Egyre gyakrabban botlok abba a véleménybe, hogy most már hamarosan „ezek” buknak, ahogy érdemlik, „azok” viszont még annál is több szavazatot kapnak, mint ami egyesek rémálmában előjön. És persze mindezt kéjes örömmel szokás ki- és bejelenteni, mint egy örök igazságot, ahogy a nép hangja és haragja lesújt. Ráadásul mindig szigorúan a „mi” és a „ti” szemantikai keretben hangzik el, azaz mi jövünk megállíthatatlanul, ti meg húzzatok. Rendszerezzük picit ezt a gondolatfolyamot. 1. Demokrácia van, azaz a nép szava Isten szava. 2. Van egy az igazság és erkölcs birtokában lévő többség, és egy hazug és gaz kisebbség. 3. A többség győzelme nem csak elkerülhetetlen, de egyben igazságos és végleges is. Mi a baj ezzel a gondolatsorral? Hát azon túl, hogy nem igaz, még logikátlan is. Hátulról fejteném fel.

Nézzük először a gyakorlat próbáját. Itt két eset van. Vagy először következik be a világtörténelemben az igazság pillanata, vagy nem. Első esetben eszmefuttatásunk véget ért, a paruszia nem elemezhető. Második esetben viszont feszeng az ember a kérdéstől: kik győztek eddig? Konkrétabban: miért győzött 1994-ben, 2002-ben és 2006-ban a baloldal? Lehet, hogy ezek a győzelmek mégsem véglegesek? Hogy a legyőzött ellenfél, nem „bukik” és „elhúz”, hanem négy évre kisebbségbe, szakszóval: ellenzékbe kerül? Vajon nem ugyanazok az emberek szavaztak az összes választáson? Netán egyszer ide, egyszer oda? Akkor most ez hogy van: mindig igazuk volt, és jogos volt a baloldal kormányzása, vagy csak most lesz igazuk, tehát a nép szava mégsem Isten szava? Akkor viszont honnan tudjuk, hogy pont most döntenek jól? A Fidesz 1994-ben bukott (kedvenc újmagyar kifejezésemmel: szopóágra került), és el is kellett volna húznia? Akkor most mégis jó, hogy nem tette? Esetleg a mostaniaknak sem kéne rögtön kivándorolni?

Lehet, hogy az okozza a gondolati zavart, hogy valaki két monolit tömböt, egy igazságos többséget, és egy gaz kisebbséget vizionál. Ha ugyebár ez igaz lenne, akkor jutunk a fenti tömény kétségbe, tehát inkább lépjünk vissza. Ha viszont nem igaz, akkor megint lenne néhány kérdésünk. Mi van, ha az emberek nem egy az egyben jók és rosszak? Hány százalék jóság (jobboldaliság) elegendő az üdvösséghez? Mi van azokkal, akik megváltoznak? Nem lehet-e, hogy az emberek nem monokróm jobb- vagy baloldaliak, hanem ilyen meg olyan kérdésekben ilyen meg olyan véleményük van, vagy épp nincs? Mi van, ha valaki vallásos patrióta, de nem bírja a gyomra a zsidózást és cigányozást? Mi van, ha valaki nem csak a segélyeknek nem híve, de kifejezetten piacpárti? Akkor ő most „ez” vagy „az”? Nem úgy van-e inkább, hogy a mostani többség épp olyan tarka konglomerátum, mint bármelyik eddigi, így tartósságába is épp oly kevéssé van okunk hinni? Nem lehet-e, hogy ez a többség pusztán egy konkrét kormány leváltására, és egy másik konkrét kormány beiktatására állt össze többséggé, de nem áll szándékában új embert és világot alkotni?

Talán az is lehet, hogy valaki félreérti a demokrácia lényegét. Ugyanis két okunk lehet arra, hogy a többség véleményét vegyük alapul. Az egyik, hogy mindig igaza van. Ha valakit a fentiek nem győztek meg arról, hogy ez sehova sem vezető feltételezés, akkor nem próbálkozom tovább. Ha meggyőzték, akkor kifejteném, szerintem miért is a többség dönt. Azért, mert objektív igazság ugyan létezhet, de a Jóisten nem mellékelt hozzá számunkra egyértelműen használható célszerszámot. Azaz nem tudjuk, melyik is az objektív igazság a versengő javaslatok között. Célunk tehát a tévedés esélyének minimalizálása lehet, erre jó a demokrácia. De egyrészt csak bizonyos korlátok között működik: ha az emberi egyenlőséget és az alapvető jogokat (élet, szabadság, tulajdon) szavazásra tennénk fel, felrúgnánk a keretet (szavazni csak akkor van értelme, ha a szavazatok egyenlőek; ha ezt felrúgjuk, magát a szavazást semmisítjük meg). Másrészt a többség csak konkrét kérdések feltétele esetén válaszol valósághűen. Mézet kérsz, vagy lekvárt? Ez alternatíva, azaz eldönthető. Legyen-e ingyen a méz? Ez hülyeség, ilyen nincs; ugyan a válasz igen lesz, csak nem vezet sehova, mert a potyautas mentalitásra épít.

Lássunk tisztán. A demokráciában versengő javaslatoknak kell lenniük. Rajtunk is múlik, hogy tényleg azok vannak, vagy csak maszlag. Ha valami mögött többség képződik, akkor az úgy lesz. De ettől még ez nem az igazság, és még kevésbé „igazak” a rá szavazók.