Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

Az egész élet pillanatok alatt lepergő filmje nyilvánvaló hülyeség, de az életveszély hihetetlen asszociációs láncokat képes kicsikarni a túlterhelt agyból. Legalábbis nem látszott más ésszerű magyarázat arra, hogy Julinak éppen az a vicc jutott eszébe, amit gyerekkorában nem értett, később pedig nem tartott különösebben mókásnak: „Bemegy az egyetemista a könyvtárba, és azt mondja: – Lenintől kérem az Egymillió pici Krisztust!” Elképesztő, hogy miközben az aranyeső ágaiba kapaszkodott kétségbeesetten, és próbálta a fejét kiemelni a vízből, hogy levegőt vehessen, mielőtt a légszomjtól eszméletét veszti, az agya egy hátsó része pontosan tudta, hogy a vicc arról a Marx-idézetről jutott eszébe, amit a gimis történelemkönyvében olvasott, miközben a szerencsétlen Timi felelt: „Minden eszme kétszer kerül hatalomra, először mint tragédia azután mint komédia.” Már éppen azon volt, hogy beugorjon, hogy jutott el Marxig, de ekkor valami úgy megszorította a karját, hogy felüvöltött volna, ha nincs víz alatt az egész feje. Majd egy óriási rántás, és a vízből kikerülve hatalmasat nyelt a levegőből, de rögtön köhögni kezdett, olyan erősen, hogy valamelyik hörgőjében megpattanhatott egy kis ér, mert vért érzett a szájában. A sógora rázta: ő szorította a karját, ő húzta ki a vízből. Juli tenyere vérzett, úgy kapaszkodott az aranyesőben, és vérzett a homloka is, amit a sodrás belevert a padka kövébe. De élt.

Juliék akkor költöztek ki Szentendrére, amikor negyedszer esett teherbe. Szinte senki sem hitte el nekik, de akarták a negyedik gyereket, hátha lány lesz a három fiú után. Az is lett, de még milyen! Egészen addig próbált távolságot tartani az anyukájától, akihez igen szenvedélyes kapcsolat fűzte, és éppen ebből a szenvedélyből lett egy kicsit sok. De négy gyerek mellett nem lehet megspórolni a nagyi segítségét, ő meg kerek-perec kijelentette, hogy nem hajlandó hetente többször beautózni a Kavics utcába, nekik kell kiköltözniük Szentendrére. Szerencsére Misi fizetésével könnyen vettek telket és építettek hitelből házat. És valahogy a szenvedély is csitult, úgy látszik, a négy unoka mindenkinek jót tesz. Juliék fenn laktak a templomhegy mögött, a szülei meg lenn a Bükkös partján. Ezért aztán meg is lepődött, amikor az anyja rémült hangját hallotta a telefonban, jöjjön gyorsan, mert a pincét már elöntötte a víz, és hamarosan a földszintre is befolyik az utcáról. Árvíz Szentendrén? Amikor leért a Bükköspartra, már nem csodálkozott, az utcán hömpölygött a víz, mint egy jobbfajta csőtöréskor. A földszintről felcipeltek mindent az emeletre, és mire végeztek, csakugyan befolyt a víz a hallba és a konyhába. Elég nagy hülyeség volt kilépni a kapun, mert az addigra derék-magasan száguldó víz azonnal elkapta, megpörgette, a fejét beleverte a kőbe, és csak azért nem sodorta el végleg, mert meg tudott kapaszkodni az árokszéli aranyesőben.

Juli a gyerekek előtt egy japán műszaki cikkeket importáló vállalat vezérigazgatója mellett dolgozott, a marketing-osztályt vezette. Jó szeme volt, így már első nap feltűnt neki, hogy valahányszor belép a vezér dolgozószobájába, az automatikusan lefordítja az egyik bekeretezett fényképet az asztalán. A másik kettőn ott mosolygott a teltkarcsú felesége, illetve a csupán telt lánya, de a harmadik lefordítva feküdt, amíg valaki más is volt a szobában. Aztán egyszer, amikor a japánok voltak itt tárgyalni, a főnök megkérte Julit, hogy hozzon ki egy dossziét a szobájából. Juli beszaladt, leemelte a polcról a vaskos kék kötetet, de aztán megtorpant az asztal előtt: a harmadik képen a vezér volt látható egy repülőből kiszállva, zöld mintás szoknyában. Juli semmire nem emlékezett a tárgyalás további szakaszából, alig bírta kivárni a végét, rohant a számítógépéhez és elkezdett guglizni. Pár perc alatt megtalálta. 2004-ben a főnök Mauritusra repült nyaralni a feleségével, és az akkor hároméves lányával. Még a repülőtéren voltak, amikor a szigeten végigszáguldott a cunami. Mindenki az emeltre menekült, a földszint nagy üvegablakait a víz betörte. A főnök feleségét a tömeg felnyomta az emeletre, de a kislánya elszakadt tőle. A vezér visszaugrott a földszintre, megfogta a kislányt, és egy tűzlétrán felmászott a többiek után. Még aznap hazarepültek, és mivel mindenüket elvitte a szökőár, a rajtuk lévő ruhák pedig tönkre áztak és szakadtak, kölcsönkapott göncökben. Neki csak szoknya jutott. A kép már Ferihegyen készült.

Juli reszketett a sógora által köréje tekert pokróc ellenére. És nem csak azért nevetett, mert még élt, hanem azért is, mert végre rájött, hogy jutott az eszébe a víz alatt Marx. Minden kétszer. Bár, hogy melyik a komédia, azon még eltűnődött.

Kolbenheyer kommentpolitikája