A poszt egy hatrészes sorozat negyedik darabja, a folytatás szerdán jelenik meg. Az első rész a Fideszről, a második a Jobbikról, a harmadik az LMP-ről szólt.

Az ötlet a következő. Fogom az öt, érdemi országos listát állított pártot, és programjukat két alapvető üzenetre csupaszítom: egy tartalmira és egy hitelességire. Ezek alapján érvelek amellett, hogy miért érdemes rá szavazni, és miért nem. Aztán a hatodik részben ismertetem a saját álláspontomat.
Mire jó ez? Kötve hiszem, hogy tömegek olvasták mind az öt párt programját, és azok pontjainak összevetése után döntenek, hogy hova ikszeljenek. Maradjunk ezért annál, ami a plakátokról, a vezetők beszédeiből, a kampányszlogenekből sugárzik. A pártok üzeneteit természetesen többen máshogy dekódolják, mint én: nem tagadom, hogy az érvelés szubjektív lesz. De hátha sokan fogják úgy érezni, hogy ők is így értik, amit a pártok mondanak.
A pártokat ábécérendben vizsgálom: Fidesz, Jobbik, LMP, MDF, MSZP.

Az MDF üzenetei
Tartalom: Szabadpiac rulez
Hitelesség: Szakértelem rulez

Miért szavaznék az MDF-re?
Mert ez az egyetlen piacpárti program.
Ha a magyar pártokat az angolszász tipológia szerint kellene osztályozni, akkor egyedül az MDF maradna a jobboldalon: nincs még egy olyan magyar párt, amelyik egyértelműen a szabadpiac mellett kötelezné el magát. Miért baj ez?
Azért, mert a magyar vállalatokat és a magyar munkavállalókat nagyon magas adók terhelik. Az adók azért magasak, mert az emberek elvárják a hatalmas jóléti programok finanszírozását. Pedig ezek működése pazarló, ráadásul igazságtalan, hiszen mindenkinek fizetnie kell érte, annak is, aki nem veszi igénybe. Másrészről az állam ilyen mértékű szerepvállalása az egyéni felelősséget és szabadságot korlátozza.
A nyugdíj- és egészségbiztosítás, az egészségügyi intézményrendszer, a felsőoktatás mind-mind hatékonyabban és színvonalasabban működne magánkézben, az államnak csupán az ellenőrzési funkciókat kellene megtartania. Ha ugyanis fizetni kell a szolgáltatásért, akkor verseny alakul ki a fogyasztóért.
A kisebb adók nagyobb megtakarításokat eredményezhetnek, amik egyrészt a felelős öngondoskodást segítenék, másrészt a gazdaság számára befektethető forrásokat biztosítanának.

Mert ez az egyetlen szakmai program.
Még egyszerűbben: mert ezt a programot Bokros Lajos írta. Azaz ezt a programot nem kommunikációs szakemberek készítették szavazatoptimalizáló célból, hanem egy nemzetközileg is elismert gazdasági szaktekintély a köz szolgálatában. Bokros szakmai tekintélye és emberi integritása a garancia a program hitelességére.
Bokros nem csak azt mondja meg, hogy milyen terheket csökkentene, hanem azt is pontosan, hogy cserébe milyen juttatásokat szüntetne meg. Nem ígér lehetetlent, nem csapja be a választókat.
Bokros a Horn-kormány idején már bizonyított, a Bokros-csomag azóta is megkerülhetetlen eleme nem csak a politikai folklórnak, de a rendszerváltás utáni gazdaságtörténetnek is. Azóta többször is jelentkezett javaslataival, amik szakmai körökben mindig nagy visszhangot váltottak ki, és sok elemét mások is fontolgatják. Ugyanakkor csak Bokros személye a garancia, hogy a reformok elérik a „kritikus tömeget”.

Miért nem szavaznék az MDF-re?
Mert elég volt a megszorításokból.
Aki emlékszik a Bokros-csomagra, az azt is tudja, hogy minden tankönyvi egyszerűsége és nagyszerűsége mellett durván taposott bele tömegek életébe, és tökéletesen érzéketlennek mutatkozott szociális kérdésekben. Szükséges és fontos lépések mellett elvi alapon olyanokat is keresztülvitt, amik kis megtakarítással jártak, de látványos érdeksérelmet okoztak (pl. a családi pótlék jövedelemhez kötése). Ez nem politikus megközelítése, ezzel nem lehet sokáig kormányozni.
Másrészt korántsem egyértelmű, miért is kell mindent megváltoztatni, mégpedig gyökeresen. A reformok "kritikus tömege" jól hangzik, de pont a Bajnai-kormány válságkezelő intézkedései mutatják, hogy néha kisebb korrekciókkal is meglepően jó eredményt lehet felmutatni.
Végül ne tegyünk úgy, mintha a szakértelem mindent automatikusan megoldana. Bokros nem egyszerűen pénzügyi szakember, hanem libertariánus politikus: ez viszont már meggyőződés, világnézet kérdése. Én pl. nem szeretnék angolszász jóléti rendszert.

Mert nem létező pártra nem szavazunk.
Az MDF bejutása is kérdéses, azaz itt is felmerül, amit az LMP-nél már említettem, hogy a szavazatunk el is veszhet. Ebben az esetben pedig a bejutó pártok kapnak több mandátumot, azaz éppen azok, melyeket nem akartunk ahhoz juttatni.
Nagyobb kérdés azonban, hogy az MDF-re adott szavazatunkkal valójában kit is támogatunk. Nem arról beszélek, hogy az MDF kacskaringós utat járt be a rendszerváltás óta, hiszen ez mindegyik pártra igaz. Hanem arról, hogy az MDF a folyamatos lázadás állapotában lévő párt, arról, hogy Bokros külső ember, és arról, hogy az SZDSZ is a farvízen hajózik.
Nem tudhatjuk, Dávid Ibolya meddig őrzi meg hatalmát, és ha leváltják, ki következik. Zűrös szövetségkeresései (a TTT-től az SZDSZ-ig) teljesen kiszámíthatatlanná teszik. Ugyan az SZDSZ-t elhagyta minden emblematikus tagja, mégis furcsa a két ősellenség egyesülése. Bokros pedig az előkelő kívülállással nem lesz képes vezetni ezt az öszvért. Meddig fog működni egy ilyen, a kiesés határán egyensúlyozó frakció?

Kolbenheyer kommentpolitikája