Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.
Halmossy Kálmán a gesztenye miatt került az öregek otthonába. A gesztenye miatt, ami pont olyan volt, mintha a lőverben termett volna. Sokat tűnődött ezen, a gesztenyén, amikor a szobájában ült, kedvetlenül bámulva a ’70-es években modernnek számító, kopott bútorokat és a drapp mintás tapétát, no meg az egyetlen saját tárgyat, a nagy túlélő levélnehezéket. Kentaur és lapitha harca. Az íróasztal, a papírvágó kés, a réz lámpa, de persze az egész négyszobás lakás eltűnt örökre. No meg a lőver. A tárgyak java része még a háborúban tűnt el. Amikor a Mikulás-napi bombázásban összeomlott a Karcsi bácsiék háza, és az Ernesztina nénit már csak holtan tudták kiásni, Halmossy Kálmán édesanyja pánikrohamot kapott. Attól kezdve nyüstölte a férjét, Kálmán apját, hogy amíg véget nem ér a háború, költözzenek ki a lőverbe, ő nem marad itt a városban, még a fejükre omlik a ház. Hiller Ignác – mert Halmossy Kálmán apját így hívták, de erről majd később – végül beadta a derekát, a szükséges ruhát és edényeket kiskocsira pakolta, az értékeket meg lehordta a pincébe és befalazta. Jóban vannak a szomszédokkal, főleg, hogy a két szomszéd ház is Hilleréké, a szomszédok meg bérlők, de azért mégis. Aztán kiköltöztek a lőverbe. Gesztenyéskert a város feletti dombon, csend, jó levegő, biztonság.
Hiller Ignác minden nap begyalogolt a városba, megnézni a házat. Azt csak a háború után árulta el, hogy a pincét a szomszédok már másnap kibontották és kirámolták, de nem akarta a családot elkeseríteni. Amikor áprilisban vissza akartak költözni, már úgysem ez számított. Hanem a orosz katonák, akik tábori kórházat rendeztek be az üres lakásban, a szekrényeket kettéfűrészelték ágynak, a többi bútort pedig kidobták az ablakon. Miután elvonultak, Hillerék egy üres lakásba költöztek vissza, és naivan kérdezgették a szomszédokat tárgyaik holléte felől. A szomszédok persze mindent tagadtak. Aztán már lakbért se fizettek. Úgyis államosítják a házakat. Úgy is lett. Aztán jött a papír, hogy Hiller volksbundistaként B-listára került. Ezt persze könnyű volt cáfolni, de a nagy cáfolásba a Hiller név is belekopott, Kálmán már tizenöt volt, nehezen értette, miért lett egyszer csak Halmossy. Ignácot végül nyugdíjazták, állását a helyettese kapta meg, akinek a feleségéről mindenki tudta, hogy zsidó, de erre Ignác mégsem számított. Ekkor már nem csak a kommunisták gondolták úgy, hogy sok a négy szoba Hilleréknek (ilyenkor Halmossyék Hillerék maradtak), hanem Ignác is belátta, nem tudja eltartani a családot, ha ki nem adja a lakás felét. Társbérlők, közös konyha és fürdő, ez volt Kálmán gyerekkora.
A kentaurt és lapithát viszont visszaszerezte. Mindkét család rosszallása ellenére összebarátkozott ugyanis a Jencivel a hátsó udvarból. A Jenciék a szomszéd ház szuterénjében laktak, és vécéjük ugyan nem volt, de réz papírvágó késük és íróasztali lámpájuk igen. Pont mint Kálmánéké a háború előtt. Pont az. Amikor ezt Kálmán végül szóba hozta, Jenci előbb megverte, de aztán úgy érezte fairnek, ha a kentaurt és lapithát visszaadja, ami tényleg nagyon fair volt, mert ezért meg őt verte meg az apja. Ez adta meg a levélnehezék személyes flair-jét, amellett, hogy az egyetlen békebeli tárgyuk maradt. Az egész polgári múlt összeomlott, és a romok közül csak a lőver kandikált ki. Kálmán mindig használt ruhákban járt, és használt játékokkal játszott, sosem utazott a szüleivel, és végül egyetemre se ment, de nyaranta kiköltöztek a lőverbe. Ősszel meg leszedték a gesztenyét, az anyja megfőzte, Ignác és Kálmán pedig meghámozta. A héját pedig egyszerűen kidobták a kertbe, majd az állatok megeszik, vagy humusz lesz belőle.
Kálmán a technikum után az erdészetnél helyezkedett el, és igazgatóként ment nyugdíjba. A lányát, Sárát egyetemre küldte, és büszkén feszített a diplomaosztón. Továbbra is használt ruhában járt és továbbra sem utazott, de nyaranta kiköltözött a lőverbe. Mígnem egy napon Sára bejelentette, hogy terhes, és férjhez megy. Kálmán meg volt győződve arról, hogy jól leplezte a berzenkedését, de az is hamar elmúlt, ahogy a kis Dávid megszületett. Lakniuk csak kell valahol, gondolta. És eladta a lővert. Sára sírt, hogy, jaj, papa, ezt nem kellett volna, de Kálmán mosolygott, miközben majd megszakadt a szíve. Sokszor sétált arra, látta az ormótlan, újgazdag házat, ami a kis nyári lak helyére épült. És látta a földön elrohadó gesztenyét, amit senki sem szedett le. Egyre több minden jutott eszébe a gyerekkorából, de egyre gyakrabban derült ki, hogy ez senkit nem érdekel, helyette azt firtatják, hol járt aznap, evett-e, mikor mosta ki a mellényét. Sára megint sírt, hogy, jaj, papa. Aztán egyszer épp unokát látogatott, amikor Sára hozott haza egy kis gesztenyét, Kálmán megfőzte, megpucolta, közben mesélt Dávidnak a lőverről, a nagy gesztenyeszüretről, a pucolásról, meg a héjakról. Végül felállt, kinyitotta az ajtót, és a teli kötény héjat kiborította. Csak úgy kopogott a lépcsőházban. Rá egy hétre került az öregek otthonába.
