C. J. Sansom azért is tartott szünetet Shardlake kalandjaiban, mert közben írt egy egészen más könyvet. Kíváncsi voltam, megérte-e emiatt várni a derék Matthew-ra. Megérte. A Dominion (London, Macmillan, 2012) alternatív történelmi regény, mégpedig a legjobb fajtából, ahol mindhárom szón hangsúly van. Mivel a fülszöveg is elárulja, én sem lövöm le a poént, ha leírom, hogy egy olyan 1952-ben járunk, ahol Nagy-Britannia békét kötött a nácikkal Franciaország veresége után, mivel nem Churchill lett a miniszterelnök. A náci Németország uralja Európát, de befejezhetetlen háborút vív Oroszország roncsaival az Urálban, Japán hasonlóképp beleragadt a kínai háborúba, Nagy-Britannia a tengelyhatalmak árnyékában igyekszik foggal-körömmel egyben tartani birodalmát, az USA pedig távolról szemléli az Óvilág őrületét. Sokan sokat kihoztak már ehhez hasonló alapötletből, Sansomtól ez alkalommal is inkább a mélységet várjuk, mint a színpompás felszínt. Nincsenek nagyszabású csatajelenetek, nincsenek képzeletet felülmúló atrocitások, nincs túlbonyolított, gyorsan pörgő cselekmény. Ehelyett van maroknyi főhős, akik csetlenek-botlanak, hogy végrehajthassanak egy viszonylag egyszerű küldetést, amiben nem csak az ellenfél könyörtelensége, hanem saját kétségeik, gátlásaik, gyarlóságaik akadályozzák őket.

A Dominion épp csak annyira alternatív, hogy szinte teljes egészében történelmi maradhasson. Attól még, hogy egy megbeszélés a Downing Street 10-ben máshogy alakul, nem változik meg az időjárás, és Sansom precízen leírja a rettenetes téli szmogot, amiben London fuldoklott 1952 végén. Nem talál ki más politikusokat, hanem elképzeli, hogyan reagáltak volna az 1940-es békére és Nagy-Britannia csatlósi szerepére. II. Erzsébet trónra lépett volna, csak épp szomorúbb országban. A divat az 1950-es éveket idézi, de még inkább a ’30-40-eseket, hiszen a második világháború elmaradása, illetve a szélsőjobb diadalmenete visszavetette volna a női egyenjogúság kiteljesedését. India brit gyarmat marad, de a függetlenségi törekvések nem tűnnek el a történelemből, és a gyarmatbirodalomhoz való ragaszkodás egyre több gondot, egyre több terhet jelent a lassan fasizálódó anyaországnak. Mert lassú fasizálódás van, hiszen 1940-ben egy meg nem szállt demokrácia köt békét, ahol nincsenek faji törvények és fegyveres erőszakszervezetek. Egyelőre. Mert a nagyszerű épp az, ahogy a szereplők számára is szinte észrevétlenül, egy évtized alatt kezd átalakulni az ország, válnak természetessé az addig britekhez méltatlannak tartott dolgok.

Sansom bármilyen hátteret használ is, mindig regényt ír, ahol a szereplőknek valódi története van. Bár a cselekmény pár nap alatt játszódik, állandóan visszautazunk a múltba, hogy a gyerek- és ifjúkor megidézésével váljanak hússá-vérré a karakterek, hogy megismerjük traumáikat, titkaikat, kapcsolataikat. Természetesen igaz ez a negatív szereplőkre is, még ha most ők kissé halványabbra sikeredtek is. A kalandregény jelenbéli fordulatai és a múltbéli szálak jelenetei felelgetnek egymásra, egyre több mindenre derül fény, egyre jobban megérti az olvasó a szereplők irracionálisnak tűnő viselkedését. És nem csak a kalandregény dramaturgiájába tökéletesen illeszkedő múltbéli titkok vannak, de egész egyszerűen személyes problémák. Fájdalmasan szép a főszereplő és felesége elhidegülésének leírása, ahol egy családi tragédia, egy múltbéli titok, a jelen „szükségszerű” hazugságai, a kalandok kihívásai és persze a kötelező félreértések ékei egy mélyebb hasadékot repesztenek a megterhelt kapcsolat sziklájába. És Sansom tudja, hogy nincs egyszerű happy end, ha egy feszültség évek alatt halmozódott fel, akkor nem lehet a végén csak egymás karjába borulni, a legtöbb, amit az író megtehet szereplőiért – ha már nem ír folytatást, amiből minden későbbi történés kiderül –, a nyitva hagyott vég, az újrakezdés lehetősége.

Az alternatív történelmi regény a „mi lett volna, ha” kérdéssel játszik, és az olvasót olyan erkölcsi kérdések elé állítja, amiktől a valódi történelem megkímélte. Mi lett volna, ha a nácik győznek? Sansom nem egyszerűsíti le a kérdést. Ezért fontos, hogy nem horogkeresztes zászlókba burkolt, masírozó SS-katonáktól hemzsegő világba repít minket. Mert nem kérdés, hogy harcolsz, ha üldöznek. De rossz döntés lett volna – az első világháború iszonyatát megtapasztalva – 1940-ben békét kötni a biztos vereség előestéjén? És egy olyan világban élve, ahol az erő érvényesül, ahol a megkérdőjelezhetetlen vezér teremt szociális békét, olyan fontos az ódivatú brit demokrácia minden apró kelléke? Amelyik amúgy se otthon, se a gyarmatokon nem képes társadalmi békét teremteni, hanem csak a született úriemberek finnyás klubjaként működik. És mit ér meg a demokrácia? Fegyveres harcot? Mekkora személyes kockázattal? És mitől nem terrorista az, aki ártatlan sorkatonák barakkjait robbantja fel elhivatottságában? A nácik ellen a kommunistákkal szövetkezni olyan jó ötlet? Miközben Sansom felteszi ezeket a megválaszolhatatlan kérdéseket, finoman figyelmezteti nyugati olvasóit az egyik szereplő történetén keresztül: Közép-Európa népeit a valódi történelem sem kímélte meg ezektől a kérdésektől.