Nem szívesen merészkedem olyan területre, amihez nem igazán értek. De tekinthetjük úgy is, hogy a környezetvédelem olyan ügy, amihez mindannyiunknak értenie kell. Ráadásul ez a könyv nem is a környezetvédelemről szól. David J. C. MacKay Sustainable Energy – without the hot air című könyve ugyanis azt foglalja össze, hogyan lehetne megszüntetni a fosszilis energiahordozók (olaj, gáz, szén) felhasználását (Fenntartható energia – zöldségek nélkül, UIT, Cambridge, 2009; magyar fordítása nincs). Külön érdekesség, hogy a könyv ingyen letölthető, sőt a szerző maga írt hozzá egy tízoldalas szinopszist, amit én is felhasználtam ennek az ismertetőnek az írása során. De miért is kellene abbahagynunk a fosszilis energiahordozók eltüzelését? Hát leginkább azért, mert elfogynak, de legalábbis nagyon hamar (pár évtizeden belül) nem fedezik a szükségletet. Másrészt MacKay szerint bizonyíthatóan megváltoztatják a klímát is, de a könyvnek nem ez a fő témája, azaz úgy érvel, hogy ha ebben nem is hisz valaki, vagy nem tartja fontosnak a környezetvédelmet, akkor is pótolnia kell az elfogyó készleteket valami mással. A könyv első két fejezete végiggondolja, hogy mire mennyi energiát használunk, és hogyan lehetne ezt csökkenteni, illetve mivel lehet a mai termelést kiváltani, végül, hogy miként is nézne ki a fenntartható energiatermelés. Ezeket a részeket fogom itt bemutatni. A könyv harmadik és negyedik fejezete pedig az első két rész felvetéseinek technikai részleteit mutatja be az igényesebb olvasók számára. (Nekik a könyv elolvasását ajánlom.) És még valami: MacKay a közérthetőség kedvéért végig Nagy-Britanniára koncentrál, példáiban az angol viszonyokat veszi alapul.

Előre lelövöm az első poént: a jelenlegi energiafogyasztás kizárólag megújuló energiaforrások felhasználásával fenntarthatatlan. Vagyis nem lehet annyi energiát tisztán előállítani, amennyit elfogyasztunk. Ha Nagy-Britannia egész területének háromnegyedét eltüzelhető biomassza-termelésre használnánk, akkor is csak az energiaszükséglet negyedét állíthatnánk elő. Ha a partok mentén 500 km hosszan építenénk hullámfarmokat (a tenger hullámzásából energiát nyerő erőműveket), akkor az energiafelhasználás 4%-át kapnánk meg. Ha az ország területének 10%-át lefednénk napelemekkel, akkor nyernénk 40%-nyi energiát. Ugyanennyit hozna, ha a nyílt tengeren egy Wales méretű területen telepítenénk szélerőműveket. Beszéljünk akkor érthetően. Csökkentsük a népességet vagy váltsunk életformát, így biztos csökkenthetnénk az energiafogyasztást? Ha viszont ezek „nehezen eladható politikák”, akkor sokkal hatékonyabb technológiára van szükségünk. Erre nézünk majd példákat is. De emellett be kell vallani: nagyon nehéz lenne így is teljesen tisztán előállítani az energiát. Három lehetőség van még nyitva: több atomerőmű; ún. „tiszta szénerőmű”, azaz a kibocsátott széndioxid megkötése, illetve csak annyi szén felhasználása, hogy az ezer évig elég legyen; végül a napenergia-import mondjuk a Szaharából.

A feladat tehát olyan terv készítése, ami működik. Ehhez MacKay némi egyszerűsítéshez folyamodik. Vegyünk egy átlag angolt, aki háromféleképpen fogyaszt energiát: közlekedik, fűt és elektromos eszközöket használ (ezzel egyelőre figyelmen kívül hagytuk a termelést, azaz az energiafogyasztás felét). Mindez jelenleg 125 Kwh fejenként és naponta: 40 kWh közlekedés, 40 kWh fűtés és 18 kWh áram, a maradék 27 pedig átalakítási veszteség. Megoldás akkor van, ha ezt összesen 68 kWh-ra csökkentjük: a közlekedést a felére (20), a fűtést 30-ra, az áram maradhat, viszont kiküszöböljük a veszteséget. Mégpedig úgy, hogy a közlekedést szinte teljesen, a fűtést pedig részben átalakítjuk elektromossá. A fejenként 68 kWh energiát különböző forrásokból nyerhetjük, ez már politikai döntés kérdése. MacKay öt tervet ismertet: a „hazai” legfőbb célja a saját előállítás és így az energiafüggetlenség; a „ne itt” épp fordítva, inkább importál, mint hogy otthon építsen; a „liberális” atomenergiát sem használ (Nagy-Britanniában ez a Liberális-Demokrata Párt programja); a „zöld” csak ténylegesen tiszta és megújuló forrásokat használ; végül a „gazdaságos” a legolcsóbb megoldás (sok atom).

Végül nézzünk néhány konkrét példát. Hogyan termelhetünk tiszta energiát, vagy hogyan spórolhatunk, és hogyan nem? Egy átlag benzines autó 80 KWh-t fogyaszt el 100 km-en. Ezzel szemben a már ma is létező elektromos prototípusok csak húszat (Tesla), vagy akár csak hatot (Aptera)! Amit viszont semmiképp se tegyünk, az a hidrogénüzemű autók építése. Igaz, hogy az égéstermék tiszta víz, de a hidrogén előállítása jóval több energiát fogyaszt, mint ha simán benzint puffogtatnánk el. A BMW hidrogénüzemű járgánya pl. 254 kWh-t 100 km-en.
Sokat lehet spórolni a fűtésen is. A legegyszerűbb, ha kevesebbet fűtünk: Angliában, ha egy fokkal lejjebb csavarod a termosztátot, megtakarítod a gázszámlád 10%-át. Ezt persze tekinthetjük életmódváltásnak is, de a valóságban azonos lakások gázszámlái között kétszeres eltérés van. A jövő fűtése pedig a hőpumpa: mint egy fordított hűtőszekrény, a külső levegő és talaj hőjét pumpálja be a lakásba. Hatékonysági együtthatója 4,9: 1 kWh árammal 4,9 kWh hőt termel.
Az energiatervekben a szélenergia is szerepet kap, de a háztetőre szerelt mini turbina marhaság. Ezzel szemben a tető napkollektorai még Angliában is képesek a ház melegvíz-szükségletének a felét előállítani.
Hallgassunk tehát azokra, akik szerint mindenki kiveheti a részét az energiatakarékosságból. De úgy kell tennie, hogy az összességében számítson: elektromos autó, hőpumpa, napkollektor. Fenntartható zöldség.

Kolbenheyer kommentpolitikája