Úgy tűnik, mégis le kell bontani a XII. kerületi turulszobrot. A szobor körüli ideológiai vita és joginak álcázott hercehurca kitűnően mutatja be politikai lövészárkaink anatómiáját. Nem vagyok jogász, de elsősorban nem ezért nem akarok az ügy jogi részével foglalkozni részletesebben, hanem azért, mert úgy vélem, ha a jogszabályok alkalmazása nem ésszerű eredményre vezet, akkor magukkal a szabályokkal van a baj. Három rétegét hámoznám le a vitának: a gyakorlatit, az elvit és a politikait. Mindezt egyszerű, a közügyek iránt érdeklődő magánemberként, akinek nem dolga minden személyes szál felkutatása, sem az események kronologikus rekonstruálása, és végképp nem az a turul történeti szimbolikájának hiánytalan feltárása.

A kérdés gyakorlati része egyszerű. Engedély nélkül építkezni tilos. Az is rendben van, hogy a megfelelő hatóságnak legyen joga lebontatni az engedély nélküli épületeket. Legyen joga, de ne legyen kötelessége. Itt ugyanis két részre bontható a kérdés. Kit büntessünk? Mi legyen a turullal? Minden építkezésnek van (kell, hogy legyen) felelőse. Hogy a turulé maga az akkori polgármester, vagy más, ezt nem az én dolgom kideríteni, de nem tűnik lehetetlen feladatnak. Az illető fizessen súlyos pénzbüntetést, aminek talán elriasztó hatása lehet más engedély nélküli középítkezőkre. No de maga a turul nem tehet róla, hogy nincs engedélye. Aki ismeri a környéket, az tudja, milyen lepukkant hely volt az korábban. Most gondozott közterület. Persze lehetne az emlékmű nélkül is, de nyilvánvaló, hogy így nem csak az önkormányzat ügyel rá jobban, de az emlékmű rajongótábora is. A lebontásával csak veszíteni lehet, a szobor senkit és semmit nem zavar, esztétikai minőségéről lehet vitatkozni, de szerencsére semmit sem kell lebontani csak azért, mert ronda. Tehát: szobor marad, építtető fizet.

Nézzük az elvi részét a dolognak. Miért nincs engedélye a turulnak, és miért küzdenek ellene és mellette olyan elkeseredetten? A turul a dualizmus korában, majd a két világháború között a nemzeti romantika egyik kedvenc motívuma volt, leginkább katonai kontextusban használták. Mivel a II. világháború előtt és alatt olyan szervezeteknek is a jelképe volt, melyek elfogadhatatlanok, használata nem teljesen egyértelmű. De ettől még nem bontották le a korábbi szobrokat, sőt mai intézmények is használják (pl. NBH). A XII. kerület a háború katonai áldozatainak akart emléket állítani, ehhez használta ezt a magyar katonai jelképet. Lehet azt mondani, hogy az önkormányzat ízlése kissé avítt, de ez legyen az ő, illetve a választóik baja. Viszont nyilvánvaló, hogy az építésekor szó sem volt szélsőjobboldali kikacsintásról. Arról elég kevés szó esik, hogy a turullal párhuzamosan, és annak közelében felépült az embermentők fala is, amire felvésték a zsidókat mentő hősök nevét. Az engedély megtagadása, illetve a közigazgatási hivatalok eljárása mögött tehát alaptalan félelmek és kifogások, vagy ami rosszabb, ostoba politikai megközelítés húzódik. Tehát: a turul ízlés dolga.

Végül a politikai szál. Látjuk, hogy szimbolikus kérdésekben a szocialista-liberális főváros, és a konzervatív kerületek és intézmények között hidegháború folyik (legszemléletesebb ügye a Terror Háza pengefala volt). De milyen következménnyel? Ezt is látjuk. A turul sajnos olyan védőket is kapott, akiknél jobbat érdemel. Amióta ügy lett belőle, egyre gyakoribb az árpádsávos Trianon-megemlékezés a téren. A turul élő emlékmű, kezdettől fogva megjelentek a mécsesek és nemzeti színű szalagok. Ez így van rendjén, teret kell biztosítani az emlékezésnek. De ha ostoba politikával mindent betolunk a szélsőséges kategóriába, akkor ez önbeteljesítő jóslatként fog működni. Ma már valóban gyanakodva méregetem a turul körül gyülekező tarsolylemezeseket, hiszen nem az áldozatokról megemlékezni járnak oda, hanem „védeni a magyarságot”. Egyszer már megírtam: ahogy az árpádsáv, úgy a turul is vállalható történelmi jelkép, utóbbi leginkább katonai emlékművek és intézmények esetében. De akik pártjelvényt csinálnak belőle, azok ezt rosszul teszik. És nagyon rosszul azok is, akik zsigeri vádaskodással megágyaznak ennek. Tehát: a turullal nincs baj, csak a turul alatt zsidózókkal.