Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

Misi éppen a szemcseppet készült kiváltani, amikor megszólalt a telefonja. Reggel ugyanis teljesen váratlanul arra ébredt, hogy a bal szeme olyan, mintha behúztak volna neki. Megreggelizett és rögtön beautózott a kórházba. Rövid keresgélés után eljutott az ügyeletre, ahol az asszisztens kicsit megijedt a személyijében szereplő doktori címtől − ilyenkor nem szokta elárulni, hogy jogi doktorátusról van szó −, és előre vette, a doki belenézett a szemébe, felírta a szemcseppet, és öt perc múlva már kinn is volt a gyógyszertárban. És akkor csöngött a telefon: − Rosszkor? − Már nem, épp kiváltom … − Mert a gyerekeknél teljesen kijött a szúnyogháló, nem maradhat így éjszakára, valahogy rögzíteni kell, te hogy gondolod? − csak a felesége volt képes így kérdezni, hogy semmilyen lehetőség nem volt a válaszra, csak az, hogy „nem tudom, drágám, te mit szeretnél?”, és aztán az utasítások pontos végrehajtása. Most is csak annyit kért, hogy Anikó nézze meg a többi ablakot is, hogy ha már el kell mennie a Baumaxba, legalább csak egyszer kelljen. De a többi rendben volt.

A profi építkezők már kora reggel elmentek, az úri barkácsolók pedig csak késő délelőtt jönnek, így még eladóval is találkozott a hatalmas raktáráruházban. Hamar megtalálta a kültérre is alkalmas sziloplasztot, ami tömíti és ragasztja is a faelemeket. Hazahajtott. Otthon cseppentett a szemébe, amitől az végleg összeragadt, majd fél szemmel átöltözött, és nekiállt leszerelni a szúnyoghálót az emeleti gyerekszobában. Eredetileg egy felragasztható tépőzár-csík tartotta az ablakkereten. Mivel azonban a tépőzár két év alatt eléggé elöregedett, tavalyelőtt eszkábált egy vékony léckeretet, amit becsavarozható kis kallantyúk rögzítettek az ablakkerethez, ezzel a hálót belepréselték az elaggott tépőzárba. De idénre ez is kevés volt már, a háló újra és újra kicsusszant, a szúnyogok pedig a legkisebb rést is megtalálták. A háló közepén cipzár volt, ezt minden vendég megcsodálta, pedig Misi annak idején a Tescoban vette, igaz, azóta sem lehet sehol ilyet kapni. Lehúzta a cipzárt, kinyúlt, elforgatta a kallantyúkat, és beemelte az ablakon a keretet, majd levette a hálót. A tépőzár-csík gyakorlatilag porrá vált, úgy kellett lekaparni. Fogott egy rossz, tompa kést, és kaparta, majd hálát adott az égnek a választásáért, amikor a kést leejtette a teraszra, tíz centire az ott labdázó kisfiától.

A padlóra fektetett keretet körbenyomta sziloplaszttal majd a tubust a gondosan odakészített újságpapírra tette, bölcsen, hiszen vidáman tovább kígyózott belőle a ragasztóanyag. Rátette a hálót, elsimogatta, ettől már mindene ragadt. Majd újra leszedte a hálót, mert rájött, hogy cipzárral kifele tette fel. Miután ezzel is megvolt, nyomott egy kis ragasztót az ablakkeretre is, majd óvatosan kiemelte az ablakon a léckeretet, a cipzár nyílásán kinyúlva az ablakkerethez szorította, és elforgatta a kallantyúkat. Reménytelenül ferde volt. Újra kinyúlt, és megpróbálta a jobb oldalát feljebb, a balt lejjebb nyomni. Sikerült. Csak éppen a sok nyúlkálástól a sziloplaszttól ragacsos háló itt is, ott is ki csúszott a keret alól. A kés pengéjével visszanyomkodta, ami persze csak azt bizonyította, hogy a léckeret nem szorít mindenhol. Leszaladt a konyhába a szerszámos ládához. A szeges dobozka le volt celluxozva, nehogy kiboruljon. Kikapott az egyik fiókból egy ollót, felvágta, kinyitotta − és az összes szöget beleborította a fiókba. Rohadt kicsik és rohadt sokan vannak, állapította meg, mire az utolsót is összevadászta. Visszarohant az emeletre, majd újra le, mert a kalapács lenn maradt.

Óvatosan újra lehúzta a cipzárt, és kinyúlt. Egyik keze két ujjával egy szöget fogott, a másikkal hasonlóképp a kalapácsot. Rávert az ujjára, a szög leesett. Fogta a következőt. Megint ujj, de markolta a szöget. Harmadszorra eltalálta. Most már behúzhatta az egyik kezét, és beverte a szöget. Aztán a következőt. Amikor a harmadikért nyúlt, érezte, hogy valami ragad: lábával véletlenül meglökte a sziloplasztos tubust, és a ragasztó vidáman folydogált a szeges dobozba. Mindegy, legalább jobban fogja tartani: sziloplasztos szög a sziloplasztos keretben a sziloplasztos szúnyoghálót. Fogta a szöget és a kalapácsot, kinyúlt, az ujjai megcsúsztak a nyélen, és a kalapács kiesett. Nem mert utána nézni, de még a csörrenés előtt rájött, hogy a gyerek hangját a ház mögül hallja, már nem a teraszon játszik. De aztán a csörrenésről arra is rájött, hogy annyira még sincs minden rendben. Kinézett: a terasz közepén ripityomra tört a járólap, az amit, tavaly rakattak le, elhalasztva a családi nyaralást.

Kolbenheyer kommentpolitikája