A legtöbb volt és jelenlegi egyetemista utálja a HÖK-öt, és vagy korruptnak vagy tehetségtelennek, esetleg mindkettőnek tartja a tagjait. Az ELTE Társadalomtudományi Karát balos fészeknek szokták tartani, annak ellenére, hogy Molnár Attila Károly még mindig docens az intézményben. A kari lapot, a Tátkontúrt, a TáTK HÖK elnöke adja ki felelős kiadóként. A Hallgatói Hálózatról és a felsőoktatási törvényről szóló cikket a sajtószabadság - mint balos érték - legnagyobb dicsőségére az elnök még a megjelenés előtt letiltotta. Az ügy nyomán kialakult botrány miatt lemondott a főszerkesztő, valamint a cikket író rovatvezető. A főszerkesztői posztra egy hétfő este írta ki a pályázatot a HÖK, és még azon a héten pénteken kellett leadni az anyagot. Nyilvánvaló, hogy személyre szabott pályáztatás történt, még akkor is, ha végül azt választották meg főszerkesztőnek, akit a szerkesztőség is támogatott, Ez persze nem garanciája sem a minőségnek, sem a hatalommal szembeni bátor kiállásnak.

A Sárdobáló a következőkben szerkesztetlenül közli Teczár Szilárd letiltott cikkét. 

Az ELTE Társadalomtudományi Karának HÖK elnöke nem engedte közzétenni a Hallgatói Hálózat február 15-i tüntetéséről íródó cikkemet a TáTKontúr nevű kari lapban. Az eset nyomán pozitív változások indultak meg az újságban, az elnök többé nem tilthat le írásokat, ha ezt a szerkesztőség többsége leszavazza. A cenzúra-ügyről született cikkem mindazonáltal nem jelent meg, még csak szavazás sem volt róla, mivel a főszerkesztő nem kívánta a nevét adni hozzá. Nem is kell neki. De mivel az esetről eddig csupán az EPER rádióban beszéltem, a TáTK HÖK pedig szemérmes hallgatózásba burkolózott, kötelességemnek tartom a megszólalást. Alább olvasható a TáTKontúrba szánt cikkem teljes szövege, illetve melléklet gyanánt a Kovács Anna Sára HÖK elnökkel folytatott levelezésem. Kritizálni nemcsak hogy szabad, kell is. Valódi demokrácia csak párbeszédből indulhat ki, az elhallgatásokat, a burkolt fenyegetéseket, az öncenzúrát nem tűrhetjük tovább.

A befejezhetetlen cikk

Egy cikk befejezése számos okból maradhat el, a legbanálisabb talán az, hogy bizonyos írásokat el sem kezdhet az ember. Én is így jártam az Utolsó nyílt nap diáktüntetésről szóló beszámolómmal. Most sem ezt a cikket kezdem el, egy teljesen más történetet szeretnék elmondani. Figyelem, a most következő sorok alkalmasak lehetnek az egyetemi közélet iránti érdeklődés és a Hallgatói Önkormányzat bizonyos tevékenységeivel kapcsolatos kritikai attitűd felkeltésére! A tények számos ponton a szerző interpretációjában jelennek meg, aki nem egyszer néven is nevezi az ELTE TáTK HÖK képviselőit. Hát illik ezt egy egyetemi újságban?

A sztori február 15-én este kezdődött, mikor is hazaértem a Hallgatói Hálózat szervezte diáktüntetésről, illetve az ÁJK egyik előadójában lezajlott egyetemfoglalással megspékelt hallgatói fórumról. Otthon egy elektronikus levél várt Kovács Anna Sárától, az ELTE TáTK HÖK elnökétől, melyben elmondja, nem szeretné ha behatóbban foglalkoznék az aznapi megmozdulásokkal a TáTKontúr hasábjain. Itt jegyzem meg, hogy a témát a nagyjából két héttel azelőtti szerkesztőségi ülésen egyhangúlag elfogadtuk. A viszonylag egyértelmű kéréshez érvelés is járt: „Gondolom az elég reális dolog, hogy a Hallgatói Önkormányzat által finanszírozott újságban nem szívesen látnék felelős kiadóként olyan cikket, ami egy olyan "szerveződéssel" foglalkozik, ami nem támogatja azt a HÖK-öt, ami kiadja a lapot, amiben írnak arról, hogy nem támogatja... remélem érthető, és nem kell tovább ragoznom” – hangzott a HÖK elnök petitio principii-je.

