Bauer Tamás a csütörtöki Népszabadságban kijelenti: két dolgot tanít a Fidesz. Szerintem azonban Bauer próbálja megtanítani nekünk ezt a két dolgot. A két dolog: legközelebb (is) az MSZP-re kell szavazni, és a Fidesz felelős elsősorban a növekvő magyarországi cigányellenes rasszizmusért.

Elsősorban arra építi érvelését, hogy a Fidesz nem képes normális kommunikációra. Ez a válságkezelés kapcsán azt jelenti, hogy szerinte a Fidesszel sem most, sem később nem lehet „az ország számára szükséges gazdaságpolitikai változtatásokról párbeszédet folytatni.” Ezt Orbán Viktor hozzáállásából szűri le. Azért kritizálja Orbánt, mert kereken elutasítja a Reformszövetség teljes csomagját. A szerző a Fideszt azzal vádolja, hogy délibábot kerget, és az ellentétel nélküli adócsökkentés, a fájdalommentes reformok irreális képével kecsegteti a választókat.

Alapvető hiba ebből a szempontból megítélni a Fidesz képességét a kormányzásra és a reformok bevezetésére. A Fidesz ugyanis nagyon egyszerű stratégiát követ: mindenben az MSZP ellentétje akar lenni a választópolgárok szemében. Ezzel akar tudniillik választást nyerni egy olyan párttal szemben, amely az ország nagyobbik részének szemében minden hitelét elvesztette. Ennek a stratégiának megfelel, hogy a magát jobboldalinak nevező, valójában oldalváltogató Fidesz mindenkivel szemben elutasító, akivel az MSZP szóba áll. Ez az oka a Reformszövetség, az MDF és Bokros Lajos elutasításának is a Fidesz részéről. De vajon abból, hogy a Fidesz ellenzékben kategorikusan elutasítja a kormánypárthoz nála közelebb állókat, következik-e, hogy nem vezetne be reformokat? (Azt, hogy a párt valódi szándékairól semmit sem lehet tudni, a szerző később maga állítja, ezzel megdöntve saját érvét a Fidesz reformszándékaival kapcsolatban.)

Bauer azt állítja, hogy „az emberek” a Fidesz részéről sem fogják elfogadni a reformok negatív mellékhatásait. Ezt a véleményét egy közvéleménykutatásra alapozza, amely néhány százalékpontos csökkenést mutatott a Fidesz népszerűségében, amikor kiszivárgott, hogy lehetséges, hogy a párt talán reálértéken fagyasztaná be a nyugdíjakat. De vajon abból, hogy a Fidesznek csökkenne a népszerűsége a megszorítások hatására, következik-e, hogy az MSZP népszerűsége nem csapna át (ellen-re)forradalomba, ha hétévnyi késlekedés után mégis elkezdené bevezetni a reformokat? Dehát ez az érv a szerzőnek sem volt fontos, ugyanis rögtön elkezdi védeni Gyurcsányt, mondván, hogy egyedül a parlamenti támogatás szükséges a reformintézkedések sikeréhez.

Ebben is téved. A parlamenti támogatás közvetlenül ugyan elég a reformok elkezdéséhez, ám az országgyűlési frakciók rokonszenvéhez a közvélemény támogatása is szükséges. Ugyanis a közvélemény az állampolgárok véleménye, azoké az állampolgároké, akiket az országgyűlés képviselni hivatott. Bauer szerint az kell, „hogy frakciók álljanak a reformlépések mellé, kialakuljon a szükséges reformlépések parlamenti támogatottsága, mégpedig óhatatlanul a Fidesszel szemben.” Késő már ilyen véleményt hangoztatni. A kormány eddig sem kezdett neki a reformoknak, ezután már ideje sincs, és ha mégis nekikezdene, akkor sem hinné el senki, hogy bármi jó származhat belőlük, ha a Gyurcsány-kormány vezeti be őket. Bár Bauer szerint a miniszterelnök személye nem kulcskérdés, az ország nagyobbik hányada szerint az. Érvelésének végén eljut a ma Magyarországon döbbenetes konklúzióra: „a szocialista párt nem feltétlenül a helyes irányú lépések akadálya, és ő – csak ő [!] – lehet az a partner, amelynek megnyerésével a szükséges lépések mögé többség teremthető.” Erre nem lehet mit mondani. Majd meglátjuk. Nem szándékozom a Fideszre szavazni, de szerintem kormányra kerülnek, és ezáltal fogja az ország megtenni a szükséges lépések jó részét. Elég baj az, hogy ehhez a Fidesz kell.

Most jön a cikk második fele. Ebben a szerző vádja a következő: „Pedig éppen ő [Orbán] az, aki ekképpen szabad utat enged az uszításnak.” Nos, ahogyan Gyurcsány csak a szélsőjobbos hisztéria – a folyamatos veszélyérzet – fenntartása révén legitimálhatja, hogy még mindig nem mondott le a miniszterelnökségről, úgy veszítené el Orbán nemcsak a szélsőjobboldali, de a jóérzésű nemzeti érzelmű szavazóinak a nagy részét is, ha nem volna ilyen gusztustalanul megengedő a szélsőjobbal szemben. A két nagy parlamenti párt vezetőinek nincsenek valódi elvei, ezt jó volna belátni. Gyurcsány hazudott, elkúrta, ígért, nem csinált semmit; Orbán volt mindenféle oldalon, volt antirasszista, ajnározta Bayer Zsoltot, nem nyitotta ki a titkosszolgálati aktákat. De Bauernak más a baja vele. Az a baja, hogy a pártjával együtt kiállt a miskolci rendőrkapitány mellett. Azonban elfelejti, hogy a rendőrkapitányt ugyan a rendőrség függesztette fel, de kormányzati nyomásra folytatták le a hihetetlen sebességű vizsgálatot, amelynek eredményeképp visszahelyezhették eredeti posztjára. Egyik kutya, másik eb.

Ideje volna, hogy Bauer Tamás észrevegye: ma Magyarországon egyik parlamenti párt sem hiteles, a parlamenten kívüli leghangosabbikkal (Jobbik) pedig az a baj, hogy túlságosan is hitelt lehet adni az ígéreteinek. Az SZDSZ haldoklik, meg is érdemli. Az MSZP elvesztette a támogatottságát. Erős párt kell, erős támogatottsággal. A szerző véleményével szöges ellentétben: csakis a Fidesz lehet megfelelő partner a reformokhoz. A kérdés pusztán annyi: mennyire lesz túlnyomó a Fidesz többsége a Parlamentben a következő választások után? Az áldott, reformképes MSZP pedig most – mennél tovább húzza a választásokat, annál inkább – azon dolgozik, hogy meglegyen a kétharmados narancssárga többség.