Ez a poszt egy ötrészes sorozat második darabja. Az első rész Miért nem vagyok liberális? címmel jelent meg. Folytatása pénteken (01.08.) következik.

Minden épeszű ember nacionalista. Ki vonná kétségbe, hogy világunk közösségek hálózata és az emberi élet méltóságban csak közösségi lényként képzelhető el. Egyetértünk abban is, hogy a legalapvetőbb közösség a család, ezért minden egyéb közösséget ennek alapján képzelünk el. A legnagyobb, valóban megélt közösségek vagy vallásiak, vagy kulturálisak és politikaiak: utóbbiakat nevezzük nemzetnek. A nemzetek tehát nem csupán egyének halmazai, hanem a közösség élő mivoltából következően maguk is valós entitások. Egyetértünk abban is, hogy bár a nemzetről a család metaforikus nyelvén beszélünk és gondolkodunk, az mégsem származási alapú törzs, hanem vállalt sorsközösség: közös emlék a múltról, közös terv a jövőre. Ezekből az alapelvekből következően a nemzet ideális állapota a nemzetállam. Ebben a keretben képes a leginkább ápolni és fejleszteni kulturális örökségét, elkerülve a rezervátum folklórját éppúgy, mint a globális l’art pour l’art-t. És így működhet politikai közösségként, amelyet nem csupán racionális, hanem emocionális szálak is összekötnek. Akkor miért nem vagyok mégsem nacionalista?

Talán kezdjük a gyakorlati kérdésekkel, mert azok könnyebben emészthetők, bár a téma szempontjából kevésbé fontosak. A fenti alapelvek ugyanis a mai európai politikában evidenciák. Magyarország valóságos nemzetállam, biztosítja a nemzet kulturális és politikai közösségét: a működési zavarokat éppen a nemzeten belül dúló, a múlt értelmezéséért és a jövő irányításáért folyó harc okozza. Maga a küzdelem természetes velejárója a nemzeti közösségnek, ez mutatja meg élő, dinamikus mivoltát. Minősége és pusztító ereje viszont kritikus. Klasszikus nacionalista politika nincs is Magyarországon. A Jobbiké túl gyakran csúszik etnicizmusba, a nemzetet nem csak metaforikusan értelmezi biológiai közösségként. A Fideszé pedig sokszor csupán protekcionista paternalizmus, az állam segítségét ígéri más államokkal szemben. Az MDF hol megijed nacionalizmusától, hol védőpajzsként tartja mag elé a liberalizmus vádjával szemben. A nemzeti szuverenitás kérdését EU-tagállamként gyakorlatiasan kezelem, minden esetben külön dönteném el, hogy valami helyi, állami vagy európai hatáskörben van-e jobb helyen. Ráadásul a nacionalista politika mindig elzárkózó, hiszen pont a más nemzetiségű ideológiai társakkal jön ki a legkevésbé, míg a nemzetietleneket megveti.

De leginkább elvi okokból nem vagyok nacionalista (hiszen a gyakorlati gondok mindig fakadhatnak az inkompetenciából is). A nemzet ugyanis valódi létező, de vagy történelmi konstrukció vagy öröktől fogva létező organizmus. Azaz vagy történelmi folyamat eredményeként jött létre, párhuzamosan az államhatárok megszilárdulásával, a gazdasági és a kulturális egység megteremtésével. Vagy pedig mindig is volt, és tagjai léténél, de legalábbis jóléténél magasabb rendűek érdekei. Az első esetben hasznos, de mulandó keretnek tűnik: ha kényelmetlenné válik egy globalizálódó világban, hát ki lehet cserélni. A második esetben viszont magyarázatra szorulna léte: biológiai vagy misztikus közösség-e. De a genetika már rége cáfolta, hogy egy nemzet tagjai valós származási közösséget alkotnának, valójában eredetük nagyon is különböző. Akkor viszont egy öröktől fogva létező nemzet a diffundáló tagoktól teljesen független éteri közösség. Ez a transzcendens nemzet azonban Isten helyére tör, ami számomra elfogadhatatlan. A nacionalizmus nagyon hasznos a kulturális és politikai közösség egyben tartására. Amíg létezik nemzetállam a nacionalizmus nélkülözhetetlen kovásza a közösségnek. De nem vagyok nacionalista.