Ez egy Fülke- poszt
Mindig is mondtam, hogy Orbán Viktor nem csak a legtehetségesebb, de a legőszintébb magyar politikus. Sokan vélték úgy, hogy az ő és az egész Fidesz jobboldali fordulata politikai színjáték, hatalomszerzési trükk. Nem gondolja komolyan. Ma már mindannyian láthatjuk, hogy Orbán mindent komolyan gondol: azt is, hogy a kommunisták ellopták a rendszerváltást (szerintem a koporsókban csempészték ki, amíg ő nem figyelt, mert valami beszédet tartott a Hősök terén), és azt is, hogy Magyarország az uborkatermelésből lesz világhatalom (vagy cseresznyéből? Mindig keverem. Ja, nem, az a Torgyán volt.)
Most épp azt mondta, hogy „az erő előtt hajolunk meg, nem az érvek előtt”. Hát megtette Strasbourgban.
De még érdekesebb, hogy eközben itthoni kifutófiúi megpróbálták elhappolni az összes közteret az ellenzék elől. Ahol ekkora a félelem, ott nagy lehet az erő. Okosan tették, hogy meghajoltak előtte.