Nem az én dolgom megítélni, hogy az EHÖK nehezen védhető nyilatkozata, az esemény nem várt radikalitása vagy valami más késztette Kovács Anna Sárát a cikk előzetes cenzúrázására. Ad absurdum az a helyzet is fennállhat, hogy a rendelkezésére álló két hétben elmulasztotta átfutni a szerkesztőségi ülésünkön elfogadott tematikát. Azt azért el kell mondanom hogy lassan másfél éves munkám alatt egyetlen interjúalanyomtól és informátoromtól sem kérdeztem meg, úgy mellékesen támogatja-e az ELTE TáTK HÖK-öt. Gondolom néztek is volna nagyot. A finanszírozás érvrendszere pedig talán helytálló lenne egy piaci kiadó esetében, legjobb tudomásom szerint azonban a HÖK alkalmazottai nem saját fizetésükből dobják össze a TáTKontúr nyomdaköltségét, hanem a hallgatók érdekképviseletére szánt forrásokból különítenek el valamennyit e célra. Márpedig igen nehéz elképzelni, hogy a hallgatók érdeke egy ekkora esemény egyetemi nyilvánosságból való kizárása lenne.

A kategorikus elzárkózás márcsak azért is nehezen érthető, mert az ELTE TáTK diákjai és oktatói óriási szerepet játszottak a 15-i történések alakításában, amiről az országos média érthető módon nem adhatott hírt, én viszont vígan megtettem volna. Biztosan leírtam volna, hogy a Lágymányosi Érdekképviseleti Közösség aktivistái élen jártak a transzparensek elkészítésében, az indulás megszervezésében. Megemlítettem volna, hogy az ÁJK épületébe elsőként a TáTK hallgatói léptek be, és a kar nagyságához viszonyítva a fórumon is ők voltak legtöbben. Beszámoltam volna arról is, hogy karunk oktatói, többek között Éber Márk Áron és Bajomi Iván konstruktív hozzászólásokkal vettek részt a kibontakozó vitában. Azt is szívesen beleszőttem volna a cikkbe, hogyan viccelődtek az előttünk ülő gimnazisták az egyetemistákon, akiknek talán nem lenne akkora az arcuk, ha másnap ők is matek dogával indítanának.

De ez már egy régi történet, azóta rengeteg víz lefolyt a Lágymányosi kampusz mellett. A hallgatói fórumok lelkes látogatói szép lassan személyesen ismerhetik meg egyetemünk valamennyi dékánját, a felsőoktatási törvény Brüsszel látószögébe is bekerült, az ELTE TáTK HÖK és a LÉK pedig nyilatkozatot adott ki a közös cél és a jószomszédi viszony jegyében. A változás szele a TáTKontúr szerkesztőségét sem hagyta érintetlenül, a belső viták, félreértések és a konstans egymás mellett elbeszélés ellenére személy szerint örömmel tölt el, hogy kifakadásom hatására láthatóan elkezdtünk gondolkodni az egyetemi nyilvánosság, a sajtószabadság és úgy en bloc az újságírás jelentéséről. Konkrét eredményünk is van már, ha ezt a cikket olvasod (de nem itt - utólagos betoldás), akkor a HÖK-nek vagy nem volt kifogása ellene, vagy a szerkesztőség többsége e kifogás ellenére is a közlés mellett döntött. Igen, ez nem jelent többet annál, mint hogy egy szerkesztőség tagjai önállóan dönthetnek orgánumuk tartalmát illetően. Evidens, persze, de az eddigi gyakorlatban éppen az ellenkezője vésődött be legtöbbünk fejébe, és meghallgatva az ELTE Online valamint a Tétékás Nyúz főszerkesztőjének EPER rádióbeli nyilatkozatát, úgy tűnik, sok helyen még mindig az a normális, ha a kari újság a HÖK szócsöve (is).

Persze nem vagyok bolond, tudom, hogy a közszolgálati média teljes szabadsága csak ideáltipikus állapot az egyetemen, helyi és állami szinten egyaránt. De megvan ennek a pozitív oldala is, így legalább mindig lesz miért küzdenie az egyetemi újságírónak is. Na meg sosem kell befejezni a sajtószabadsággal foglalkozó cikkeket.

Sid