A Fidesz kétharmados győzelme sok kérdést vet fel. Itt most nem a jövőről, nem arról lesz szó, hogy mit kezd majd vele, hanem a múltról, arról, hogy miért alakult így. Hallani olyan véleményt, hogy a magyar választási rendszer sajátosságai eredményezték a földcsuszamlást. És sokan törik a fejüket azon is, hogy a magyar választók miért nem tartották veszélyesnek a kialakuló alkotmányozó többséget. Langyos, langyos. Mindkét felvetés helyes irányba mutat, de rosszul teszi fel a kérdést. Nézzük tehát meg, milyen körülmények tették lehetővé, és milyen okok eredményezték a kétharmadot. A magyar választási rendszer a győztest jutalmazza, halljuk sokszor. Ebből annyi igaz, hogy a 176 egyéni körzet a többségi választási rendszer eleme, és itt valóban a győztes mindent visz. De Magyarország nem angolszász ország, vannak területi listák és kompenzációs lista is. Azaz van lehetőség a kisebb pártok bejutására, és az erős ellenzék kialakulására is. Mármint az előbbire mindig, az utóbbira viszont csak bizonyos feltételek teljesülése esetén. Ha egy párt megugorja az ötszázalékos küszöböt, bejut. De győzelemre csak olyan erőnek van esélye, amelyik az egyéni körzetekben tud győzni. Erre az elmúlt idők magyar választásai két lehetőséget mutattak (némi egyedi eltérésekkel).

Az egyik a kétosztatú politikai tér: két nagy párt verseng, esetleg kis szövetségeseikkel. Ilyen volt egyértelműen az 1998-as, a 2002-es és a 2006-os választás: a jobboldal és a baloldal versengett úgy, hogy vagy volt eleve egy-egy vezérpárt (2002 és 2006, a Fidesz és az MSZP), vagy a két forduló között eldőlt, hogy melyik lesz az (1998, az FKgP visszalépet a Fidesz javára). De ehhez hasonló volt valójában már az 1990-es helyzet is: az MDF és az SZDSZ küzdelmében az FKgP és a KDNP az előbbit, míg a Fidesz az utóbbit támogatta. Ugyanakkor ott volt még az MSZP, amely azonban akkor annyira erőtlennek mutatkozott, hogy nem jelentett valódi harmadik pólust. De éppen ez jelenti az átmenetet a másik lehetőséghez. Az utóbbi három választáson annyira megszoktuk a kétosztatú teret, hogy az tűnik természetesnek, holott a magyar pártrendszer hárompólusúnak indult. Ezt törte meg az 1994-es koalíciókötés, ami felrobbantotta a liberális tábort: az SZDSZ az MSZP segédpártjává vált, míg a Fidesz újjászervezte a jobboldalt. Az utóbbi ciklus alatt azonban újra létrejött a háromosztatú tér: a Fidesz egyik oldalán az MSZP, a másikon a Jobbik (az LMP pozíciója még bizonytalan).

Kétosztatú térben kicsin múlhat a győzelem, és általában a többség sem óriási. A háromosztatú térben azonban nincs automatikus visszaléptetés a második fordulóban, így ha valamelyik pólus megerősödik, győzelme automatikus. A szavazatok bő harmadával vinni lehet a mandátumok több mint felét (1994, MSZP), bő felével pedig több mint kétharmadát (2010, Fidesz). Ezek tehát azok a körülmények, amik lehetővé tették a kétharmadot. De mi volt az oka? A szavazás mechanizmusa hasonlít a vásárláséhoz. A sok-sok ismeretlen vásárló milliónyi különböző szükséglet, szempont és érték alapján dönt valamelyik termék mellett, vagy mond le a vásárlásról teljesen. Senki sem kap tökéletes terméket, de minden vásárlás kis szavazás arról, hogy az adott termék az adott áron még épp megfelelő-e. Másrészt maga a vásárlás fontossága is nagyon különböző: van, aki hosszú gondolkodás után dönt, van, aki pedig csak bedob valamit a kosarába, és már el is felejtette, mi is volt az. A marketingesek épp azt keresik, hogy mi alapján döntenek a nagyobb vásárló csoportok.

A politikában rengeteg különböző kérdésre lehetett a Fideszre adott voks a válasz. Nagyon izgalmas feladat lehet kideríteni ezek egy részét: ki szavazott véletlenszerűen, vagy hirtelen felindulásból, vagy ha érett megfontolásból, akkor mi is lehetett az. A MSZP nagyot tévedett, amikor azt hitte, hogy a második fordulóban sokak arra a kérdésre fognak válaszolni, hogy legyen-e a Fidesznek kétharmada. A választók jelentős többsége inkább arra válaszolt, hogy eltűnjön-e a hatalomból az MSZP. És jelentős kisebbségük pedig arra, hogy elhúzzon-e az egész politikai elit a fenébe. A pártok képzeletbeli boltjába elég sokan elmentek, hosszú töprengés, rövid keresgélés, vagy csak úgy találomra betettek valamit az átlátszatlan kosarukba: és mindenki csak a vásárlás után tudhatta meg, a többiek mit vettek. A magyar választók nem a demokráciát szavazták le, de még csak nem is a rendszerváltást (ugyanis demokratikus és rendszerváltó párt nyert). Csupán a saját kérdéseikre adtak értelmezhető választ egy vegyes választási rendszerben, ahol a pártok három pólusba rendeződtek.

Kolbenheyer kommentpolitikája