Egy földrengés sújtotta térségben az első 96 óra a legkritikusabb, a romok alá szorult emberek megmentésére az első négy napban van reális esély. Haiti ezen formulának sok szempontból megfelel, azonban sokak szerint a nehezén még nincsenek túl a haitiak.
Lássuk be, semmit sem tudunk Haitiról. Ez az ország is egy a sok közül, egy azon elfeledett országok közül, melyben egy átlagos napon is két millió ember él nemzetközi segélyen. A világ egyik legszegényebb országát, a modern történelem egyik legsúlyosabb fölrengése rázta meg, 100 000 ember közvetlen halálát okozva. 100 000… ez egy jó kerek szám. Pontos adatok nincsenek, a Haitin székelő “kormány“ ilyen számokkal dobálózik, de igazság szerint fogalma sincs, hogy mi történik a saját országában. A 10 milliós nemzet vezetése a földrengés előtt is teljesen tehetetlen volt, bármiféle közhatalom birtoklása nélkül próbálta terelgetni az embereket. A katasztrófa után, a totális összeomlás szélére került ország csak nemzetközi segítségre számíthat, azonban az, a legjobb szándék ellenére is csak akadozva érkezik meg.
A legszörnyűbb az egészben, hogy a segélyek ott köröznek a rászorulók felett, de a gépek nem tudnak leszállni, olyan kicsi az ország reptere. Minden nap kb 90 repülőgép tud csak landolni és az első nap még ezt sem sikerült megszervezni. Az irányítótorony gyakorlatilag megsemmisült, ezért az első két napon mindenki össze-vissza röpködött, mégjobban lelassítva a segélyek megérkezését. A harmadik napon végre sikerült megszervezni a reptér üzemeltetését, de persze ez sem a helyi kormánynak köszönhető, a káoszba belefáradó amerikai hadsereg vette át az irányítást.
Sokan figyelik az USA ténykedését, hiszen földrajzi fekvéséből adódóan fontos szerepet kapott a mentésben és a kárelhárításban. Obama 100 millió dollár azonnali segélyt ígért és az országba vezényelt ötezer katonát is, megtámgatva a partiőrség és a USS Carl Vinson anyahajó szállítókapacitásával. A felajánlás korrektnek mondható, azonban sajnos ezek a katonák a mentésben már nem nagyon tudnak részt venni, hiszen minden igyekezet ellenére 2-3 napos késésben vannak. Persze lehet, hogy a neheze csak most jön.
Mivel a sziget egy logisztikai rémálom az emberek nagy része olyan dolgokba hal bele, ami a földrengésnek csupán közvetett következménye. Ivóvízben sosem fürdött az ország, de most már annyi sincs, ami a nem létező kórházban dolgozó nem létező orvosoknak elég lenne. Az ENSZ első ételszállítmányait szomorú módon nem tudták szétosztani, mert valami idióta (gondolom egy EU szabványnak megfelelően) a gyártási időt is rávezette a csomagolópapírra és a haiti lakosok a romlottnak hitt ételt a földre dobálták. Nincs ivóvíz, étel, az embereknek nincs hol aludniuk és még mindig vannak kifejezetten erős utórengések. Ha valaki kiszabadul a romok alól, az sem jelenti, hogy életben marad, hiszen antibiotikumok hiányában a legenyhébb fertőzés is halálos lehet. Nem csak az épületek alatt, de az utcán is több ezer halott fekszik, akiket csak lassan tudnak elszállítani. A totális káoszban a holtakat nem regisztrálják, de még csak meg sem számolják. Mindegyik tetemet teherautóra rakják és a város melletti tömegsírba öntik, bármiféle szertartás vagy megemlékezés nélkül.
Embertelen lépések egy súlyos katasztrófa után, melyeket csak részben igazol a túlélők védelme. Mert igen, bármennyire is szörnyű kimondani vagy leírni, azok akik a romok alá szorultak vagy megsérültek már nem számíthatnak igazi segítségre. Persze minden napra jut majd néhány sikeres és szerencsés mentés, de az első napoban tapasztalt töketlenkedés több ezer olyan ember halálát okozta, akinek nem kellett volna meghalnia. A kérdés tehát nem az, hogy mi lesz azokkal, akik a romok alá szorultak, az igazi kérdés, hogy mi lesz azokkal akik Haitin szorultak? A további bénázás rengeteg életbe kerülhet még, ezért fontos már most megelőzni a bajt. Az embereknek vízre, élelemre, gyógyszerre van szüksége, mégpedig azonnal. Talán a 5. napon felgyorsulnak már a segélyezések és sikerül eljuttatni ezeket oda ahova kell. Talán.
A földrengés tanulsága igen egyszerű: nem szabad hagyni, hogy idáig jusson egy ország, és ha már bekövetkezett a baj, nem szabad pazarolni az időt. Mármint igen, remek volt látni, hogy a kínai mentőcsapat propaganda videójában hogyan lóbálja a kínai zászlót, és milyen büszkék rá, hogy az első között értek oda, de ennek nem erről kéne szólnia. Ez nem egy verseny, illetve nem egy országok közötti verseny. Ez verseny az idővel, verseny az elkerülhető halállal és ebben a versenyben még elég amatőr az emberiség.
Mindezektől függetlenül minden tiszteletem azoké az embereké, akik önkéntesen vagy parancsra most azon dolgoznak, hogy életeket mentsenek és elkerülhető halálokat akadályozzanak meg Haitin. Ha ma valaki gyógyszer hiány miatt meghal odaát, azért bárkit, de őket nem lehet felelőssé tenni. Esetleg az ENSZ-n belül létre lehet hozni egy gyors reagálású egységet megfelelő anyagi háttérrel, ami ilyen helyzetekben gyorsan bevethető lenne és koordinálná a többi nemzeti és civil felajánlás érkezését. Csak egy ötlet.
Azon Olvasóinknak, akik szeretnének és tudnak pár dollárt a rászorulóknak felajánlani, az Amerikai Vöröskereszt honlapját ajánlom figyelmébe. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a magyar segélyszervezetek is hasonlóan fontos és tiszteletreméltó munkát végeznek Haitin, de azt hiszem az Amerikai Vöröskereszt tudja a leggyorsabban Haitira juttatni a segélyt és ilyenkor az idő kulcskérdés.
