Michel Platini 2007 elején vette át az Európai Labdarúgó-szövetség irányítását elődjétől, a 16 éven keresztül az UEFA élén álló Lennart Johansson-tól. Platini – ekkor már a közvélemény által jól ismert – terveit a hangzatos „törvényesség, szolidaritás, teljesség, egység, példaszerűség” szavakban foglalta össze. Ezekhez azóta is ragaszkodik, általában inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel, hiszen mint oly sok reformhoz, ezekhez is elég nehéz jelentős támogatást szerezni. Nézzük, hogy is állnak Platini tervei jelen pillanatban és mik lehetnek a következményei az európai, valamint – amennyiben elfogadjuk létezését – a magyar futballra!
Legtöbbet hangoztatott elve az esélyegyenlőség, melynek problémáját ott látja, hogy a nagy európai klubtornákon évről évre ugyanazon élcsapatokat láthatja a publikum, és ezek rendszerint a nagyhatalmaknak kikiáltott országokból (Anglia, Olaszország, Spanyolország, esetenként franciák, németek vagy portugálok) jönnek. Az új elnök szeretett volna mind pénzügyi, mind lebonyolítási szempontból esélyt adni a „kicsiknek” is. Platini első javaslata már korán megbukott, mely szerint visszaállították volna a mindvégig egyenes kieséses rendszert a Bajnokok Ligájában (BL) és az UEFA-kupában. Platini elsőszámú érve önmagában érthető volt (egy meccsen bárki bárkit megverhet, adjuk meg ennek lehetőségét), azonban mintha itt meg is állt volna a francia a következmények áttekintésében. Jelen helyzet szerint, ha egy csapat bejut a BL főtáblára (32 csapat közé), akkor van garantált 6 meccse (4 fős csoportok, oda-visszavágó), ami egyrészről lehetőség is, hiszen a sorsolás szabályai miatt biztosan összekerül legalább 1 igazi élcsapattal, másrészről pedig pénzügyileg is előnyös, hiszen 6 meccsből vannak bevételeik, az idegenbeli meccsekre jutó UEFA támogatás pedig a kisebb ligák csapatainak kiadásait általában többszörösen fedezik. Ezzel szemben az egyenes kieséses rendszer se 2-nél több meccset, se neves ellenfelet nem garantál.
Második ötlete szintén relatíve hamar (értsd: nyilvánosságra kerülése pillanatában) bukott el. E szerint a túl nagy adósságot felhalmozó klubok nem indulhattak volna a nemzetközi porondon. Ez az európai profi klubok 85%-ára igaz (ezt maga a francia mondta), vagyis ijesztgetésnek, és kemény, szélsőséges álláspont kifejtésének alkalmas, komolyan vehető ötletnek nem. Pláne, ha tudjuk, hogy a nagy klubok bevételeinek jelentős részét teszik ki a BL és UEFA meccsekből származóak, melyektől való elvágásuk csak tovább rontott volna a helyzeten.
Ezt követően be akarta vezetni, hogy a kupagyőztesek is indulhassanak a BL-ben. Ez ellen először a 18 legnagyobb klubot tömörítő G14 tiltakozott (a minőségromlást hozva fel érvként, hiszen hagyományszerűen a legjobb, bajnoki címre esélyes csapatok nem jutnak el a kupagyőzelemig, teret nyitva ezzel a bajnokságok középcsapatainak), majd belátva, hogy a 16 legerősebb bajnokság kupagyőzteseinek meghívása nem hozna valódi esélyt az igazán kis csapatoknak, Platini visszavonta tervét, és a G14-gyel, valamint a ligák képviselőivel összeülve a következő reformot dolgozták ki:
A jövőre valóban életbe lépő változtatás után a 32 csapat így áll majd össze:
- 22 csapat közvetlenül: 9 (a spanyol, az angol és az olasz bajnokság első 3 helyezettje) + 6 (a francia, a német és az orosz bajnokság első 2 helyezettje) + 6 (a román, a portugál, a holland, a skót, a török és az ukrán bajnok) + 1 (a címvédő)
- 5 az UEFA rangsorban az első 15 helyen álló bajnokságból (itt marad a korábbi rendszer, például az angol bajnokságból a 4. helyezett is szerepet kaphat stb.)
