Nagyszabású átépítési programot hirdetett a XIII. kerülti önkormányzat, melynek keretében a Hollán Ernő utcát kertutcává alakították. Ennek részleteiről a Városképp blog részletesen beszámolt - a tervekről és a megvalósításról egyaránt. A rövid utcaszakaszon növényeket, padokat helyeztek el, valamint kertutcává alakították át, ahova csak engedéllyel lehet behajtani - fura módon ennek birtokában a nap jelentős részében az utca bejárható a teherautók számára.
Sajnos az átadáskor nem készítettem fotókat az utca friss állapotáról, így az akkori állapotokat más blogok képei alapján tudom bemutatni.
A képeken látható, hogy tényleg mennyire szép volt az átadáskor a terület, körülbelül három héttel ezelőtt. Örülni lehetett, hiszen kitelepültek az üzletek, így a cukrászda, a pizzéria - kezdett olyan lenni, mint a Ráday utca.
A héten azonban visszatértek a munkások az utcába. Vágtak, csiszoltak és egyszer csak eltűnt az összes újonnan kihelyezett pad, mára pedig már valami iszonyatosan ocsmány módon be is tömködték a padok helyét a talpazatokban.
Nem nagyon lehet erre magyarázatot találni, ahogy arra sem, hogy miért van hetekkel az építkezés befejezése után még mindig építési törmelék az utcán.
(A fenti képen látható talapzaton állítólag szobor lesz, erről azonban semmi közelebbi információm nincsen.)
Az is fura, hogy a kövezet nagyon piszkos, olyan mintha minden nap kifolyna rá valami, amit senki nem takarít föl.
Kérdésre ad okot az is, hogy hogyan lehetséges az, hogy a telepített automata öntöző-berendezés ellenére már elkezdtek elszáradni a növények?
A kerület azt ígérte, hogy folyamatosan lesz valamilyen őrzése a területnek - ennek nyomát egyelőre nem láttuk. Városképpes forrásom szerint a lehető legolcsóbb kövezetet rakták le az utcában, így viszont kérdéses, hogy a teherautók terhelését mennyi ideig fogja bírni az új burkolat, mindezt úgy, hogy a rövid szakasz felújítása 100 millió forintba került - ezzel Tóth József polgármester büszkélkedett.
Vasárnap kérdéseket intéztünk a kerület sajtóreferenséhez, ahogy válasz érkezik, folytatjuk.