Bár ez év januárjában a tutszi fenegyerek, Laurent Nkunda, és lázadó csapata, a Nemzeti Kongresszus a Nép Védelmére (CDNP), rövidebb csiki-csuki után békét kötött a Kongói Demokratikus Köztársasággal (később KDK), ám a kivui béke nem tarthatott sokáig. Október vége óta újra kitörtek a harcok, Nkunda az ENSZ békefenntartó csapatok (MONUC) ellen Molotov-koktélokkal felszerelkezett elégedetlen lakosok „segítségére sietett”, és megkezdődtek a gomai (Észak-Kivu fővárosa) csaták.
Nkunda nem új ember a palettán. Az 1994-95ös ruandai népirtás idején a tutszi Ruandai Hazafias Front tagjaként szétverték az akkori népirtó hutu kormány által irányított Ruandai Fegyveres Erőket. A KDK-ba menvén bekapcsolódott az első kongói háborúba (1997-1998), ahol Laurent-Désiré Kabila (hatalmon 1997-2001 a jelenlegi elnök, Joseph Kabila (2001-) apja) mellett harcolt, aki aztán sikeresen megdöntötte Mobutu Sese Seko diktatúráját, de 4 évvel utána meggyilkolták. A második kongói háborúban (a második világháború után történt legtöbb áldozatot követelő háború volt ez) Nkunda a Kongói Gyülekezés a Demokráciáért oldalán, azaz Ruanda oldalán harcolt, és őrnaggyá lett. 2003-ban a harcok végeztével a KDK Átmeneti Kormányában ezredesi rangot kapot, majd miután Joseph Kabila pozíciója stabilizálódott, 2004-ben megalapította a lázadó, leginkább tutszi etnikumú CDNP-t.
Azóta Nkunda kiskirályi rangban működik az ásványi kincsekben és kínai pénzekben gazdag területen. Saját államot is vizionál, hatalomkiépítése hasonlít idősebb Kabila miniállamához, egyesek szerint azonban vagy csak ifjabb Kabila elnöki címére pályázik, vagy pedig a ruandai államfő, Kagame egyik embere. Számos falura rátette a kezét, egyes források szerint gyermekeket rabol el, hogy a fiúkból katonát, a lányokból szex-rabszolgát csináljon.
A konfliktus a CDNP-n kívül több ok miatt lett ilyen méretű. Az egyik a KDK tehetetlensége. Hadserege elég gyorsan kivonult Gomából, kifosztva és megerőszakolva hagyva azt. Katonái gyakran hagyják el a sereget, és csatlakoznak Nkunda csoportjához hasonló militarista csoportokhoz. A második ok az ilyen helyi csoportok léte, melyek úgymond legitimmé teszik a tutszi felkelő csoport létét (tutszik KDK-ban nagyobb számban csupán Észak-Kivu keleti részén élnek). Ilyen például a hutu (ők leginkább mint mekeültek vannak csak KDK-ban) Ruandai Fegyveres Erőkből a KDK-ba átszökött mészárosok csoportja, a Demokratikus Erők Ruanda Felszabadításáért (FDLR), vagy a Mai-Mai gerillák. Harmadik ok a MONUC tehetetlensége. Az országban 17 ezer békefenntartó állomásozik, ebből 6 ezer Észak-Kivuban. Aktívan részt kellene venniük a harcokban, hogy meg tudják védeni a civil lakosságot, akiket Nkunda emberei Mai-Mai milíciába való besorolásuk következtében megölhetnének. A MONUC azonban erre képtelen. Egyrészt sok mindenre (pl. támadásra) nincsen jogosítványa, másrészt kevesen vannak. Az ENSZ szokásos tökölése sem tesz jót a krízisnek, amit részben az USA Ruanda kapcsolatai még tetéznek is. Ezzel pedig több százezer ember életét kockáztatják. További faktor a MONUC helyi korruptsága, számos békefenntartó látványosan jobban él egyes segélyek kisajátítása által. A negyedik ok furcsa módon a lakosság, aminek már elege van a lázadók állandó tevékenységéből, és az ENSZ-t is egyre kevésbé szeretik. További „probléma” vele annak mérete: bár igyekeztek százezreket áttolni egyik helyről a másikra, ez rengeteg idővel jár, rengeteg embert taszítva ezzel (még mélyebb) nyomorba.
A megoldás nem lesz egyszerű. A helyzetet további békefenntartók beküldésével (Irak-szindróma) kell stabilizálni. Mivel tárgyalásos módon nem lehet, ezért erőszakkal kell feloszlatni a helyi milíciákat. Törekedni kell a demokratikus jogrend helyreállítására, és a többi. Innentől már tudjuk a bejáratott mesét. Már csak a világ válaszára, lépésére várunk.
(a felső kép az index.hu-ról, az alsó a nytimes.com-ról származik)
Felhasznált, ajánlott bejegyzések a következő oldalakról:
