A legfrissebb cikkek

Nincs megjeleníthető elem

Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (16) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (87) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (28) európa (7) evolúció (10) fantasy (9) fasizmus (6) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (19) google (6) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (8) holokauszt (12) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jared diamond (6) jézus (10) jobbik (73) jog (8) kádár (7) katolikus egyház (7) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (233) kommunizmus (14) környezetvédelem (6) közélet (9) közgazdaságtan (26) krimi (17) külpolitika (20) kultúra (25) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (13) mongol (18) mszp (62) náci (51) nacionalizmus (10) németország (11) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) nyelvészet (6) obama (21) oktatás (11) orbán (56) oroszország (8) összeesküvés (6) őstörténet (6) palesztin (15) politika (215) pszichológia (14) rasszizmus (19) regény (27) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (7) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (69) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (155) tudomány (8) tüntetés (6) usa (47) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (11) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (48) Címkefelhő

Designerünk

Legutolsó kommentek

Nincs megjeleníthető elem

Kolbenheyer ír 31.: Merchandising

2010.11.06. 07:00 kolbenheyer

Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.


Ági Koppenhágából hazafelé a repülőn számvetést készített. Århusban töltött egy félévet, drámapedagógiát tanult, megítélése szerint először úgy, ahogy azt kell, de hát pont ezért ment oda, a provinciális magyar főiskoláról mintegy menekülve. De Dániában nem csak ezért volt jó. Na jó, nem mindig és minden volt jó. Az mondjuk teljesen érthetetlen, hogy egy nemzet, amely olyan mérhetetlenül büszke a tejtermékeire, leginkább a vajára (lásd: Danish Butter Cookies), hogyhogy szinte csak sózott vajat készít. Külön kaland volt a heti édes vajadag beszerzése, még szerencse, hogy olyan hamar sikerült véd- és dacszövetséget kötnie Guidoval, azzal a helyes német sráccal, persze nem csak a vajbeszerzésre született a véd- és dacszövetség, ennél a gondolatnál Ági kacéran elmosolyodott és enyhén elpirult, de ezt senki sem látta a repülőn. Szóval ott tartottunk, hogy miért volt jó Dániában. Az például csak lassan tudatosodott benne, hogy a dánok milyen problémamentesen (unkompliziert, ahogy Guido mondta, ó, Guido) viszonyulnak a saját nemzettudatukhoz, jelképeikhez. Minden viking és sellő (lásd még: Danish Mermaid Butter Cookies). Szégyentelenül. Lehet kicsit giccses, de senki sem érzi cikinek. És persze ideológiamentes. Hát ez jó Dániában.

Szombathely utcáit járva aztán tovább erősödött benne ez az érzés. Miért az Irish Pub a legmenőbb, és miért van minden kávézónak olasz vagy francia neve? A boltban aztán végképp meghökkent. Valami izgalmasabb kenyeret keresett, sokmagvasat például, és akkor akadt a kezébe a Reneszánsz kenyér. Mitől lenne reneszánsz? Az alkotó (értsd: pék) nem sokat vacakolt a brand kitalálása után annak felépítésével. A Reneszánsz szó szép betűtípussal volt a papírszalagra nyomtatva, de semmilyen magyarázattal nem szolgált arra nézve, hogy esetleg a receptúra származik-e a napfényes Toszkánából, vagy Mátyás király visegrádi kedvencéről van-e szó, esetleg Janus Pannonius énekelte-e meg az ominózus pékárut. Talán úgy vélte a sütőmester, elég egy szó? Akár elég is lenne, ha az előhívna valamilyen egyértelmű érzést. Na de kérem a reneszánsz? Mármint kenyérben? Ági úgy érezte, hogy a kezében tartott élelmiszerben mintegy manifesztálódik az eltorzult magyar lelki alkat: szégyelljük magunkat, hát majmolunk, de azt is szégyelljük, így aztán pocsékul majmolunk. A honfibú zivatarfellegét azonban váratlanul friss szellő fújta el. Ági szeme megakadt valamin a felső polcon.

Kerek, barnára sült kérgű, lisztben meghempergetett kenyér volt az illető. Derekát széles papírszalag övezte, büszkén hirdetve: Kárpátkenyér. És igen, az ezeréves határok kontúrja övezte. Ez már döfi. Ettől megszólalnak azok a kis lelki csengők, ez előhív érzéseket, vonzalmakat. De ha mindez nem lenne elég, ott van rovásírással is, ahogy kell, szépen jobbról balra. És ha valaki arra kíváncsi, hogy mitől kárpáti ez a kenyér? Ezt is rávezették akkurátusan: tradicionális magyar recept alapján hagyományos sütési eljárással készült igazi kenyér. Igazi. Ági hihetetlenül megkönnyebbült. Ezt a szemérmetlen pofátlanságot kereste. Fehér búzakenyeret nyilván nem a Kárpátokban sütöttek, a magas, élesztős kenyér nyilván nem a nomád honfoglalók találmánya volt, a székely rovásírás természetesen sosem volt általánosan elterjedt írásmód. De mindez kit érdekel. Légy büszke, és vedd a mi kenyerünk. Ha dán vagy, akkor vikinges sört vedelsz és sellős kekszet zabálsz. Ha magyar, akkor szittya kenyeret mangalica-töpörtyűvel. A magyar kereskedelem felnőtt a világhoz, lazán felhasznál bármit, ami a keze ügyébe kerül, és hasznot hajthat. Ági már csak egy dolgot kívánt: bárcsak a magyar fogyasztó is felnőne. A dánok mindenhova vikingsisakot rajzolnak, de röhögnek is rajta. A komolyan vett turanizmusnál viszont nincs szánalmasabb dolog.

Kolbenheyer kommentpolitikája

 

6 komment · 1 trackback

Címkék: kolbenheyer ír

A bejegyzés trackback címe:

https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr102200678

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Merchandising 2010.11.07. 15:00:12

Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme. Vigyázat, fikció! A kitalált történet szerep…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

molaris 2010.11.07. 05:06:44

Tudod úgy van az, hogy az urbanizálódott proletárság elvesztette kapcsolatát a valósággal. Engedelmesen elhitte, hogy amit adnak neki- az kenyér. Nem értette, hogy egyesek miket hordanak össze, hogy egy hét után is ehető, finom. Ez a megtévesztett polgár csak azt tudta: mindennapi kenyerét, naponta kell megvenni. Azért mindennapi. Nem járt soha maszek pékségben (e látványpékség nem pékség, mint ahogy a sör sem alkohol), nem érezte azt az elmesélhetetlen illatot. Horribile dictu, vannak olyanok is, akik olyan lehetetlenségeket mesélnek, hogy egyesek otthon, kemencében sült kenyeret ettek, sőt: valami friss, meleg, fokhagymás- tejfölös kenyérlángosról hadoválnak.

Nos az ilyeneknek, az utóbbi időkben megjelenő igazi, ehető kenyér, valóban reneszánsz. A kenyér, reneszánsza. Nem ipari melléktermék(!), műremek.

A környezetemben, hála Istennek, van Lipóti pékség. Az Úrvacsorai asztalra mindig ezt vittem/viszem. Meg is kérdezték a testvérek: hová járok ehető kenyérért. Vagy kóstolj büki kenyeret, az is más mint a tescokalibrált szemét. Íze, állaga a múltat idézi, amikor még áldást mondott a nép étkezés előtt, és hálaadással fejezte be.

De ez itt veszélyes gondolat, mert a hit reneszánszáról szól. Csakhogy a spirituális ilyen szorosan kötődik a mindennapi valósághoz.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.11.07. 23:32:09

A Lipóti pékség kenyere is finom, de nekem a CBA helyben sütött, sokszor még melegen kapható 75 dekás, lisztben meghempergetett rozslángos kenyere jött be, már csak az ár/érték aránya miatt is. Csak egy baj van vele: a héja túl ropogós, a belseje túl omlós, és összességében az egész túl finom ahhoz, hogy sokáig tartson.:) (A nagybátyám egyébként pék, nála jobban senki sem süt.:))

molaris 2010.11.11. 09:43:04

@Mj:
Sajnos azt éppen nem ismerem. Mint vidékről Pestre szakadt, és mint volt mentős elég jól megismertem nem csak szűkebb pátriáim, hanem az országot.

A betegek révén beleláttam a mindennapi életükbe. Ezekben a kaland nem az volt, ha Szegedről Miskolcra, vagy Győrbe, Sopronba vittünk beteget, hanem az- ha kis faluba, ne adj Isten tanyára szállítottunk. Ezekkel az emberekkel a hosszú úton beszélgetve, sok- sok tapasztalatot lehetett szerezni. Megismerni lelkiviláguk, érzelmeik.

Érdekes dolog volt, hogy a sok- sok különbözőség mellett, egy dologban volt egyezés az idősebb korosztályban: a KENYÉRhez való viszonyban. Mind, kivétel nélkül az ÉLETtel azonosította. És ha kikapcsoljuk a bevett egyházi szokásokat, és egyszerű hívőként olvassuk Jézus szavait, akkor rá kell döbbennünk, hogy az Úrvacsora szereztetési igéje, nem ünnepi alkalomról szól. Maga Pál is hozzáfűz a szavakhoz. Sajnos, ma kevesek látják, hogy a spirituális élmény mögött, egy mélyebb, mindennapi van.

Ugyanis:"Mert valahányszor eszitek e kenyeret, és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend." mögött nem csak az ünnepi, spirituális áll: ott van benne a minden napunk nyűgje, szenvedése, küzdelme.
Benne az a kérés, amit az Úr imájában, így mondunk: "Mindennapi kenyerünket, add meg nékünk MA."
A MA, az a mi gyarlóságunk. Az, aki a kötelező imádságaink csak ledarálja, és nem néz mögé, nem látja a lényeget. Mert az Úrtol tanult, és z Apostoli Hitvallás, messze több mint egy vers.

Életünk van erre a két imádságra felfűzve.
Amint, mi, magyarok egyenlőség jelet teszünk a kenyér és élet közé, úgy tesz egyenlőségjelet Krisztus is, a Maga szolgálata, valamint a kenyér és élet közé.

Ezt tudatosítani a mai világban, messze reménytelen. Talán, csak azok értik meg igazán, akik próbákon mennek keresztül. Ebből pedig kijut hazánk népének. Nem VÉLETLENEK a minket sújtó csapások. Jelek ezek: azt mondják, ember, térj Uradhoz, akkor más lesz.

Ne a mammon vezessen, mert az ide vezet. Mutattam utat, az jobb. De ki hallgat erre??

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.11.11. 19:33:43

@molaris:

Nekem édesapám mesélt még ilyenekről, amikor gyerekfotósként végigjárta az egész országot, tanyáról tanyára. (Én először Erdélyt szeretném faluról falura járni - hihetetlen élmény a valódi, Isten háta mögötti, turistát 3 évente egyszer látó falvakba vergődni -, mert az izgat a leginkább, utána jöhet a Kárpát-medence többi része.)
Gyönyörű, amit írsz, nekünk éppen egy kereszténység alapjairól szóló, mindenki számára kötelezően elvégzendő tárgy vizsgáján kellett elemeznünk a Miatyánkot, és sokan csak ledarálták az anyagot.:(
Az Úr utat mutat, mi pedig szabad akaratunkból úgy rothasztjuk ezt a világot, ahogy nem szégyelljük.:( Nem is csoda, hogy ennek előbb-utóbb látható jelei mutatkoznak.

nagycigi 2010.11.14. 10:47:21

bocs, ez némileg off:
Szörfölve az interneten, számtalan helyen találkozok olyan véleményekkel, mit kellene tennünk magyarságunkért, hitünk ápolásáért, olyan szavak mellett, mint: pingback, komment, trackback, lájkolás, stb... miért fogadjuk ezeket el? (l.: Ági Szombathelyen...)
szvsz. nem csak hirdetni kellene az igét, gyomlálni is néha...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2010.11.14. 18:12:27

@nagycigi:

Ennyi erővel ne írjuk le, hogy polgármester, hiszen az valójában a német Bürgermeister-ből jött. Persze ha valami helyett lehet magyar szót használni, nosza. Te például hogy mondanád magyar szóval a szkennelést?;-)