon okos, ha meg hülye, akkor
nagyon hülye. Te hibrid voltál:
a hülyeségig okos, az okosságig hülye;
az egyik jött a másikból, a másik meg az egyikből.
Míg Te a Tőkéden töketlenkedtél
a prolik zömükben Bernsteinhez húztak,
szartak a világforradalmadra.
Egy kis béremelés, valamivel rövidebb munkaidő:
ez kell a melósnak. Néha, persze, mint
például ’56-ban bedühödik, és szétveri a Rendszert.
De ehhez nem kell neki világtörténelmi menetrend,
nem megafon bömböli; „az 56-os vágányról
forradalom indul, kérjük az elvtársakat, vigyázzanak!”
Aztán jött Csermanek, a fiumei fattyú,
a törvénytelen felnőtt, a strici, ahogyan becézték:
„a Párt fasza”. Gondolom, szívesen
viselt volna tornyos hárét, csak hát,
ugye, a p*rtfegyelem… És milyen primitív
állat vala: diktátor, aki a krumplipaprikást szereti,
nem a bélszínt, ízlése sem volt.
No de vissza hozzád, Karcsi: mennyi elmeél
köszörültetett újra meg újra. Hát az meg,
hogy kitaláltad, hogy a zsidók nem zsidók.
„Emancipáltad” a zsidókat önnön zsidóságuk alól.
Mégis, mit gondoltál, hogy téged minek néznek?
Teutonnak? Svábnak? Internacinak?
(Olyan egyébként nincs.) Egyébként?
Egyébként minden stimmelt volna, ha nem
szenvedtél volna abban a tévhitben, miszerint,
J.A.-val szólva, „a munkabér a munkaerő
ára”. Erről szó sincs. Egyfelől nem lehet
kiszámítani a munkaerő árát (jelentős eltérés
van Németország és Kína között), másfelől
lángelméd (mert az voltál!) pislákolni kezdett,
amikor az a képtelenség jutott eszedbe,
hogy a gazdaság szükségleti oldala definiál-
ható. Gondolj bele! Feltéve, de meg nem engedve,
buzi vagyok. Akkor sok kölnit és körömlakkot
használok. Vagy alkoholista: akkor a táplálékra
fordítható jövedelmemet vodkára konvertálom.
Szóval, Shakespeare-t parafrazeálva: „Mely dicső
ész bomla össze itten?”
Elvtársi üdvözlettel
Petri György
A Dunánál
Szép nagy folyam ez, több rokonomat belelőtték,
úsztak lótetemek, hullák ’44-ben,
szovjet hadiszállítmányok később.
Jött azután Bős-Nagymaros, így aztán
elúszott a Duna is.
Kedves Attila, Duna nincs már.
Hol vagyunk már attól,
hogy dinnyehéj: a szar úszik, durva ipari szenny.
A Te Dunád már nincs. Gyorsforgalmi út.
Nem lehet, nem érdemes már odamenni.
Dunaalmás sincs már,
ahol oly sokat ültünk
Mayával a „Zúgónál”
– ez egy hajdanvolt
vízi malom környéke –, ahol
(ésszerű mértékben!)
duzzasztották a vizet.
Dölyfös weekend-falu lett.
Újgazdagok lepték el. Úri tahók.
Csupán a temető! Az még
olyan, amilyen volt.
És még mindig ott van
Csokonai Lillájának a sírja.
A múlt századi szép álmok:
Duna-konföderáció! Értelmesek voltak.
Éppen ezért elvetendőek. Térségünkben
soha nem tengett túl a racionalitás.
Ésszerű megbékélésre semmi remény.
Hosszú távon fognak vegetálni, növekvő
nyomor közepette, a nemzeti tébolydák.
De azért…! Én azt mondom, hogy NEM.
Hagyjunk már végre föl a reménnyel.
Lehet élni hit és perspektíva nélkül.
Már Horatius is megmondta: „Carpe diem!”
Vagyis: éljünk egyik napról a másikra.
Jövő nincs.
[Az utolsó napokból]
„Uram, hadd éljek egy kicsit még,
mielőtt végleg elpihennék.”
„Ilyen finoman, csendesen?
Beszartál, édes öregem?”
„Be én.”
Holmi, 2000/8
*Petri Györgyöt Payer Imre kérdezte a Kurír 1991 június 25-i számában. Az idézet Petri György Munkái III. kötetéből származik.
