Habent sua fata libelli – Timothy W. Ryback gyakran idézi a latin bölcsességet Hitler’s Private Library című könyvében (Hitler magánkönyvtára; London, Vintage, 2010). Hitler ugyanis a becslések szerint nagyjából tizenhatezres könyvtárral rendelkezett halála előtt. Ebből alig ezerkétszáz maradt egyben az amerikai Kongresszus Könyvtárában, a ritka könyvek osztályán. Ryback talált még egy nyolcvan kötetes kontingenst a Brown Egyetemen. A diktátor saját bevallása szerint minden éjjel elolvasott egy-két könyvet, ezzel pótolva hiányzó akadémikus műveltségét. De van-e ennek bármilyen köze ahhoz, ami általában érdekelhet minket, hogy mit miért tett vagy csak gondolt Hitler? Walter Benjamin szerint (megint csak Ryback által idézve) a könyvtáráról lehet megismerni az embert. Annak ellenére, hogy az igazi könyvtárépítők jó ha tíz százalékát olvasták a könyveiknek. Igaz lehet ez Hitlerre is, Ryback legalábbis a könyvek használtságára, az esetleges lapszéli jegyzetekre vadászott. Ezek segítségével sajátos Hitler-életrajzot állított össze: tíz könyvön keresztül mutatja be, szerinte mi és hogyan hatott a 20. század egyik legnagyobb hatású tömeggyilkosára. A kísérlet izgalmas, de nekem valahogy felemásra sikerültnek tűnik. Nagyon esetleges, milyen fennmaradt könyvet rendel egy-egy életszakaszhoz. De lássunk néhány példát.
A könyvek célja az lenne, hogy forrásául szolgáljanak az olvasó világképének. Hitler esetében ezt sokan és sokszor vizsgálták, de kérdés, hogy jó helyen keresgéltek-e. Mert igaz ugyan, hogy többeknek ezt állította, hogy Schopenhauer a kedvence, de ennek nincs nyoma a könyvtárában és levelei alapján a név helyesírásával sem volt tisztában. Ugyanilyen homályos a Nietzsche-kapcsolat: van fotó Hitlerről a filozófus szobra előtt, de a beszédeibe szőtt idézetek inkább közhelyek. Ha már német filozófust olvasott, az Fichte lehetett, neki is inkább a nacionalista retorikája, Beszédek a német néphez című könyvéből. Hitler nemzetiszocializmusa cseppet sem volt eredeti, annak legfeljebb a kivitelezése nevezhető. Első hallásra meglepőnek tűnhet azonban, hogy antiszemitizmusának és rasszizmusának fontos amerikai forrásai voltak. Henry Ford The International Jew című könyve az egyik kedvence volt, amiben talán csak az az ironikus, hogy Ford az általa gyűlölt amerikai kapitalizmus ikonikus alakja. A rasszizmus rendszere pedig leginkább Madison Grant The Passing of the Great Race című művéből származik, amit gyakran és szinte szó szerint is idézett a Mein Kampf-ban. Se nem komoly, se nem német. Ennyire tellett.
De a könyvek azt a célt is szolgálhatják, hogy igazolják az olvasó rögeszméit. Az iskolapéldája ennek Sven Hedin, a jobb sorsa érdemes svéd felfedező rettenetes könyve: Amerika im Kampfe der Kontinente. Hitlernek annyira tetszett, hogy háromoldalas, ömlengő köszönőlevelet írt a dedikált példányt megkapva. Nem csoda, hiszen Hedin azt próbálja bizonygatni, hogy a háború Roosevelt mesterkedésének köszönhető, a béke őre Hitler volt, akit csak a lengyelek arcátlansága kényszerített a háborúba. Aztán amikor a háború már végleg veszni látszott, újraolvasta Hitler Carlyle History of Friedrich II című könyvét, hiszen már csak a brandeburgi csodában bízhatott: ellenfelei egymásnak esnek, vagy legalábbis kiszállnak a háborúból. Roosevelt halálakor hosszú napokig mindenkit erről győzködött. Hadvezéri zsenije sem volt több legendánál, és ennek is megvolt az irodalmi lenyomata. Egyik példaképe Schlieffen volt, az I. világháború előtti német stratégiát kidolgozó vezérkari főnök, Hugo Rochs róla írt életrajza is megtalálható könyvtárában. Az 1940-es siker azonban Halder tábornoknak köszönhető, Hitler beavatkozásai inkább csak ártottak.
Végül egy számomra teljesen új, és valóban érdekes történetet osztanék meg. A nácizmust a kortársak jelentős része tartós és fontos mozgalomnak látta, és nem az ellen való hadakozásban, hanem a megszelídítésében látta a jövőt. Alois Hudal püspök ezért írta a Die Grundlagen des Nationalsozialismus című könyvét: moderált antiszemitizmus, államközpontú szociálpolitika, nyerészkedő kapitalizmus megregulázása és erőteljes nacionalizmus alapján jöhetne létre keresztény-náci kiegyezés. Nem titkoltan Rosenberg Der Mythus des Zwanzigsten Jahrhunderts című művére adott választ, a nácik misztikus, faji, „Blut und Boden” irányzatának alapművére. Hitler igazi diktátorként hitegette mindkét oldalt, és persze ki is használta. Rosenberg könyvét magánbeszélgetésekben elutasította, de engedte a propagálását, Hudal támogatóját, Papent hitegette, majd megtagadta a megjelentetés engedélyezését. Talán nem árt emlékezetünkbe vésni, hogy kizárólagosságra törekvő, erőszakos mozgalmakkal nincs kiegyezés. Nem lehet a szelet kifogni a vitorlából.
Kolbenheyer olvas CIX.: Was lesen Sie, Herr Hitler?
2012.09.01. 07:00 kolbenheyer
Szólj hozzá!
Címkék: történelem náci hitler kolbenheyer olvas ryback
A bejegyzés trackback címe:
https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/4556100
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.