Nem tesz jót az amúgy is kérdéses minőségű közvéleménykutatók tekintélyének, ha kontárok is elkezdik a köz véleményét kutatni. Vannak Magyarországon eléggé jól mérő cégek, amiknek általában lehet hinni, vannak olyanok a nagyok és elismertek között, amiknek nem, többek között azért sem, mert nem teszik elérhetővé adatfájljaikat.
Pláne rosszat tesz a közvélemény-kutatásnak, ha az egyik legnagyobb hírportál, az Index médiaügyi blogja felkapja egy kontár szervezet adatait. Tegnap a Comment:com foglalkozott a Véleménybank nevű internetes kutató mérésével. A kutatás arra vonatkozott, hogy a lakosság honnan, milyen forrásból tájékozódik Az oldal látogatói közül több, mint 1800 ember szavazott. És a Comment:com a Véleménybank nyomán komoly következtetéseket vont le ebből. Pedig nyilvánvaló tény, hogy az 1800 szavazó még az internetezőket sem reprezentálja, nemhogy a lakosságot. Az is teljesen nyilvánvaló, hogy a más mérésekkel és eladási statisztikákkal való egyezés a vak szerencsén múlik, nem a kutatás megalapozottságán. Egy reprezentatív mintát nagyon nehéz jól összeállítani, nem is sokan próbálkoznak ilyesmivel. Ha pedig valóban komolyan gondolnák amit csinálnak a Véleménybanknál, akkor megadnák, hogy milyen intervallumon, mekkora megbízhatósággal állítják, hogy tükrözi a lakosság véleményét. Ugyanis a konkrét számok sosem igazak, a közvélemény-kutatók, szociológusok egy-egy felmérés után mindig intervallumokat adnak meg, nem egy konkrét értéket, mivel nem az egész lakosságot kérdezik meg, hanem csak egy részét, ezért különböző statisztikai módszerekkel kell becslést végezniük az egész lakosságra vetítve. A kutatás azért is komolytalan, mert több hónapon keresztül akarnak mérni valamit (ilyet sem lehet ilyen módon), de közben már eredményeket hoznak nyilvánosságra. Ilyet magát komolyan vevő kutató nem tesz.
A Véleménybank nem először kerül ki az Indexre, aminek nyomán a Reakció többször is foglakozott velük. Pedig az EP választást előre becslő mérésük is csak a puszta véletlen folytán állt közel a későbbi eredményekhez, nem a módszertanuk kiválósága miatt, hiszen nagyon nehéz interneten keresztül biztosítani a reprezentativitást, egy ilyesfajta szavazósdi pedig semmilyen esetben sem lehet az, tehát feltehetőleg nem követi a lakosság összetételét nem, kor, lakóhely, végzettség, stb. szerint. Márpedig a szerencse néha mindenkinek kijár.
A Véleménybank felmérése körülbelül annyira reprezentatív, mint az itt következő szavazás, de játéknak jó, hát játszunk mi is!