Ajándékba kaptam ezt a könyvet, és meg is lepődtem rajta. De aztán nagyon gyorsan átpörgettem a bő kéttucatnyi egy-két oldalas elmélkedést. Pierre abbé Istenem miért? című könyve (Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2006, a francia eredeti: Mon Dieu … pourqoui? Plon, Paris, 2005) beszélgetésfüzérnek indult, de végül monológokat szerkesztettek belőle. A kilencvenöt évesen elhunyt kapucinus szerzetes Franciaországban állítólag híres ember volt, egyfajta erkölcsi instancia. A szavai és gondolatai alapján joggal. A kereszténység, de még a katolikus egyház is hívők tömegét jelenti, akiknek a véleménye nem feltétlenül esik mindenben egybe a hivatalos tanítással, és végképp nem esik egybe a külső véleményformálók keresztény-képével. Pierre abbé könyve arra világít rá, hogy az intenzíven megélt keresztény hit, sőt a kifejezetten önmegtartóztató és önfeláldozó szerzetesi életforma békésen megfér a modern, felvilágosult gondolkodással: a katolikus dogmák is több értelmezési szabadságot engednek, mint sokan vélik, de adott esetben maguk a dogmák is bírálhatók. Amitől még nem átkozzák ki a szerzőt, sőt művét egyházi kiadó jelenteti meg. A következőkben röviden bemutatnám Pierre abbé gondolatait a szexualitásról, az alternatív életformákról és a bűnről (és akkor ki kell hagynom a Mária-kultusz kritikáját, az eukarisztia értelmezését, az evolúció elfogadását vagy a vallás és politika viszonyát érintő szövegeket).

Pierre abbé szerint az emberi természet természetes része a vágy, a legerősebb vágy pedig a szexualitás. Buddhával egyetértve (egyébként a szerző jó barátja a dalai láma) az életet szenvedésekkel telinek tartja, hiszen vágyaink kielégíthetetlenek. Pierre abbé szerint lelkünk valójában Istenhez törekszik, de Őt a földi élet során nem érheti el. Helyette próbálkozunk mindenfajta kielégüléssel, sikertelenül. A szexualitás vágya mindenkiben él, a papokban is. Néha ki is elégítik, ahogy ezt Pierre abbé maga is tette. És pont ezen keresztül tanulta meg, hogy valódi kielégülést csak hiteles kapcsolatban lehet elérni, ez viszont számára nem volt lehetséges. Maga a vágy azonban annyira természetes, hogy fel kell tételeznünk: ha Jézus valóban tökéletes emberként testesült meg (és ez a hitigazság), akkor ő is átélte. Azt azonban már nem tudhatjuk, mivel nincs semmilyen beszámolónk róla, hogy ki is elégítette-e ezt a vágyát. Azaz a Da Vinci-kód fantazmája, miszerint Mária Magdolna Jézus párja lett volna, nem teljesen légből kapott. Nem bizonyítható, és nem cáfolható: Jézus istensége nem zárja ki, embersége pedig nem teszi szükségszerűvé a mindenképpen meglévő vágy kielégítését.

Pierre abbé a fentiekből következően is elvetné a cölibátus kötelező mivoltát. Történelmi képződménynek tartja, ami bizonyos esetekben, bizonyos személyek számára a hivatás része lehet, de minden papra való kiterjesztése csak felesleges szenvedést okoz. Ráadásul csak a római katolikusoknál van papi nőtlenség, a görög, kopt és maronita katolikus papok nősülhetnek. Támogatja a nők pappá szentelését is. Úgy véli Jézus és az apostolok férfiúi mivolta pusztán az adott korhoz kötődő szociológiai esetlegesség: az akkori világ nem fogadta volna be az igét női prófétáktól. De ezen azóta már túlléptünk, a protestáns egyházak bebizonyították, hogy léteznek kiváló női lelkészek. Teljesen nyitott a homoszexuálisok irányában is, egykori titkára is vállaltan homoszexuális volt. Nem tartja ugyanakkor szerencsésnek a házasság szó használatát a homoszexuális párok törvényesített kapcsolatára. A gyerekek örökbefogadása kérdésében tartózkodó állásponton van: attól tenné függővé, hogy egyértelműen kizárható-e a gyerek lelki sérülése. Ha igen, semmi akadálya.

A bűn a keresztény hit központi kategóriája, a megváltás is a bűntől való szabadulást jelenti. A bűnre az embernek a szabadsága miatt van lehetősége: elutasíthatja Istent, függetlenítheti Tőle magát, ezzel azonban saját vágyainak rabszolgája lesz. Pierre abbé szerint, ha a maga valójában látnánk Istent, képtelenek lennénk ellentmondani Neki. Ezért is rejti el magát, hogy megadja a szabadságunkat. Az eredendő bűn mítosza tehát pont azt meséli el, hogy minden ember hajlamos erre a lázadásra. Ezért szeretné, ha ezt nem is eredendő bűnnek, hanem eredendő sebnek neveznénk, jelezve, hogy valójában nekünk fáj, és nem tehetünk róla. Az egyszeri, felindulásból vagy meggondolatlanságból elkövetett bűnt nem is tartja súlyosnak. A szokás az, ami szolgává tesz, ami rombol. Ettől kell szabadulni, de ez nem mindenkinek megy egyedül. Az viszont teljesen elképzelhetetlen, hogy a dolgok végén, amikor az ember szembesül Teremtőjével, és az Ő szeretetével, el akarja azt utasítani. Azaz ha van is pokol, az bizony üres. Ha van, ugyanis az Anyaszentegyház nem véletlenül nem mondta ki sohasem, hogy létezik …

Kolbenheyer kommentpolitikája