Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

Olivér nem szívesen ment át a folyó túloldalára. Igazából mindig is csak a Körúton belül érezte otthon magát, a külvárosok már-már vidéknek számítottak, de odaát, hát az meg egy másik világ. De most kénytelen volt átugrani, mert családi megbízásból le kellett szállítani néhány ajándékcsomagot az unokatesókhoz, akiknél majd a közös családi karácsony lesz. Utána lassan sétált vissza a metrómegálló felé, délután ötkor már töksötét volt, de szépen ki volt világítva az utca, karácsonyi díszek mindenütt. A polgármesteri hivatal mellett karácsonyi vásár, forralt bor és kürtős kalács szaga a levegőben, hát be is fordult rögtön. Irhabundák, üvegékszerek, mázas csuprok, fajátékok, nicsak, egy könyves stand. Fura, egyetlen szerzőt vagy címet sem ismert. Aztán meglátott egy nagy Dávid-csillagos címlapot, és automatikusan nyúlt is feléje. Az a Drábik legújabb könyve, szólalt meg a könyvárus, nem tudom, mit olvasott tőle? Hát, igazából nem ismerem, válaszolta Olivér, de már nem volt visszaút, a kedves könyvárus beavatta a szerző életrajzába, és a globális pénztőke elleni hősies küzdelmébe, aminek legújabb fejezete a könyv, nagyon ajánlja. Olivér zavart mosollyal tette vissza a könyvet, és behátrált a tömegbe. Elment a kedve a vásártól, hazaindult.

A következő utcában már kevesebb lámpa égett, egy pillanatra a szívdobbanása is kihagyott, amikor meglátta a szembejövő óriási, fehér bundatömeget. De aztán a lámpa alá érve látszott a gazdi is, aki a borjú méretű kutyát sétáltatta. Nem kuvasz volt, de legalább kétszer akkora. Olivér sosem szokott ismeretleneket megszólítani az utcán, végtére is egy világvárosban élt, de most önkéntelenül kicsúszott száján a kérdés, ez meg milyen fajta? Pireneusi juhász, hangzott a mosolygós felelet, a Pireneusoktól a kínai nagy falig mindenhol megtalálható volt. Itthon csak mi tenyésztjük, pedig nagyon fontos lenne a génállomány fenntartása. Hát ez tényleg érdekes, izé … Magának is tetszik, ugye? Hiába ez a génjeinkben van, és kacsintott a kutyatenyésztő tulajdonos, mi is arról a vidékről jövünk. A Pireneusok …? Dehogy, Közép-Ázsia! Valahogy bennünk van, hogy szeressük ezt a fajtát. Igazi pásztorkutya, mint a mi kuvaszunk, csak sokkal régebbi, ez kérem, hatezer éve nem változott! Hat? Hat bizony, azóta ugyanilyen. De hát ezt honnan lehet tudni, úgy értem … Higgye el nekem, mi ezt tudjuk. Amúgy nem akarna egyet? Á, nem, én városi lakásban, kicsiben, lakom, tudja, harmadik emelet, erkély sincs, de már mennem is kell, hát, viszlát!

Végre elért a metróig. Itt már nem fenyeget veszély, biztonságos vidék, a metró mindenhol egyforma. Alig volt felszálló utas, mintha ezen a környéken ilyenkor már mindenki otthon lenne. Vagy a karácsonyi vásárban. Beszállt, leült, nagyot sóhajtva körülnézett. És akkor meglátta a Dezsőt. Már késő volt nem észrevenni, mosolygott és intett, üljön át melléje. Átült. Dezső évfolyamtársa volt a műszakin, de évek óta nem találkoztak. Szervusz, szervusz, hogy vagy, és te, pompás, de jó, hogy látlak … Aztán Olivér feltette a rossz kérdést. De barna vagy, csak nem síelni …? Nem, nem, Szíriában voltam. Szíriában? Igen, Margatban, a magyar ásatáson. És hogyhogy? Munka vagy turistaként? Először munka, kellett nekik egy talajmechanikus, de aztán körül is néztünk. És nem féltetek? Mitől? Hát a tévében, tudod, mindig van a tüntetésekről, meg, hogy lőnek! Hát kérlek, ahol voltunk, az elvileg a lázadás centruma, de én ebből semmit sem láttam. Nem belpolitikai kérdés ám ez, hanem külpolitikai! Ezt hogy érted? Nem belülről akarják megdönteni a rendszert, hanem kívülről! Kívülről? Bizony! Tett Szíria néhány dolgot, ami nem tetszett a nemzetközi pénzügyi köröknek, hát most emiatt van minden. És tudod, mit mondok? Hogy nagyon szomorú ez, Magyarországra nézve is! Mert, ha valamit tesz a kormány, ami nem tetszik ezeknek a nemzetközi pénzügyi köröknek, tudod, kikről beszélek, na, hát akkor … és Dezső az ajkát beharapva, bólogatva dőlt hátra. Olivér becsukott szemmel imádkozott, hogy érjenek már át a folyó alatt, térjenek vissza, … haza.