Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

Mayer Ernő az első próbán keserűen csalódott. Amikor megkeresték, hogy rendezze meg a Varázsfuvolát a malmöi operában, rögtön igent mondott. Éppen egy moszkvai vendégrendezésen volt túl, és az egy hónapos küzdelem a túlhajszolt színészekkel, a zseniális, de őrült karmesterrel és az egész egyszerűen rosszindulatú műszakkal, és mindez oroszul, hiszen senki sem beszél nyelveket, kimerítette. De Skandinávia más. És tényleg más volt. A koppenhágai pályaudvaron az angolul tudó vécésnéninél bankkártyával is lehetett fizetni, a vonaton pedig volt csendes fülke, ahol tilos mobilozni, zenét hallgatni, beszélgetni. Mayer Ernő érezte, ahogy a skandináv atmoszféra gyengéd vasalóként kisimítja az idegeit. A malmöi a legjobb opera Münchentől északra: bőséges büdzsé, korrekt zenekar, a legjobb vendégszólisták. A próba pontosan kezdődött, mindenki nyugodt és mosolygós volt, amikor megszólalt az egyik fuvolás mobilja, felvette, belevakkantott, majd felpattant. Az ajtóból még visszaszólt, hogy nem hinné, hogy másnap be tud jönni. Mayer Ernő a megdöbbenéstől csak ekkorra nyerte vissza a lélekjelenlétét, és amikor üvöltve kérte ki magának a prompt távozást, a fuvolista csak annyit vetett oda, hogy ha nem tetszik, beszélje meg a főnökével. És bevágta az ajtót.

Az operaház igazgatója aztán persze elmagyarázta, hogy Svédországban, ha egy szülőt felhívnak az iskolából, hogy beteg a gyereke, akkor magyarázat nélkül távozhat. Mayer a fejét vakarta, és ez egyre gyakrabban ismétlődött. Amikor kiderült, hogy vasárnap és hétfőn akkor se lehet próba, ha csak három hét van a premierig. Aztán amikor a fél zenekar hiányzott, mert szakszervezeti gyűlés volt, és természetesen munkaidőben. Aztán amikor nem bírta felfogni, hogy miért olyan lassú a műszak. A világosítóról kiderült, hogy gyakornok, és ugyan ott ül mellette egy profi vén róka, de nem szólhat bele, csak ha balesetveszélyes, amit csinál. Neki is meg kell valahogy tanulnia! A díszletesek miatt fél órákat állt a próba, és amikor Mayer számon kérte ezt az ügyelőn, az feldúltan válaszolta, hogy kérem itt idős emberek is dolgoznak, ő nem fogja sürgetni őket. Mayer idegei lassan, de biztosan kezdtek újra kunkorodni. Egyik este egyedül ücsörgött az opera kantinjában, amikor odaült hozzá a szerb büfésnő. – Ugye nem hitte volna? – kérdezte. – Mármint mit? – értetlenkedett Mayer. – Hogy idejön a vasfüggöny mögül, mint én, és itt lát először működő szocializmust.

A premier előtti hetet már abszurd bohózatként élte meg. Amikor az egyik kórustag egy hét hiányzás után újra megjelent, és kiderült, hogy nem tudja a szöveget, Mayer megjegyezte, hogy ezt igazán megtanulhatta volna, amíg az ágyat nyomta. Délben magához kérette az igazgató, és a kórista jelenlétében, köhécselve kinyögte, hogy bizonyára félreértés, ő nem nézi ki a rendező úrból, de a kórista vérig van sértve, mert úgy érezte, hogy a rendező úr azzal a kifejezéssel, hogy az ágyat nyomta, arra utal, hogy túl sokat zabál és fel sem bír kelni. Mayer döbbenten nézte a százhúsz kilós kórista szakállas, hájas malacpofáját, és azt kívánta, bár így értette volna. Utána már jeges nyugalom szállta meg, amikor Papageno közölte, hogy kér egy szabadnapot, mert ő mindkét szereposztásban énekel, és így hamarabb fárad. Kedden, két nap szünet után, premier előtt három nappal. Mayer nem adott szabadnapot, de nem lepődött meg, amikor este megkereste az igazgató, és kissé zavartan elmagyarázta, hogy ő elengedte Papagenot, mégis igazságtalan, hogy mindenkiből kettő van, csak belőle egy. Mayer nem válaszolta azt, hogy ja, de a többiek énekelnek, ez meg csak egy zenebohóc.

Eljött a premier napja. Mayer nyugalma elpárolgott. Miután a kontrollhangfalak szoftverje elszállt, a főpróba összeomlott. Sikerült kiharcolnia, hogy a premier előtt egy órával jöjjenek be az énekesek, és vegyék végig a problémás részeket. A kórus beállításával nem boldogult, mert oldalról, ahova szánta őket, nem látták a karmestert. Mayer váltani akart, akkor vegyék előre a három kisfiú számát, utána visszatérnek a kórusra. Nem lehet, mondta az ügyelő, lejár a munkaidő. Csak amikor azt olvasta ki Mayer tekintetéből, hogy a művészet érdekében gyilkosságra is kész, engedte, hogy mégis beállítsa a kórust. De a szeme furán csillogott. Leengedték a függönyt, bejöhetett a közönség. A zenekar belekezdett a nyitányba. Felment a függöny, a díszlet a helyén volt, sőt Tamino sminkje és kosztümje is. Mayer kezdte elengedni magát. Ekkor megjelent a sárkánykígyó, de Tamino helyett a zenekari árok felé vette az irányt, és nagy csörömpöléssel felborult. Mayer érezte magán az ügyelő tekintetét. 

Kolbenheyer kommentpolitikája