Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

– Na, ez az, ami a rendszerváltás óta megváltozott, hogy még ebben a kibaszott országban is megjelent az asszertív viselkedés, képesek vagyunk kellő öntudattal képviselni az érdekeinket a mindennapokban is. És ez az, ami részben nekünk, jogvédőknek, meg jogi ismereteket oktató civil szervezeteknek köszönhető. – fejezte be szónoklatát Bence kicsit önelégülten, és lehúzta az utolsó kortyot a korsójából. Jól is tette, mert érezte, ahogy megrezeg zsebében a mobil, lopva az órájára pillantott, még csak egy félórája ülnek a kocsmában, már indul is haza, ahogy Zsókának ígérte. Határozottan kezet rázott a kollégákkal, mélyen a szemükbe nézve, és csak az utcára kilépve vette föl a telefont, semmi szükség, hogy ők is hallják a mentegetőzését. – Már épp indulok, csak nehezen nyílt a biciklitároló ajtaja … – kezdte, de hamar rájött, hogy erre semmi szükség, mert Zsóka pityergős hangja félbeszakította: – Tudsz már jönni? Jaj, de jó! Mert, képzeld, a Jani most vágja a bokrunkat ... igen, itt a kertben, az erkély alatt… van nála láncfűrész, és én hiába szóltam, azt mondta, hogy leszarja, nekik beárnyékolja a nappalit … nem tudnál tenni valami … jó, de siess, mert a felét már kivágta.

Zsóka és Bence alig négy hónapja költöztek a kertes társasházba, Zuglóba, még pont időben, a baba előtt. Az elsőn volt a lakásuk, kis erkély nézett a kertre, pont alatta meg egy magasra nyúló, többtövű bokorféle, kellemes árnyékot vetve délután az erkélyre kitett babakocsira. És a Jani, a közös képviselőnő férje éppen ezt készül kivágni. A sör tette-e, vagy a lelkesítő kocsmai szónoklat, de Bence nagyon határozottan pattant le a bringáról, és olvasta a Jani fejére, hogy a közös tulajdonról csak közösen lehet határozni, és amit tesz, az tkp. birtokháborítás, azaz lesz szíves sürgősen abbahagyni. A Jani meg beindította erre a láncfűrészt. Bence hátrább lépett néhányat, és nyelt is sűrűn, de a szeme sarkából látta, hogy Zsóka az erkélyen áll, és őket nézi, úgyhogy nem hagyta magát, ráüvöltött a Janira, hogy akkor beszél az Évával, a közös képviselővel, addig meg hagyja ezt abba, sarkon fordult, bevágtatott a lépcsőházba, ahol először is határozott mozdulattal kirántotta a láncfűrész vezetékét a konnektorból. Az erőteljes csöngetésre Éva feldúltan nyitott ajtót, de Bence szóhoz jutni sem engedte, elmondta a jogi helyzetet. Éva pislogott, szinte hallatszott, ahogy kattognak a fogaskerekek, picit csuklott, amivel némi vermutszagot eresztett a levegőbe, majd mézédes mosollyal közölte: – Magának igaza van, Bence.

Ezen Bence hökkent meg, mert persze titkon remélte, hogy egy bírónő (mert az volt a közös képviselőnő civilben) tisztában van a birtokháborítás fogalmával, de mégsem erre volt felkészülve, hiszen közben a Jani ordítozása hallatszott a kertből, hogy basszák meg mind, majd akkor ők fognak ezentúl levelet gereblyézni, meg a hóeltakarítás sem az ő dolga, és egy ilyen kis pöcs, aki egy villanykörtét sem tud kicserélni a lépcsőházban, hogy jön ez ahhoz, és ez a rohadt bokor, a kurva árnyék, az kell nekik, de lakjanak ők a földszinten, akkor meglátják, és így tovább. Közben több szomszéd is hazaért, Bence nekik is elmondta, mi történt, sokan bólogattak, Margit néni óvatosan körbepillantva bevallotta, hogy szerinte az Éva alkoholista, a Jani meg az ő virágágyását is felkapálta öt éve, a Matyi azt mondta, hogy szerinte meg az elszámolás nem okés a közös költséggel, és lakógyűlés sem volt két éve. Bence kissé megnyugodott, felment, örült, hogy Zsóka hősként ünnepli, a baba éppen elaludt, így volt egy kis nyugi. Le is ült az íróasztalhoz, megfogalmazott egy levelet a lakóközösségnek, hogy a bokor ügyében hívjanak össze lakógyűlést, ami amúgy is rég esedékes, és egyébként az ilyen egyoldalú lépések jogellenesek, lásd itt és itt, paragrafusszám, satöbbi.

Rögtön föl is szaladt a Matyiékhoz, hogy írnák már alá ők is, aztán majd becsönget sorba a szomszédokhoz, hadd lássa a bírónő, hogy van itten ellenzék. Matyi kissé zavartan behívta, elolvasta a levelet, forgatta, hümmögött, majd mondta, hogy hát persze, ha Bence gondolja, ő aláírhatja, csak hát van itt, ugyebár, ez a másik levél is. Másik levél? Igen, ez, a bírónőtől. „Tisztelt Lakótársak! A közös kertben, a ház falánál található aranyvessző-bokor miatt a földszinti lakásunk nappalija állandóan sötét. Ez a lakásunk jelentős értékvesztését eredményezi, ezért a kivágását javasoljuk. Mivel ismert ellenvélemény nincs, és a kivágást saját költségünkre vállaljuk, társasházunk Alapító okirata értelmében nem szükséges lakógyűlést összehívni, hanem írásban is szavazhatunk. Kérem, aki támogatja a kezdeményezésünket, aláírásával jelezze.” Bence leült. A papírt rajta kívül az összes lakó aláírta már.

Kolbenheyer kommentpolitikája