Phaae vendégposztja
Megértem, ha sokaknak már a kérdésfelvetés se tűnik egyértelműnek és azt kérdezik vissza, hogy minek egyáltalán liberalizmus. Főleg ennyi év többé-kevésbé liberálisnak tekinthető, nem túl sok népszerűségnek örvendő kormányzás után. A címben feltett kérdés azért jogos (és szükséges is), mert nem a liberalizmus bukott meg, hanem az a politikai oldal, amely ezt képviselte.
Tény, hogy igaz, mégis szinte már közhellyé vált liberális körökben az a gondolat, hogy újra kéne definiálni a liberalizmust. Hogyan kéne ezt úgy megtenni, hogy egy esetlegesen újonnan felbukkanó liberális párt ne a régi(ek) hibáira emlékeztessen? Persze, visszamehetnénk most az 1994-es közös kormányalakításig is, ami később tényleges népszerűségvesztéshez vezetett (nem beszélve a két párt különbözőségéről), de nem gondolom, hogy 2010-ben ezért ne került volna liberális képviselet a magyar parlamentbe. Alapvetően két okra vezethető vissza: egyrészt a népszerűtlen intézkedések, másrészt pedig az elhibázott „hívószavak”. Ebben az írásban az utóbbival foglalkozom.
Emlékszünk még a 2009-es európai parlamenti SZDSZ-kampányra? A liberálisok alapvetően egy identitáskampányhoz fogtak (melegek egyenjogúsága, romák integrálása, kirekesztettség, marihuána fogyasztása), amivel már „csak” azon választópolgárokat kívánta visszahódítani illetve aktivizálni, akiket elveszített három (vagy több) év kormányzásával. Tehát elég erős liberális beállítottság (és nem mellesleg szabaddemokrata elkötelezettség) kellett 2009-ben ahhoz, hogy valaki az SZDSZ-re szavazzon, hisz amikor Magyarország saját gazdasági válságával küzd, amire a 2008-ban kezdődött világgazdasági válság még rá is erősített, ezek nem olyan kérdések, melyekre a társadalom széles rétege kíváncsi volna. De vajon miért nem? Szükséges-e minden helyzetben ezen kérdések hangsúlyozása? Vagy csak politikailag nem éri meg?
Nagyon fontos ezen értékek erőteljes hangsúlyozása, és nem tagadom, hogy ezen szavak szívemből szóltak 2009-ben, de ha hosszútávon fenn akar maradni egy liberális párt, több is szükséges, mint ezen szavak egymás utáni random ismételgetése. Miért is?
Talán a történelem ad választ erre a kérdésre; a XIX. század vége és a XX. század eseményei rávilágították a liberális elvek nélkülözhetetlenségére. Gondoljunk azokra a totalitárius rendszerekre, melyek eltörölték az egyéni szabadságjogokat, és a demokratikus berendezkedésekkel mentek szembe. Ezen rendszerekkel ellentétben a liberális alapértékek fontos gondolatokat tükröztek, melyek nélkül a demokráciába vezető út elképzelhetetlen lett volna (pl. állampolgári jogok, pluralizmus, hatalommegosztás, stb.). Ez azt jelenti, hogy a demokratikus átmenettel a liberális értékek általános európai normákká és értékekké szerveződtek, így ebből adódóan azon pártokat, szervezeteket és egyéneket tekintjük demokratikusnak, akik ezen fenti elveket tiszteletben tartják. Ezzel úgy vélem, hogy a liberalizmus egyszer már „megnyerte” a saját csatáját. Mindezzel együtt ez korántsem jelenti azt, hogy mindenki egy pillanattól fogva liberális lett és a liberalizmusnak már semmi dolga ne akadna ezen a világon. Épp ellenkezőleg. Nagyon sok teendő akad még, amit a liberálisok végig tudnának csinálni, csak van egy pont, egy érték, egy norma, ami már mindenkit köt, máskülönben modern értelemben szélsőségeknek tekintjük azokat, akik nem fogadják el ezeket.
A liberalizmusnak nagyon sok teendője és feladata akad, csak tanulva az elmúlt évekből és saját szemléletemből adódóan úgy érzem, fordítva ültük meg a lovat. Minden olyan kezdeményezés, ami segít a különböző kisebbségi véleményeket összefogni, a melegek elfogadottságát növelni, a romák társadalmi felemelkedésén javítani stb, mind-mind közel áll hozzám, és teljes mellszélességgel támogatom. De ma Magyarországon elsősorban a gazdaságot kéne helyrerántani, ami húzná az országot, és az embereknek magasabb életszínvonalat kéne garantálni egy jobb életminőség eléréséhez. Nem gondolom, hogy Nyugat-Európában „jobbak” az emberek, azt viszont igen, hogy a jólét teremti meg azt a „demokratikus nyugalmat”, amely pl. hozzájárulhatott ahhoz, hogy Párizsnak és Berlinnek meleg főpolgármestere legyen, valamint hogy egy melegfelvonulás kapcsán ne halljunk olyanokat, amiket sajnos az utóbbi években megszoktunk Budapesten. Félreértés ne essék; önmagában nem cél az, hogy meleg legyen a főpolgármesterünk, viszont az igencsak kívánatos, hogy a szexuális irányultság sose legyen kizáró ok. Ennek pedig az a előfeltétele, hogy egy erős és jól működő gazdaságot építsünk ki Magyarországon (amit én persze szintén a liberális módon képzelek el), amire egy erős társadalmat „építünk”. Az embereknek már nem lenne ideje azzal foglalkozni, hogy kinek milyen a bőrszíne, kevésbé lennének kaphatók demagóg (és néha veszélyes) üzenetekre, szélsőséges megnyilvánulásokra stb. Azt tennék, amit a dolguknak látnak az életükben, és nem azt, ami nem rájuk tartozik.
Olyan embereket kéne állítani egy újonnan szerveződő liberális párt élére, akik megfelelnek az átlagemberről alkotott képnek. Meg kéne mutatni, hogy vannak olyan liberális emberek (mint személyem is), akik (még) se nem zsidók, se nem melegek, se nem romák, és még egy füves cigit se próbáltak ki életükben; mégis olyan hévvel tudnak kiállni ezen csoportok mellett, mintha valamelyikhez tartoznának. Úgy gondolom, hogy ezen csoportok és értékek védelme kiemelkedően fontos, ugyanakkor egyet sose feledjünk: gazdaság, gazdaság, gazdaság… jólét. Jólét?