- 5 az összes többi országból (ők már kivétel nélkül nemzeti bajnokok, lévén országuk bajnoksága alacsonyan rangsorolt)
Ez a rendszer sokkal kötöttebbé teszi az összetételt, aminek valóban vannak esélyegyenlőséget segítő momentumai (legalább 17 bajnok stb.), és ha hazánk szempontjából nézzük, akkor a 26. helyből fakadóan bajnokcsapatunk nem kaphat a selejtezők során ellenfelet a 12 legjobb bajnokságból.
Akkor tehát ezzel hátra is dőlhetünk, hogy lám-lám, Platini megoldotta, egy kis szerencsével (és 3 győztesen megvívott párharccal – mondjuk a moldáv, az észt és az andorrai bajnok legyőzésével) a Fradi ott lehet Európa 32 legjobb csapata között (bocsánat mindenkitől, de nem tudom kihagyni: első lépésként már benne van Magyarország legjobb 32 csapatában)? Talán igen... mindenesetre a hátradőlés közben nézzünk meg néhány további várható következményt…
Ezzel a reformmal elérték, hogy legfeljebb 5 csapat juthat be gyengébb bajnokságokból.
- A gyengébb ágon olyan csapatok szerepelnek majd, mint a rutinos BL-résztvevő Basel vagy Rosenborg, a Wisla Krakow, az UEFA kupa résztvevő bolgár Lokomotiv, vagy a mieinknél nagyobb játékerőt képviselő osztrák, szerb, horvát, svéd bajnokság győztesei, tehát erre a maximum 5 helyre van nagyjából 8-12 olyan jelentkező, akiket legyőzni ugyanolyan bravúr lenne, mint amilyen bravúr a régi rendszerben való továbbjutáshoz kellett (volna).
- A román, ukrán, török stb. (tehát a második csoport) országainak „nembajnokai” nehezebben juthatnak el a döntőig, mert ők biztosan erősebb bajnokságbeli ellenfeleket kapnak a selejtezőkben. (Tehát aki nem „nagyongyenge”, az rosszabbul fog járni.)
- A 32-ben előreláthatólag nem fog változni a nagycsapat-kiscsapat arány (az első 22 mellett az első „plussz 5”-öt valószínűleg ezentúl is a nagy bajnokságok 4. helyezettjei, esetleg a francia, orosz stb. 3.-jai stb. adják majd).
Összefoglalva tehát szerintem a változtatások nem érték el valódi céljukat, hiszen érdemi változás nem várható, a kérdés már csak az, hogy emiatt szomorkodjunk-e. Talán nem is kell, legalábbis olyan szempontból biztosan nem, hogy sok szakember (és természetesen az élklubok vezetői is) a BL felhígításának tartják az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezéseket, amik számukra jelentős bevételkiesést eredményezhetnek (összevethető például a Real Madrid – FC Reykjavík illetve a Real Madrid – Galatasaray meccsre eladható jegyek száma). Egy másik megfontolandó szempont a semleges nézők érdeke (mely a versenysorozatok, így a hozzájuk tartozó „kiegészítők” eladhatósága miatt fontos az UEFA-nak), akik azért nézik e meccseket, hogy színvonalas, országukban adott esetben elérhetetlen minőségű labdarúgást lássanak.
A reform sikerességét persze csak a gyakorlat döntheti el, tehát nincs szándékomban előre beskatulyázni azt a „káros lenne, ha lenne egyáltalán bármi hatása” kategóriába, de mindenesetre végiggondolandónak tartom, hogy ez esetben valóban küzdenünk kell-e a nagy bajnokságok monopolhelyzete ellen, és amennyiben esetleg igen, akkor hogyan…
Utóirat: Legújabb fejleménynek az tekinthető, hogy Platini bevezetné régi nagy tervét, miszerint a 18 évnél fiatalabb focisták nem igazolhatnak külföldre, mert szerinte ez a „gyerekkereskedelem” megtestesülése. Ehhez csak 1 rövid adalék: a mai magyar felnőtt és U21-es válogatott nagyrésze (tehát bizonyos szempontból a magyar futball krémje) fiatal kora óta külföldön, erős bajnokságokban játszik. Az ettől való elvágásunk valóban növeli a felzárkózást? Vagy esetleg ez egy újabb, önmagában jól hangzó, de rendszer-szempontból megközelítve demagóg és káros reform? Én lennék a legboldogabb, ha bárki meg tudna győzni, hogy ez utóbbi nem tekinthető jogos kritikának…
