Frank Schätzing egyik regényét, a Limit-et már dicsértem itt, de most nyelvgyakorlás céljából újra elővettem előző könyvét, a Raj-t (Budapest, Athenaeum, 2010; a német eredeti: Der Schwarm, Köln, Kiepenheuer & Witsch, 2004). Ez hozta meg a nemzetközi elismertséget az addig inkább hobbiként író reklámszakembernek. Olyannyira, hogy rá két évvel megjelent a regényhez egy ismeretterjesztő könyv is, Híradás egy ismeretlen univerzumból címmel. Regényei ugyanis látványosan egyre vastagabbak lesznek (az én puhafedeles német kiadásaimban a Raj 989, a Limit már 1312 oldal), mivel – és erről fogok még részletesebben is írni – irtózatos mennyiségű tényanyagot sűrít beléjük. A szerkesztőnek úgy látszik helyén volt az esze és a marketing-tippje is bejött: a regényből kihúzták az elviselhetőn felüli okoskodást, majd a siker farvizén eladtak egy másik vaskos, immár őszintén non-fiction könyvet. Most már csak a megfilmesítés van hátra, amiért a regény szinte kiált, bár a hossza itt is gondot okozhat. Minden egyéb azonban mintha eleve filmvászonra (is) lenne álmodva. A roppant élethűen felépített világ, a lektűrhöz mérten eléggé komplex főszereplők és mellettük a sokszínű mellékszereplők tömkelege, valamint a rafináltan előrelátható, mégis izgalmas cselekmény lesznek a továbbiakban a témáim.

A regény világa leginkább maga a tenger: mélysége, áramlatai, feneke és élőlényei, partvidéke és a rajta közlekedő járművek. A norvégiai és kanadai helyszínek leírása aprólékos és nyilvánvalóan élethű, hiszen Vancouver Island-ra a könyv sikere után turistautakat szerveztek, ahol a lelkes érdeklődők akár a főszereplő kedvenc éttermében is ebédelhetnek. Ez az aprólékosság nem öncélú, egyrészt a sci-fi-be hajló cselekmény hitelesítését szolgálja, másrészt a könyv pedagógiai lendületét helyezi keretbe. Mert Schätzing fáradhatatlanul mesél és tanít, legyen szó az off-shore olajfúrásról, a tengerfenéki metánhidrátokról, perui halászhálókról, a kardszárnyú delfinek magatartásáról, a Golf-áramlásról, egy amerikai helikopterhordozó hajóról vagy a földönkívülieket kutató SETI-programról. Magyarázata nem erőltetett, hiszen a nyelv gördülékeny és sokszor humoros, a leírások pedig szervesen illeszkednek a cselekménybe. Mivel szerteágazó tudományos kutatásról (is) van szó, ezért aztán semmi sem természetesebb, mint hogy bizonyos szereplők elmagyaráznak dolgokat másoknak. A könyv végén kétoldalas köszönetnyilvánítás sorolja fel a rengeteg szakértőt és szakterületet, akiknek a tudását Schätzing ránk zúdítja.

A terjedelem, a sok helyszín és az előbb említett tudományos sokszínűség óriási szereplőgárdát generál. Még a pár oldal erejéig felbukkanó mellékszereplők is kapnak valamilyen emberi történetet, a tengerparton szerelmeskedni akaró amerikai pártól az étterme hírnevére kényes francia szakácsig. A főszereplők pedig akár külön regényt is érdemelnének, hogy ezzel a közhellyel éljek. Sigur Johansson norvég mikrobiológus, idősödő bonviván, akinek azonban a tudományos kutatás mellett a múltjával, a közelgő öregkorral, a magányhoz való viszonnyal és az újrakezdés esélyével is meg kell küzdenie. Leon Anawak kanadai intelligencia-kutató, puritán emberkerülő, aki nem csak az emberi és állati intelligencia viszonylagosságán elmélkedik, de az életben való igazi részvételen és az elköteleződés fájdalmas szépségén, miközben meg kell találnia a legalapvetőbbet, önmagát és helyét a világban. Külön bája a könyvnek, hogy a szereplők némelyike létező személy: a német kutatók Kielből.

Regényt ismertetek, ezért a cselekményből nem szeretnék sokat elárulni. Az már a fülszövegből is kiderül, hogy gyanús események történnek több tengeren, a főszereplő tudósok feladata annak kiderítése, mi az összefüggés a katasztrófák között, és hogy ki a tettes. Türelmetlen világunk olvasója vélheti úgy, hogy néhány katasztrófa után már továbbléphetünk a nyomozás felé, de Schätzing nem siet. És igaza van: a valóságban is sokáig tartana az összefüggések felismerése, és annak bevallása, hogy a tudományos elméleteknek ellentmondó tények szaporodásának paradigmaváltáshoz kell vezetnie. A kutatás sem úgy megy, mint a képregény-filmekben, ahol belenézünk egy mikroszkópba és kész a megfejtés. A puzzle darabjainak összerakása aprólékos munka. És ami a legkülönösebb, hogy a könyv fele táján már sejteni lehet a megoldást, de ettől nem válik unalmassá a következő pár száz oldal. Mert ha hihetetlen történetet akarsz elmesélni, akkor a hiteleség felépítésére kínosan kell ügyelni. A Raj világában a nagy kékség minden cseppje hiteles, hiszen csak így lesz elfogadható a nem feltétlenül eredeti, de nagyon alaposan kidolgozott tettes.

Kolbenheyer kommentpolitikája